Nincs kecmec, nincs mellébeszélés, nincs visszzalépés, csak az van szimplán, hogy nem érvényes, nem indul, konyec. A kép tisztul.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nem állítom, talán nem is gondolom, hogy a Fidesz mindent és mindenkit megvett és zsebre tett széles e hazában. Hiszen, van, aki és ami nem eladó. Még. Szerencsére. És vannak, akiket nem is kell megvenni, mert maguktól, önszorgalomból cselekszenek, olvassák a kottát. Boldogok a sajtkészítők.

Pécs jó példa, laboratórium, orvosi ló, orvosi eset.

A Fidesznek nem alakulhatott volna jobban az elmúlt pár nap. Pécs a bukóban lévő, már-már eltemetett városok közt van, de volt legalábbis, ner-nézőpontból persze. Az ajánlások tekintetében reménytelennek tűnő két civil pécsi polgármesterjelölt az utolsó napokra megtáltosodik, és összejön nekik az ajánlások gyűjtése. Az LMP kis túlzással könnyebben szedte össze az ajánlószelvényeket, mint a 18 képviselőjelöltjét, de megvan mindkettő. Az ÖPE már korábban beállt melléjük/mögéjük.

Most pedig kiderül, hogy az EP-választáson erős kispárttá lett Mi Hazánk Pécsett nem vitézkedik, sem polgármesterjelöltje nem lett, sem képviselőjelöltjei a végére, nem indulhatnak. Márpedig ők jobbról előzik a Fideszt, a szavazóik most “árván” várják október 13-át. Nem kérdés, kire adják majd, ha elmennek, és kit gyengítettek volna, ha mindenki indult volna. De ügyesebbnek kellett volna lenni, például mint a két idősebb aspiráns, nekik összejött.

Szóval Dél(Nyugat)-Nerisztánban most már minden szuper, ahhoz képest, ugye, milyen bukóban is voltak. Hátradőlni nem lehet, de már némi fényt láthatnak az út végén. Jár a pacsi, alakul egy újabb nagy mosoly.

És mindez itt ment, most ment, itt, előttünk, élő egyenes adásokban. Ilyen lett a Mi Hazánk, ahol mindenki tudja, hol a helye és ki a főnök valójában. Ilyenné lett, ilyenné tettük, ilyennek viseljük el. Pedig a mi hazánk, mindannyiunkké, és nagyon sokan nem is akarjuk, hogy ilyen legyen.

KategóriákPUNK