Határozott véleményem, hogy már a legelső, alakuló közgyűlésre kellett volna beterjesztenie az új pécsi városvezetésnek a pécsi Emberség Erejével Alapítvány megbélyegzését jelentő, soros-központozó, Páva Zsolt leköszönt polgármester által beterjesztett nyilatkozat eltörlésére irányuló előterjesztést. Most azonban ez is megtörténik, a jövő csütörtökön, a novemberi rendkívüli közgyűlésen. Vagyis nagyon gyorsan erről is intézkednek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Két évet sem ér meg, bár két napot sem szabadott volna a Páva Zsolt által vezetett fideszes, KDNP-s pécsi városvezetés által elfogadott soros-központozó nyilatkozat.
Akkor a pécsi városvezetés szembefordult a humanizmussal, a józansággal, a legelemibb emberi értékekkel, és a NER-nek és az Orbán-i XXI. századi autokráciának megfelelve elfogadott egy nyilatkozatot egy, hosszú évek óta Pécsett és Baranyában működő alapítvánnyal szemben, az Emberség Erejével Alapítvánnyal szemben.
Azt állították róluk előzetesen egy, Hoppál Péter, Csizi Péter, Csizmadia Péter és Bognár László részvételével megtartott sajtótájékoztatón, hogy ők azért, mert a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalmak Alapítványtól kaptak pénzt helyi és régiós civil programok működtetésére, bevándorlást segítő központokként fognak működni. Meg is lett ennek az egész ócska cirkusznak az eredménye.
Az aljas, szemenszedett hazugságra építő fasisztoid sajtótájékoztatót hasonló szellemiségű nyilatkozat elfogadása követte. Amelynél az akkori ellenzéki pártok és szereplők is hibáztak, annak ellenére, hogy mindenki elutasította a nyilatkozat elfogadását. Olyan fekete napja volt ez ugyanis a pécsi demokráciának, olyannyira különbözött ennek a multikulturális, sokszínű, befogadó városnak, Magyarország egyik egyetemi központjának a szellemiségétől, amely miatt sokkal szomorúbb hellyé vált Pécs akkor, és amely miatt az ellenzéki képviselőknek sokkal keményebben kellett volna reagálniuk: felállni és elhagyni a termet.
Ugyanakkor felemelő volt, hogy a pécsi civilek szervezkedtek, kiálltak az igazság mellett, és egy politikailag, ideológiailag, és minden más szempontból is heterogén tömeg gyűlt össze, és egy dühös, de életvidám és sokszínű tüntetéssel mondták el, mit gondolnak a pécsi Fidesz és pécsi KDNP akciójáról. Akkor is egyértelmű volt, majd a hasonló, más városvezetők nyilatkozatai egyértelművé tették: Orbánék (Rogánék, Habonyék, stb.) által kiadott ukáz szerint járt el szervilisen Pécs vezetése.
Most, a soron következő, rendkívüli közgyűlési ülésre, azaz jövő csütörtökre, november 14-ére az új pécsi városvezetés, azon belül is Bognár Szilvia alpolgármester beterjeszti a nyilatkozat elfogadását, amit már a Pécsi Stop is észrevett.
A döntéshez gratulálok, sőt: köszönöm. Szerintem nagyon sok pécsi nevében.
Az előterjesztés szövege
“2017. december 14-e a fideszes városvezetés és a Közgyűlés működésének szomorú napja volt, amikor egy politikai hipotézisekre, valótlanságokra és álhírekre épülő nyilatkozattal megkísérelték ellehetetleníteni civil szervezetek, többek között a pécsi Emberség Erejével Alapítvány működését.
Ebben a kiáltványban felkérték a pécsi polgárokat, vállalkozásokat és szervezete- ket, hogy ne adjanak helyet az évtizedes múltra visszatekintő szervezetnek, amely egyébként nem politikai, hanem oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális és kö- zösségfejlesztő tevékenységet támogat, jelentős feladatokat átvállalva az állami és önkormányzati intézményektől.
A jelenlegi városvezetés nem ad teret a gyűlöletkeltésnek!
A 2019. november 14-ei Közgyűlésen megtárgyalásra kerülő előterjesztésben arra teszek javaslatot, hogy döntésünkkel, az idézett sértő nyilatkozat visszavonásával azt üzenjük, hogy szüntessük meg a választópolgárokat lekezelő, megzsaroló ön- kényt, egyúttal fejezzük ki köszönetünket és tiszteletünket a helyi emberek, a pécsi polgárok boldogulásáért dolgozó civil szervezetek felé.
Kérem a T. Közgyűlést, hogy fogadja el a határozati javaslatot és vonja vissza a 315/2017.(XII.14.) számú határozatát.
Pécs, 2019. november 8.
Bognár Szilvia alpolgármester”

19? Lapot!