Március 2-án lázas beteg lett egy magyar nő. Másnap az egyik fia is belázasodott. Akkor azonban még azt mondták nekik, hogy ne aggódjanak, nem koronás betegek. Mert nem voltak külföldön. Elég tanulságos, amit a nő másik fia elmesélt most indított vlogján. Az ő tesztje egyelőre nem lett pozitív az új koronavírus-fertőzésre. Már arra sem alkalmas a videó, hogy az megnyugodjon, aki csak egy kicsit aggódik a koronavírus-járvány és a gyanús esetek kezelése miatt. Habár az szinte biztos, hogy azóta sokkal komolyabbra fordult a helyzet itthon is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



„Két hete, hétfőn, március 2-án anyukám belázasodott, és az állapota nem javult. Keddre az egyik testvérem is belázasodott” – így kezdi friss vlog-bejelentkezését az a budapesti, toldys diák, akinek az édesanyjáról csupán pár napja, csütörtökön derült ki, hogy koronavírusos., Addig ugyanis nem végeztek rajta tesztet, hiába kérték. És ahhoz is a fiú elmondása szerint az apjának kisebb balhét kellett kivernie a kórházban. A budapesti karantént bemutató vlogról a 444.hu cikkében olvastunk.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök csak március 4-én este jelentette be, hogy van már Magyarországon is két koronavírusos beteg, két iráni diák.

Éppen a 444.hu egyik újságíróját teremtette le és próbálta kioktatni az újságírásról Kovács Zoltán államtitkár a március 15-i vírusinfón, Azért, mert meg merte kérdezni, hogy ugyanazt a protokollt követik-e mindenkinél, mindenkit ugyanolyan előjelek és tünetek alapján vizsgálnak-e meg. Pont az ilyen esetek, vagy akár még érdekesebbek miatt kérdezte meg az újságíró a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt, utalva arra, hogy Pintér Sándor belügyminisztert azonnal elkezdték vizsgálni, hogy kiderült, találkozott és keze is fogott egy marokkói miniszterrel, akiről később kimutatták, hogy megbetegedett.

És akkor itt van az a videó is, amiben a 444.hu újságírója kérdezi Kovács Zoltánt a vírusteszt elvégzésének protokolljáról.

Az operatív törzs tájékoztatója

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

KategóriákPOP