Kormányinfó Plusz volt szombaton, amelyen Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is beszélt arról, milyen szabályok vannak és lesznek érvényben “a védekezés első szakasza” után, ami most zárul a kormányzati kommunikáció szerint. A budapestiek a jövő héten sem mehetnek vidékre, pláne nem azért, hogy ott egy vagy több éjszakát aludjanak, mondván ott hétfőtől lazább lesz az élet, és abból ők is kérnek. A lentiekben azonban nem csak erről lesz szó.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A fővárosiakra (és Pest megyeiekre) a jövő héten is vonatkozik, hogy a legszükségesebb, legindokoltabb esetekben hagyhatják el a lakhelyüket. És ez így lesz a kormány által megjelölten hétfőtől kezdődő második védekezési szakaszban is, amelyben szigorú menetrend és szabályok lesznek a lazítással együtt is érvényben továbbra is, nem csak a fővárosban, ahol kitart az eddigi szigor.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tehát teszi a dolgát, kormányszóvivősködik, bejelent, felkonferál. És például beszél a budapestiekre vonatkozó szabályokról.

Amikor is kiderült, hogy mindezek ellenére vannak renitens budapestiek, akik nagyívben tesznek arra, mit mond a kormány vagy a kormányszóvivő. Sőt, ezt még világgá is kürtölik.

Mivel bírom a vagány, lázadó, a véleményüket felvállaló embereket, főleg, ha a vélemény következetes és értékalapú, még inkább, ha híres emberek teszik ezt, mert azzal többekre hatnak, miközben nagyobbat kockáztatnak, ezért tervem, hogy egy sorozatban be is mutatok ilyen lázadókat.

Az első ilyen kedves punkom a sorban a Rogán Antal propagandaminisztertől frissen elvált üzletasszony, a tenisz nagy szerelmese, Rogán Cecília, illetve hát Rogán-Gaál Cecília (meglátjuk majd, hogy a híresség a jövőben is megtartja-e exférje vezetéknevét).

Ő ma ugyanis az “Instán” a Balatonról posztolt.

https://www.instagram.com/p/B_rhR8PBCn8/?utm_source=ig_web_copy_link

Persze, az is lehetséges, hogy az Instagrammon általában posztoltakkal ellentétben ez most nem friss fotó, inkább nosztalgiavezérelt, szomorkás budapesti karanténfotóról van szó, de ha így van, abban is van lázadás-faktor, nem is kicsi.

Ráadásul, és itt jön a csavar, Rogán Cecília tulajdonképpen otthonról posztolt az “Instára”, hiszen eredetileg balatoni lány.

KategóriákPUNK