Már nincs akadálya annak, hogy Fodor Ibolya bíróság elé álljon egy évekkel korábban, költségvetési csalás gyanúja miatt indított büntetőperben. Egy szakértő szerint a pécsi képviselőnő egészségügyi állapota sem jelenthet kibúvót a továbbiakban a bírósági meghallgatás alól. Csütörtökön kihallgatják.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A korábban Pécsett civil aktivistaként megismert hölgy 2014 őszén a Fidesz támogatásával lett pécsi önkormányzati képviselő. Aztán nem sokkal később, egyrészt a kormányellenes tüntetőket, majd az RTL KLub Híradó egyik riporterét is vulgáris szavakkal becsmérelte. Majd kiderült, hogy nem mondott mindenben igazat, amikor azt nyilatkozta, hogy nem volt gyanúsítottja egy korábbi büntetőügynek, amelyben jogerősen börtönbüntetésre ítélték egykori férjét.

Fodor Ibolya a pécsi közgyűlésben (jobbra) – Fotó: Babos Attila

Ezt követően ért véget a Fidesz és a képviselőnő “barátsága“. Azután majdnem két teljes évig alig-alig tűnt fel a pécsi közgyűlésben, illetve megindult ellene egy, már konkrétan őt érintő gazdasági jellegű büntetőper. Csakhogy a kb. négy éve indult eljárás során a bíróság még nem tudta meghallgatni, mert folyamatosan távol maradt egészségügyi okokra hivatkozva. Fodor Ibolyánál valóban súlyos betegséget állapítottak meg, de a kérdés az volt, ettől el függetlenül tud-e menni a tárgyalásokra. Egy nemrégi orvosszakértői jelentés szerint igen. Emiatt tűzték ki az új tárgyalást, amelyet holnap, csütörtökön, július 4-én tartanak a Pécsi Járásbíróságon.

Fodor Ibolya – Fotó forrása: Facebook.com

A vádirat szerint a Fodor Ibolya irányítása alatt álló, pécsi iskolát és társasházakat takarító cég, még a 2010-2012. közti években a mintegy 10 millió forintos bevétele után az  az adóhatóság felé a fizetendő áfa tekintetében valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, a 2012-es évben pedig adóbevallást egyáltalán nem nyújtott be, így összesen 3,1 millió forint adóhiányt okozott áfa és társasági adónemben.

KategóriákPOP