Magyarországra érkezhet Ferenc pápa ebben az éven, idézte tudósításában az M1 aktuális csatorna szombat déli Híradóját a Magyar Távirati Iroda. A Híradóban egy vatikáni tudósító Twitter-bejegyzésére hivatkoznak. A Vatikán még nem erősítette meg a látogatás hírét.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A köztévé által közreadott információ szerint a katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapjára, szeptember 20-ára érkezhet Magyarországra.
AZ MTI megjegyzi, hogy Áder János köztársasági elnök február 14-én a Vatikánban, a közmédiának nyilatkozva számolt be arról, hogy Magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából.
A köztársasági elnök elmondta: azzal a szándékkal érkezett a Vatikánba, hogy meghívja és meggyőzze a Szentatyát, hogy jöjjön el és vegyen részt a szeptember 13-20. között megrendezendő eucharisztikus világkongresszuson.
Az államfő érvei között szerepelt, hogy 100 éve vette fel Magyarország a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal, és 30 esztendővel ezelőtt újították azt meg. Kitért arra is, hogy 25 éve nem járt katolikus egyházfő Magyarországon, utoljára Szent II. János Pál pápa látogatta meg hazánkat, 1996-ban.
Áder János kiemelte a találkozón, hogy Ferenc pápa tavalyi csíksomlyói látogatása rendkívül sikeres volt a hívek körében, és biztos, hogy hasonló szeretettel fogadnák a magyarországi hívek is.
