Nem tette ki a saját ablakába azt a két történetet a Vári Attila által vezetett Pécsi Sport Nonprofit Zrt., ahogyan “elbántak” két kis pécsi, hosszú évek óta működő sportegyesülettel. Mi viszont most elmeséljük. Mert talán ezt is érdemes tudni, és mert a kis klubok egykori vezetői nevüket vállalva nyilatkoztak lapunknak.
A cikk a hirdetés után folytatódik
I. TÖRTÉNET
Sőt, Szánti Domonkosné az ügy teljes levelezését, és egyéb más kapcsolódó dokumentumokat is bemutatott a Szabad Pécsnek arról, hogyan bánt el velük, a pécsi szenior úszó klubbal Vári Attila és a PSN Zrt.
A Szánti Domonkosné által vezetett, 2004-ben alakult úszóklub (Pécs Baranyai Szenior Úszók és Vízisportolók Klubja) ugyanis az idei évtől már nem működik.
Azt Szánti Marcsi – ahogyan a legtöbben ismerik a klub volt elnökét – kifejezetten hangsúlyozta lapunknak, hogy nem egy az egyben a PSN Zrt.-vel kapcsolatos ügyük miatt szűntek meg, de visszakérdezésünkre azt megerősítette, hogy Vári Attiláéknak volt szerepük abban, és nem pozitív, hogy végül feloszlatták a 15 éve működő úszóklubot.
A szenior úszó klub 35-40, bizonyos időszakokban 50-60 taggal működött, és 2012-ig semmilyen problémájuk nem is volt a pécsi uszodai vezetéssel. A most már a PSN által működtetett pécsi Hullámfürdőbe jártak úszni a tagjaik.
A szenior úszóklub tagjainak többsége állandó tag volt, fizette a tagdíjat, szabadidő klub lévén a versenyezni vágyók jártak versenyekre, az egészségmegőrzők saját tempójú edzéseikre. Szerveztek is nem egy saját háziversenyt a pécsi Hullámfürdőbe. Jó volt a közösségük, ami Szánti Marcsi szerint a legjobb dolog volt a klubéletben. Persze volt lemorzsolódás is különböző okokból, de mindig csatlakoztak új tagok is hozzájuk.
A pécsi szenior úszóklub tagjai a pécsi Hullámfürdőbe kedvezményes áron léphettek be, mert úgynevezett sportolói bérletet vásároltak, és azt engedélyezték is a számukra. A szenior klubba 25 év felettiek léphettek be, egészen élethosszig tartóan. A Hullámfürdő uszodájába ugyan kedvezményes áron léptek be, de sosem akadályozták akár a vízilabdázók, akár a profi úszók munkáját, edzését, hangsúlyozta Szánti Marcsi.
A mára már megszűnőben lévő klub elnöke azt mondta, hogy ők főleg egészségmegőrző tömegsportot űztek, nem versenysportot. A kedvezményes bérletet úgy is fel lehetett fogni, hogy ezzel támogatta őket a város, amelytől egyéb támogatást működésük alatt sohasem kaptak, mert a profi élsportot, a futballt, a kosárlabdát, vagy éppen a vízilabdát támogatta az önkormányzat. Egy idő után így már a pályázásról is lemondtak.
Az már más kérdés, teszi hozzá, hogy 2010 előtt az ő kis klubjuk is hozzájutott országos sportpályázati forrásokhoz, amit működésre, nevezésekre, utazásra, felszerelésre tudtak fordítani. A nagyságrendet érzékeltetve írjuk, hogy néhány százezer forintos éves támogatási összegről beszélünk. A 2010-ben hatalomra került és a sportért lelkesen rajongó új kormányzat színrelépése óta azonban nem sikerült forrásokat szerezniük, hiába pályáztak és nyertek is, forráshiányra hivatkozva a korábbi központi pályázatokból sosem jutott már a pécsi szenior úszóklubnak. Az addig megnyert pályázati pénzeket leginkább Pécsett, az uszodában költötték el. Pedig a szabadidősport népegészségügyileg is nagyon fontos és hasznos tevékenység, ezt hangsúlyozta lépten nyomon a kormány.
A nagyobb baj azonban akkor jött, amikor a PSN Zrt. felállítása után a Hullámfürdő is a Vári Attila vezérigazgató által vezetett PSN-hez került.
A PSN részéről azt mondták nekik ugyanis, hogy nem kaphatják meg már az sportolói bérletet, mert amit folytatnak az nem sport. Bár a sporttörvény egyértelműen kimondja mi nevezendő annak, hangsúlyozta Szánti Marcsi. Az elnökasszony érvelését nem fogadták el. Valamint közölték velük, hogy rendszeresen és sokat járnak a bérletükkel, ezért túl sok tusoló vizet és wc-papírt használnak, miközben nem profi sportolók, hanem “csak úszkálnak”.
Meg kell jegyezni, hogy nem friss esetről, hanem évekkel korábban történtekről van szó, Szánti Marcsi azért vállalkozott a története elmesélésére lapunknak, mert szerinte fontos azt látni, hogy egy nagy önkormányzati sportcég, sőt sportholding hogyan bánt el a kis klubjukkal.
Azt pedig már mi tesszük ehhez hozzá, hogy mi pedig azért közöljük, mert a névvel felvállalt valós történetek egyfajta nézőpontból mutatják a kormánypártok pécsi polgármesterjelöltjének szakmai munkálkodását.
A történet ugyanis úgy folytatódik, hogy Váriék azzal álltak elő, amikor jelezték a klubnak, hogy szerintük ez az “uszkálás” és kapcsolat így már nem mehet tovább, hogy ők, vagyis a PSN létrehoznak egy külön szenior úszó szakosztályt. A klub pedig, ha gondolják, integrálódjon abba.
A 2004 óta működő szenior úszóklub vezetésével végül nem tudtak megállapodni. Így a szakosztályt nélkülük, Szánti Marcsi szerint “erőből” hozták létre.
Sem érdemi megbeszélés, sem elfogadható ajánlat a PSN vezetése részéről feléjük nem volt. Habár az elnökasszony, és egyik vezetőségi tagjuk kidolgozott egy ajánlatot, amit Vári Attila a tudtukkal annak elolvasása nélkül lesöpört az asztalról.
Az eredmény így végül az lett, hogy az úszóklub tagságának egy része kilépett, illetve átlépett a PSN friss, új szakosztályába a csábító ajánlatok miatt.
Erről Szánti Marcsinak megvolt ugyan a saját, külön bejáratú véleménye, de abban egészen biztos, hogy az nem lenne ma olyan lesújtó, mint amennyire az ma is, amennyiben utána nem sorvad el a PSN szenior úszóklub/szakosztály kezdeményezés. Márpedig ez történt, és lényegtelen is, hogy miért szerinte.
A PSN keretei között a szenior úszóknak helyet biztosító klub csak rövid ideig működött, hazai, versenyük nem is volt teljesen saját szervezésben, segítséggel is csupán egyetlen egy.
A tőlük kilépett, még aktív szenior úszók már másik egyesületnek a tagjai, nyilvánvalóan nem akartak már visszamenni eredeti klubjukhoz, miután otthagyták azt, hiába jártak pórul később Váriékkal.
Szánti Marcsi szerint egyértelmű, hogy a versenysportokat futtatja és próbálja műlködtetni a PSN, de szerinte nagyon árulkodó, hogy egy szabadidősport egyesülettel, az ő szenior úszóklubjukkal csúnyán elbántak.
II. TÖRTÉNET
Párhuzamos történeteket ígértünk a cikkünk elején. És be is váltjuk. Merthogy hasonló dolog történt a Maul Péter által vezetett Pécs Városi Kerékpár Klubbal.
Maul Péter profi pécsi kerékpárversenyző volt, olimpiai kerettag, többszörös magyar bajnok. Versenyzői pályafutása nagyrészt a ’80-as évekhez kötődik.
Aztán, annak végeztével edzősködni kezdett és megalapította a saját országúti kerékpáros klubját.
A klub foglalkozott egy időben általános iskolásokkal, felsősökkel is, de aztán már csak középiskolásokkal.
Maul Péter a lelke és motorja volt az általa alapított és vezetett klubnak, sőt annál is több: szinte mindent feláldozott azért, hogy működtetni tudja a klubot és sokakkal megszerettesse a kerékpározást.
Mert, mint mondja, egyrészt nem mindenki akar éppen focizni, és nem is lehet mindenki a labdajátékokban profi. Az ilyen gyerekek közt azonban lehetnek olyanok, akik tehetségesek például biciklizésben. Ő nyilván olyanokat edzett, akik már egészen jól kerékpároztak, de meglátta bennük a tehetséget, és fejlesztette, edzette őket, azt mutatta meg nekik, hogyan lehetnek jobbak.
Mint mondja, volt olyan, aki megkérdőjelezte az eredményeiket, a szakmai munkáját, vagy azok egy részét, ő azonban büszkén mondja ma is, hogy kinevelt egy korosztályos világbajnokot.
Akkoriban ezt sokan el is ismerték neki, gratuláltak, sőt abban az évben a szponzorok is bőségesebben adakoztak. Miközben egyesek támadták őket, azzal, hogy bár világbajnokságnak nevezett versenyre vitte a “fiait”, de azt nem lehet komolyan venni.
Maul ugyanakkor a kilencvenes évek óta működtette a klubját, kapott is időnként támogatást a pécsi önkormányzattól. Sőt állítja, hogy a tragikus balesete előtt nem sokkal Toller László azt ígérte neki, hogy felfejlesztik az országúti kerékpár sportot Pécsett és kiemelten fogja támogatni az önkormányzat a munkáját. Ha nem is annyival, mint a futballt vagy a kosárlabdát. Az élet azonban másképpen alakult, ezt az ígéretet már nem lehetett beváltani.
Emiatt ugrunk az időben, pár évvel ezelőttre. Amikor is a PSN Zrt. vezetésével ült le tárgyalni, hogy segítsenek a klub működtetésében vagy támogatást, támogatókat szerezni.
Szánti Marcsival ellentétben Maul maga ment megkeresni Vári, hogy segítsenek nekik.
És kifejezett jól fogadták őt és az ötletét, fellelkesültek. Azt mondták neki, hogy remek ötletet adott, és létre fognak hozni a PSN-en belül egy saját országúti kerékpáros szakosztályt.
Amikor ezt felvázolták neki egy hatszemközti tárgyaláson, amelyen az egyik ő, egy másik résztvevő Vári Attila volt, azonnal rákérdezett, hogy érti ezt, hogy nem is a klubnak segítenének, hanem integrálnák azt, vagy új szakosztályt alapítanának, de akkor arra is kíváncsi, hogy neki milyen szerepet szánnak.
Azt mondták neki, hogy természetesen őt magát is átvetszik. Majd amikor a leendő pozícióra kérdezett rá, szerinte meglehetősen cinikusan úgy feleltek, hogy versenyzőként számítanak rá, miközben ekkor ő már ötven felett volt.
Megjegyezzük, Maul Péter az azt megelőző időszakban mindent feltett a kerékpáros klubja működtetésére.
Így amikor rájött, hogy nem vicceltek, felállt az asztaltól és elköszönt tőlük. A PSN ezután már nem kereste őt, a tárgyalás nem folytatódott. Helyette azonban a kerékpáros klubjának több aktív tagját és versenyzőjét direktben megkereste a PSN, és csábítónak tűnő ajánlatot adott nekik. Minden jót megígértek nekik, ha vállalják, hogy belépnek a PSN újonnan alakuló szakosztályába.
És így el is tudtak jó néhány versenyzőt csábítani tőle, amit a kis klubja igencsak megviselt.
A történet azonban úgy folytatódott, mint az úszók esetében, a volt biciklistái már nem versenyeznek, nincs működő országúti kerékpáros szakosztálya a PSN-nek.
Így tehát a PSN és Vári e két “grandiózusnak” előadott terve füstbe ment, a nyomában azonban “legalább sikerült” két korábbi kis pécsi sportegyesület dolgát “megnehezíteniük”.
EPILÓGUS
Vári Attiláékat, mivel sorozatosan nem feleltek korábbi ügyekben feltett kérdéseinkre, ezúttal nem kerestük meg.
19? Lapot!
