Kortárs irodalommal (is) készült karácsonyra a Szabad Pécs. Pécshez, Baranyához kötődő írók, költők, irodalmárok, újságírók felkérésünkre írt műveit közöljük.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Szabad Pécs Karácsonyi történetek 2019 című sorozatunkban ma Gűth Ervin újságíró, szerkesztő írását olvashatják.
Gűth Ervin
Kecsketelep
Bezárta az ajtót. Ivan a szűk szoba hátsó végéhez ment, ahol tizenhat monitor fénylett. Ez volt az összes világítás a helyiségben, de bőven elég volt. Leült a karosszékbe. Két képernyőn csak kódok pörögtek, a többi viszont rengeteg kisebb képernyőre volt osztva. Mezők, bokrok, széltől susogó fák, kék ég, vihar, csillagos éj képei úsztak egymásba vagy villantak fel néhány másodpercre. És egy-egy hatjegyű azonosító is tartozott az apró kijelzőrészletekhez. Ezeken keresztül figyelték a kecskék számára optimalizált virtuális valóságokat.
Már, ha volt ember, aki figyelje a monitorokat, mert amúgy nem volt túl sok szükség felügyeletre. Az algoritmusok tették a dolgukat, a mesterséges intelligencia bármikor közbe tudott avatkozni. De általában nem kellett közbe avatkozni.
Ivanék telepén háromszáz vegyes hasznosítású kecskét gondoztak. Enni, inni adtak nekik. Azaz cserélték, megigazították, kezelték a beléjük vezetett csöveket és a csövek tartalmát felügyelték. De azok felügyeletére sem volt túl sok szükség. Takarítottak is. Arra szükség volt. A tőgyekből szinte folyamatosan pumpált tejet is csöveken vezették el. A genetikailag módosított állatok tejéből selyemszálakat nyertek ki, amiknek a feldolgozás végére jobb lett a szakító szilárdsága, mint az ötvenszer olyan vastag acélsodronyé. A tej iható maradt, szóval a kinyerés után nem csak a hadiipar alapanyagéhségét elégítették ki, de a lakosság szűkös készleteit is gyarapították. Az állatok életciklusának a végén pedig a hús-, bőr- és csontfeldolgozás következett. Tiszta haszon. Szükség is van az optimalizálásra. Ebben pedig a kecskék minden szempontból jól teljesítettek, de ezt nem volt egyszerű elérni.
A Törés óta minden erőforrás szűkös volt, minden mezőgazdasági termelést zárt helyre, lehetőleg a föld alá kellett vinni, hogy könnyen szabályozható környezetet tudjanak biztosítani. Az élelmiszeripart kiszolgáló hústermelő egységek nagy részével, a csirke- és sertéstelepekkel nem volt különösebb gond. A betegségeket kordában tartották, napot, eget, zöld füvet pedig a haszonállatok előző generációi évtizedekkel korábban sem látták már. Szabályozott fényforrások, a mesterséges éjszakák és nappalok váltakozása már száz évvel ezelőtt is maximalizálta az adott hétre jutó evési és alvási ciklusok számát, így aztán gyorsabban el lehetett érni az ideális vágósúlyt.
Azonban a kecskék egész egyszerűen nem bírták ezeket a körülményeket. Pedig a kecskékre nagy szükség volt az ipari selyem előállításhoz. Minden próbálkozás ellenére valamiért sorra döglöttek ki az egészségesnek tűnő állatok. Aztán jöttek a vetítések és a hangkompozíciók. Alig két hónappal az első sikeres kísérletek után a kecskék számára optimalizált virtuális valóságok minden problémát megoldottak. Aztán az implantátumok, azaz a közvetlen hozzáférés a kecskék idegrendszeréhez, hormonháztartásához már a természetesnél is jobb körülményeket biztosított. Ez pedig még több tejet jelentett. A boldog kecske a jó kecske. Innen minden ment a maga útján.
Ivan most sem ellenőrizni jött a kis helyiségbe. Utálta a munkáját, de az utóbbi időben mégis szeretett egyre több időt tölteni a telepen. Tovább akart kísérletezni a felvételekkel, a saját implantátumával és az új cuccal. Ezek mindegyike önmagában is törvénysértő volt, de együtt simán száműzetést jelentenek, ha lebukik. Ezért kellett pár órára elvonulnia egy csendes, nyugodt helyre, ahol garantáltan nem zavarják, amíg mindent előkészít és elmegy a szer hatása. Utóbbira két órát ígértek neki. Az előkészítés húsz perc, szóval legalább két és fél órára van szüksége. Az éjszaka közepén erre minden esélye megvan.
Elővette az utolsó pár adattárolóját, amik megmaradtak. A Törés előtti percekben sokan próbáltak mentéseket csinálni, de keveseknek sikerült a személyes állományaikból annyi mindent megmenteni, mint Ivannak. De ezek a mentések is vészesen öregedtek és egyre nehezebb volt hibátlan másolatokat készíteni. Így is, még több száz gyerekkori fotója, rengeteg videója volt, amiket a családja készített. Véletlenszerűen rögzített pillanatok, fürdések, biciklizés, ajándékok kicsomagolása, nagy nevetések, kirándulások. Mindegyik 4 éves kora előtt készült. Persze ezek mind illegális felvételek voltak most már, így nagyon körültekintőnek kellett lennie, amikor meg akarta nézni őket.
Az egyik legviccesebb egy karácsonyi videó volt, amin a macskájuk feldöntötte a fát, az izzósor zárlatos lett és begyulladt az egész. A háttérben visítozó és röhögő hangok keveredtek. Viszont a fürdetéses videókat szerette a legjobban. Saját emléke már nem volt vízzel teli kádakról. Ennyi ivásra vagy akár fürdésre alkalmas víz csak nagyon keveseknek adatott meg manapság. A fürdéses videók után mindig sírt. Főleg, mert ő szerepelt rajtuk, de a szülei arcán kívül semmit nem ismert fel a környezetből. Alig harminc év alatt minden megváltozott.
Nagyjából egy éve jutott csak az eszébe, hogy nem csak a saját kis szobájában nézhetné meg a képeket, videókat, de a figyelőteremben is. Sokkal nagyobb képernyőn. Ez pedig minden bizonnyal fokozná az élményt. Az első pár alkalommal kicsit túlbiztosította magát, és csak néhány lementett képet nézett meg, de idővel felbátorodott. Egyre gyakrabban töltötte éjszakái egy részét a figyelőben. Két, három monitorra is kirakta az igazán sosem birtokolt emlékeit. A kecskék közben elvoltak. Aztán kicsit utánanézett és kiderült, hogy sokan vannak még mások, akik hasonló illegális felvételeket nézegetnek. Sőt. Rejtett fórumokon leírásokat, beszámolókat is talált. Akadnak, akik a feketepiacon vásárolt és beültetett interfészek segítségével újra és újra átélik a felvételeket. Viszonylag sok adatra, legalább 2-3 percnyi videóra van szükség ehhez, hiszen a felvételt úgy kell átalakítani, hogy saját élménynek tűnjön. De lehetséges.
Ivan ezután csak arra tudott gondolni, hogy legalább virtuálisan meg tud majd merítkezni egy kád vízben. Csak az interfész kellett, illetve némi drog, mert a legteljesebb élményt úgy tudta megalkotni a buherált rendszer, ha kicsit tompa volt a befogadó agya. Szóval a terv, hamar összeállt és az beültetésen meg a kábszeren kívül minden más adott volt. A háromszáz kecske virtuális valóságát generáló mesterséges intelligencia és a hozzátartozó vas kapacitásának töredéke is bőven elegendő volt arra, amire Ivannak szüksége volt. Viszont a nyomokat már jó előre el kellett tüntetni. Ehhez hónapok kitartó munkája kellett, mindig lecsípni egy ezreléket a számítási és tárolókapacitásból, és az egészet persze el kellett rejteni. De december közepére meglett minden, bőven volt beraktározott teljesítmény is. Az illegális implantátumot november végén tették be. Nem kevés kecskeselyem árán, de legalább cuccot is adtak mellé. Tudták mire kell.
Az első próbálkozással várnia kellett, amíg a nyakcsigolyák alatti beültetés körül megnyugodott a bőr és tapintásra sem volt érzékeny. Ez volt a legnehezebb két hét. Viszont megérte, mert addig egyáltalán nem nézett semmilyen felvételt, tudta, hogy így még ütősebb lesz az élmény. Amikor sor került az első próbára, simán rácsatlakozott a rendszerre, de csak néhány percet állított be. Pont egy fürdésnyit. Drogot még nem mert bevenni, először biztosra akarta tesztelni a rendszert, és csak utána elmerülni az élményben. Túl sokat lehetett veszíteni. De minden jól működött, semmi nyoma nem maradt az elcsalt processzoridőknek sem. Így is, a kábítószer nélkül is napokig teljesen az élmény hatása alatt volt.
De a nagy tesztet egy sokkal biztonságosabb alkalomra tartogatta. Szándékosan a háromnapos karácsonyi ügyeletbe kérte magát, amikor csak ketten tartózkodtak a telepen. Eleve nyugis minden, az őr meg csak alszik a kapuknál.
Sokat gondolkodott, hogy mi legyen az első videó, amit száz százalékosan betölthet. Valami vicceset és érzelmeset akart. Az ezerszer látott háromperces karácsonyi videót választotta. Végülis karácsony van. A mesterséges intelligencia huszonöt másodperc alatt legenerálta a valóságszilánkot és már csak a kábót kellett betolnia. A félbetört, rózsaszínű, napocskás pirula elolvadt a nyelvén. Rácsatlakozott a gépre és kiadta a parancsot.
Amit Ivan már nem vett észre, hogy a képeket nem csak ő, de valamiért a kecskék is ugyanúgy megkapták. Mind a háromszáz kecske a napsütéses rét után egyszercsak a félhomályban találta magát. Halk ének és zene, beszélgetés, majd jön az a kurva macska, szétbassza a karácsonyfát, ami még ki is gyullad. A kecskék teljesen kiakadtak. Kitépték magukból a csöveket és fröcsögött mindenféle folyadék mindenfelé. A valóság viszont még a macskás videónál is kegyetlenebb volt. Ki akartak törni, tébolyodottan zúzták a korábban sosem látott berendezéseket.
Ivan nagyjából húsz perc múlva tért vissza. Az istentelen mekegés és óbégatás még gyorsabban húzta be a tudatát, mint azt várni lehetett. A monitorokon még mindig az eldőlő fenyőfa és a macska képe ismétlődött. Ivan nagyon tompa volt, de a piros villogás jelezte, hogy nem maradt sok ideje mérlegelni. Valahogy rögtön tudta, hogy mit kell csinálni. Ha meg akarja úszni, ha egy kicsi esélyt szeretne, akkor azonnal szereznie kell néhány kecskelábat. És azzal módszeresen szétverni az egész figyelőtermet. Meg mindent, amit lehet. Kurva kecskék. Kinyitotta az ajtót.
Karácsonyi sorozatunk többi része itt olvasható.
