A pécsi önkormányzat megbízásából újítják fel Kertváros legforgalmasabb útját, a Nagy Imre utat, de a folyamatban lévő beruházás a Füzes dűlőt és Nyugati ipari utat is érinti, ezeket ugyanis összekötik. A beruházások kapcsán forgalomkorlátozáskora kell számítani.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A pécsi önkormányzat sajtóközleményt adott ki a beruházásról, amelyben a várható forgalomkorlátozásokat is ismertetik.
A Nagy Imre út fejlesztéséhez kapcsolódóan a Nagy Imre út környezetében kerékpárutat építenek, illetve az Nagy Imre út – Maléter Pál úti csomópont és a Keszüi úti csomópont között fejlesztik az utat – ezekre a munkákra Pécs (még az előző városvezetés idején) bruttó 324,2 millió forint pályázati támogatást nyert el.
Mintegy másfél kilométeres új kerékpáros útvonalat alakítanak ki a Maléter Pál úti csomóponttól egészen az EXPO Center csomópontig. A szakasz eleje egy, már meglévő kerékárúthoz csatlakozik majd, ahhoz, amely a Maléter Pál út jelzőlámpás csomópontjánál ér véget. A szakasz másik vége pedig a pellérdi kerékpárutat a Füzes dűlővel összekötő kerékpárúthoz csatlakozik majd.
A Nagy Imre utat a Maléter Pál úti és a Keszüi úti csomópontja között, mintegy 550 méter hosszú szakaszon fejlesztik, megszüntetik a nyomvályús burkolatot, s a jövőben is várható jelentős járműforgalom-terhelés miatt teljesen felújítják a kötő- és kopóréteget.
A kivitelezési munkálatok miatt június 22. és július 3. között az alábbi munkákra és forgalomkorlátozásokra kell számítani:
Az elkövetkező két hétben a Megyeri út – Füzes dűlő csomópontban burkolati jeleket festenek. A munkálatok ideje alatt korlátozásokra kell számítani.
A Kosárlabda Akadémia előtt kerékpárút burkolatépítési munkálatok zajlanak majd. A kivitelezés során időszakosan munkagépek lassíthatják a forgalom haladását. A gyalogosok a munkaterületen elhelyezett információs táblák szerint tudnak közlekedni.
A Megyeri út – Pécs Pláza csomópontban a burkolati jeleket festik 2020. 06. 22. és 2020. 07. 03. között.
A Nagy Imre út Keszüi út és Maléter Pál út közötti szakaszán már felbontották az aszfaltburkolatot, valamint az út nyugati oldalán elbontották a szegélysort. A kivitelezés miatt a Keszüi úti körforgalom és a Maléter Pál úti csomópont között a Nagy Imre út félpályás lezárására került sor az átmenő forgalom egyirányúsítása mellett. Az áthaladás továbbra is kizárólag a Kertváros irányából a Megyeri út felé haladóknak biztosított, a Megyeri út irányából érkezők a Varsány utca irányába tudnak kerülni.
A tervezett munkálatok miatt a Nagy Imre út nyugati oldalán lévő Sarolta utca nevű buszmegállót ideiglenes jelleggel áthelyezték a Lahti utcai megállóhoz. A Nagy Imre út keleti oldalán lévő buszmegállók változatlanul üzemelnek.
A felbontott területen a következő hetekben a meglévő szegélyek bontására és építésére, valamint víznyelők elbontására és építésére kerül sor. A buszmegállók tartós beton burkolatot kapnak, az útpályán pedig új aszfaltkopóréteget terítenek majd. A Nagy Imre út nyugati oldalán, a Maléter Pál út és a Sarolta utca nevű buszmegálló között járda és kerékpárút aszfaltozása történik az ütemezés szerint június 22-29. között.
A Füzes dűlő és Nyugati ipari út összekötése
Megvalósul a közvetlen összeköttetés az Expo Center, Vásártér, Megyeri út, és a délnyugati elkerülő út között. Az új 600 méteres Füzes dűlői szakasz javítja majd a munkaerő mobilitást. A fejlesztés nem csak a gépjárművel történő munkába járás lehetőségeinek fejlesztését célozza, hanem magába foglal egy kerékpáros fejlesztést is. Az új építési projekt részeként a korábban megépült Pellérd-Pécs kerékpárutat a nyugati elkerülő úton átvezetik, illetve a Füzes dűlőn keresztül kiépülő út mellett kerékpárutat is építenek egészen az Expo Center – Megyeri út csomópontig, mindösszesen 1,2 kilométer hosszúságban.
A Füzes dűlőben is folytatódnak az útépítési munkálatok, amelynek ideje alatt a Füzes dűlőben, illetve a Nyugati ipari úton munkagépek lassíthatják időszakosan a forgalmat.

19? Lapot!