Ez is még az előző pécsi városvezetéstől “örökölt” beruházás. Ráadásul olyan fejlesztés, amely igazából nem kerül pénzébe a városnak a vissza nem térítendő 100%-os támogatás miatt. A pénzt pályázaton, EU-s (fideszül: brüsszeli) forrásból nyerték el Páváék. Habár az is igaz kb., hogy az a nagy kalap (TOP), amiből jött a pénz, annak az egy-egy magyar nagyvárosra jutó keretösszegei nagyjából előre le voltak osztva. Csak pályázatok kellettek, amelyekre oda lehetett adni a pénzt. Amit persze ettől még ki kellett találni, meg kellett írni, be kellett adni, egyeztetni, letárgyalni stb. Ez is egy ilyen volt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



És rögtön szólunk egy olyan változtatásról, amit a tudomásunk szerint végig akarnak vinni Péterffyék: a felújítás során nem alakítanak ki az IH-ban éttermet, ahogyan azt a Páva-érában eltervezték, hanem ott is irodaház-funkciót kap majd az újjáépített és megmagasított épület.

Ami mellett a projekt része az is, hogy felújítják a nem csak a nagyváros/megyeszékhely történelmi városmagjához közeli fekvése okán botrányos állapotban lévő, hanem úgy kb. a 21.századi elvárásokat illetően is cudar állapotban lévő Centrum-parkolót. (Az megint más kérdés, hogy hosszabb távon, a motorizáció és a városok lehetséges jövőjét is figyelembe véve egy városközponti parkoló felújítása mennyire fontos fejlesztés is.)

A lényeg azonban, és erről adott ki sajtóközleményt most a pécsi városvezetés, hogy június 15-én megkezdődik a Centrum-parkoló felújítása Az Ifjúsági-ház és a Centrum-parkoló fejlesztése című, nyertes EU-s projekt keretében.

A Centrum-parkoló fejlesztésére, az Ifjúsági Ház felújításával közös projekt keretében, a Zöld város kialakítását célzó pályázati felhívás keretében nyílt lehetősége Pécs önkormányzatának.

A kapcsolódó pályázatot a projekt előkészítésével és lebonyolításával megbízott Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. 2016 őszén nyújtotta be, a támogató döntés 2016 novemberében született meg. A pályázat keretében Pécs 100%-os támogatásintenzitás mellett bruttó 1 milliárd 126 millió forintot nyert a megvalósításra.

A fejlesztés első projektelemeként az Ifjúsági-ház felújítása kezdődött meg 2019 szeptemberében, a projektnek ez a része várhatóan 2020 szeptemberében elkészül, írta szerdán délután a pécsi városháza.

A fejlesztés második nagy része a Centrum-parkoló felújítása. A parkolóhelyek többsége nincs ellátva szilárd burkolattal, a felszíni csapadékvíz elvezetés is a szilárd burkolat hiánya miatt nincs megoldva, nincs kiépített csapadékcsatorna. A parkolóállásokat nem lehet szabályosan kijelölni, árnyékot adó zöldfelület is kevés van a területen, a közvilágítás pedig hiányos. Ezeket most mind orvosolni fogják.

Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

A kivitelező a Strabag Építő Kft., amely nettó 392 millió 980 ezer forint összköltségű beruházás keretében minden új parkolóhelyet térkő burkolattal alakít ki, az összekötő úthálózat aszfaltburkolatot kap. A területre hulló csapadékot olajleválasztós rendszer tisztítja majd meg, amit a kivitelező a városi csapadékvíz-elvezető hálózatba beköt.

Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

A beruházás eredményeképpen a Centrum-parkoló területén a jelenlegi 240 darab, jellemzően nem felfestett és nem szabványosan kialakított parkoló helyett valamivel több, 252 darab szabványos parkoló várja majd az autósokat. A normál parkolóállásokon felül 5 darab új akadálymentes parkoló és 5 darab rakodóhely kialakítása is megtörténik, ez utóbbi az árufeltöltést segítheti a környéken. A meglévő elektromos autótöltő-állomást is bővíti a kivitelező, így a jövőben majd 4 autót lehet egyidőben tölteni. 

A 2020. június 15-én induló beruházás alatt a következő korlátozásokra, lezárásokra lehet számítani:

I. ÜTEM

Az I. ütem 2020. június 15 – 2020. október 1. közt tart majd. Ennek keretében lezárják a Centrum tömbparkolót (a térképen 1. számmal jelölve), továbbá a kivitelezési munkák miatt a 6-os út felőli feltáró úton is lezárások várhatók (4.). Az I. ütem kivitelezése során a parkoló a Jókai utca és a Nagy Lajos Király útja felől is megközelíthető lesz (3.). Az Ifjúsági-ház keleti oldalánál, illetve attól északra található parkoló rész (2.) továbbra is használható lesz az autósok számára.

Továbbá a BIOKOM NKft. megnyitja az Ipar utcában, a Siklósi úti felüljáró alatt található zúzottköves (az egykori Boccaccio diszkó területén kialakított) parkolót is, ahol a Centrum-parkolóra vonatkozó zónára bérlettel rendelkezők újabb jegy megváltása nélkül parkolhatnak.

II. ÜTEM

A kivitelezési munkálatok II. üteme várhatóan 2020 őszén kezdődik, azután, hogy a nagy tömbparkolót újra megnyithatják.  A II. ütem keretében kerülnek kialakításra az Ifjúsági-ház és a Kereskedők Háza előtti új parkolók, továbbá az új park is.

KategóriákMETÁL