Mint írják, azt a gyakorlatot kellene követni, amelyet a szomszédos országokban is alkalmaznak, gyakorlatilag azonnali hatállyal bezáratni az oktatási-nevelési intézményeket. Arra is felhívták a figyelmet, hogy ameddig ez nem következik be, addig is, olyan intézményben vagy intézményekben, amelyekben van érintett, regisztrált koronavírusos beteg hozzátartozója – és van már ilyen intézmény Magyarországon – külön is lehessen azonnali intézkedéseket hozni.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Arról, hogy egy budapesti gimnáziumban tanul egy olyan diák, akinek az egyik szülőjét nemrég új koronavírus megbetegedéssel diagnoisztizálták, a 444 írt cikket. És arról is, hogy egyelőre nem rendeltek el ott külön intézkedéseket, szűréseket.
Az Index már erre az ügyben a fenntartónál és a vírusinfón is rákérdezett, de nem kaptak választ vagy csak kitérő választ kaptak. Ma viszont megszereztek egy levelet, amit az érintett budapesti intézmény vezetője küldött szét.
„Tájékoztatom Önöket, hogy gimnáziumunk egyik tanulójának közeli hozzátartozójánál tegnap koronavírus fertőzést diagnosztizáltak. A tanuló elhagyta az iskolát, az illetékes szervek vizsgálják a fertőzés körülményeit, amiként a beteg hozzátartozóit is. Nincs arról tudomásunk, hogy az érintett tanuló vagy bármely toldys tanuló vagy dolgozó fertőzött lenne; amiként az ország egyetlen iskolájában sincs még egyetlen igazolt tanulói megbetegedés sem” – így kezdődik az az e-mail, amit a budapesti Toldy gimnázium igazgatója, Porogi András küldött ki a szülőknek péntek reggel, írta az Index.
Ez pedig a PDSZ mai, az operítv törzsnek címzett nyílt levele.


