Mondhatnánk, hogy nem nagy ügy. Szúrtak már el ennél sokkal fontosabb dolgokat is. Csakhogy a Pécs felirat ünnepélyes felavatása, majd rekordgyorsasággal való eltüntetése újabb bizonyítéka annak, hogy a NER-rel nem csak az a baj, hogy csúcsra járatja a közpénzek magánvagyonokká alakítását. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



Legalább akkora probléma az is, hogy az évek múlásával egyre több alkalmatlan káder kerül pozícióba az állami és önkormányzati intézményeknél, cégeknél. Nem véletlenül persze és nem csak a munkaerőhiány miatt, hanem mert a lojalitás és a NER beszűkült szempontrendszere szerinti megbízhatóság sokkal fontosabbá vált az alkalmasságnál. Az olyan rendszerek, mint amit a Fidesz tíz év alatt felépített részben éppen ezért nem fognak soha igazán jól, közmegelégedésre működni. Kódolva van bennük a hiba. 

Nem mindenki alkalmatlan persze, aki mondjuk a pécsi önkormányzatnak vagy a város valamelyik cégének dolgozik, a többség biztosan nem az. Sőt, simán előfordulhat, hogy egy hátszeles véletlenül jól dolgozik. Viszont a verseny hosszan tartó, folyamatos hiánya garantáltan kitermel egy kontraszelektált kasztot. Elég néhány gyenge láncszem, és a hiba, a bukta, a blama előbb-vagy utóbb garantált. Többnyire inkább előbb.

Most azok ígérnek sikereket és akarják továbbvezetni a várost, akiknek a tíz éve tartó műsorához képest Benny Hill csetlő-botló, hasraesős kabaréja gyászmenet. Attól, hogy nem Páva Zsoltnak fogják hívni a polgármestert, hanem Vári Attilának, a hanyattvágódós börleszkjeleneteknek, meg az ilyen felavatós-eltüntetős abszurd bohózatoknak nem lesz vége, hiszen Vári egyetlen dekódolható üzenete az, hogy “folytatjuk”. 

Mondjuk legalább röhöghetnénk kínunkban még évekig, ami azért is jó lenne, mert nem hallanánk, ahogy rajtunk röhög az ország. Mint például most is.

Címkék:
KategóriákPUNK