Egyszer alpolgármesteri referensként, nem sokkal később már tettrekész civilként jelenik meg a Fidesz-KDNP-ÖPE szövetség képviselőjelöltje a helyi és az országos médiában. Ugye, ez így rendben van? 

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Nyilván egy kicsit kremlinológia is, hogy egy hivatalosan (még?) nem bejegyzett civil szervezet vezetője miért és hogyan kap megjelenési lehetőséget a HírTV-ben, majd néhány nappal később a PécsTV-n és ma a PécsMa.hu-n is. A téma mindháromszor ugyanaz, egy tervezett (!) új bölcsöde Ispitaalján, aminek a létrehozására a város még csak pályázatot nyújtana be. Tehát még csak a szándék van meg.

Bölcsődei férőhelybővítést tervez a Pécsi Önkormányzat

Egy üres, korábban óvodaként működő épületet újítanak fel, mintegy 400 millió forintból. A családvédelmi akcióterv sikerén bízva arra számít a város vezetése, hogy a jelenlegi csaknem 850 férőhely kevésnek bizonyul. Barkóczi Csaba egy olyan civil szervezet vezetője, melynek tagjai az évek óta üresen álló, korábban a Horvát Önkormányzat tulajdonában lévő óvoda közelében laknak.

A jelenlegi városvezetés részéről ki is lehetne illetékesebb a témában, mint Őri László alpolgármester, a városrész jelenlegi képviselője, és akit eleve nagyon szeret a kamera. Azonban a másik megnyilatkozó személye ezúttal is érdekesebb, hiszen Barkóczi Csabát, az Ispitaaljáért Baráti Kör elnökeként hivatkozza mindkét tévéműsor és a cikk. Ezzel – méginkább az elnök titulussal – azt a látszatot is kelthetnék, mintha egy régóta működő, széles támogatói bázissal rendelkező civil szervezetről lenne szó. Valójában még cikkünk megjelenésekor sincs benne a szervezet a hivatalos cégbírósági jegyzékben, nemhogy az egy héttel ezelőtt készült riportok idején. 

Barkóczi Csaba, a fideszes képviselőjelölt, alpolgármesteri referens itt éppen civilként nyilatkozik | Forrás: PécsTV

De akkor miért találhatták a szerkesztők nyilatkozásra alkalmasnak a “civil” megszólalót? Még szerencse, hogy van egy összekötő kapocs: Barkóczi Csabára több korábbi anyag és a városháza is éppen Őri László alpolgármester referenseként hivatkozik. Mindezek ismeretében talán nem kell béljósláshoz folyamodni, ha el akarjuk képzelni, hogy egy-egy ilyen beszámoló készítésekor hogyan is találják meg a “civil” hangot. Azt persze már korábban is tudtuk, hogy akkor könnyű igazán civilnek lenni, ha a fideszes városvezetés elképzeléseivel egybeesnek a céljaid, szóval igazából nincs új a nap alatt. Kicsit olyan ez az egész, mint a köztévé régebbi ismert ügyei, vagy amikor riportjaikban szélsőjobboldali politikusokat állítottak be átlagpolgároknak.

Barkóczi Csaba amúgy aktív magyar állampolgár, hiszen évek óta “nemzeti érzelmű” (ami nem túl nehéz feladványként leginkább “fideszes”-ként dekódolható) hallgatóként vesz részt különböző rendezvényeken, nyilvánul meg a médiában. És szervezkedik rendületlenül: augusztus elejéig elnöke volt a Kosztolányi Dezső Céltársulásnak, aminek a tevékenységét 2018-ban még Kövér László is kitüntetéssel jutalmazta. Az ilyesmi szinte egyenes út a NER-politikába: amit korábban csak gondoltunk, az mára bizonyosságá vált. A Fidesz-KDNP-ÖPE választási pártszövetség listáján (és a Lezsák-féle Nemzeti Fórum színeiben) éppen ebben a városrészben méretteti meg magát az ifjú politikus, a városvezetési karrierjét befejező Őri László esetleges utódjaként. Kompenzációs listán is előkelő, szinte biztos bejutó 6. helyen van, láthatóan megdolgozott, megdolgozik érte.

A kampány kezdete és a jelöltek nyilvános bejelentése előtt, tavasszal az Ispitaalja Facebook-oldal és júniusban blog is született, amin természetesen Vári Attila is felbukkan. De a “Fidesz” szócskát nagyítóval kell keresni, kicsit olyan mintha szégyellnék. A szervezet következő programját hogy, hogy nem a bama.hu is felfedezte: szép részletességgel ajánlják a “hagyományteremtő szándékkal az idei évben először a középkori magyar tradíciókat felelevenítő családi nap”-ot. Reméljük, hogy az elmúlt pár hétben kialakított festős, kertészkedős, múltfelevenítős jó szokásukat a választás után is fenntartják az Ispitaaljáért Baráti Kör tagjai!

Cikkünk megjelenése előtt telefonon kerestük Barkóczi Csabát, de nem sikerült utolérni. Kérdéseinket eljuttattuk e-mailban a szervezet címére, amennyiben válaszolnak kérdéseinkre, akkor frissítjük a cikket.

KategóriákPOP