A jobbikos Hencsei Zsolt hosszú kommentárral egy olyan videót osztott meg, amiben egy kamupártos gyógyszerész, cégvezetéstől eltiltott influenszer és egy etikai eljárás alá vont orvos beszélget. A pécsi városházi képviselő a posztot néhány órával később leszedte, de bevallása szerint annak tartalmával továbbra is legalább részben egyetért.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Keleti városrész (2. evk) jobbikos városházi képviselője Facebook-oldalán szombat este jelent meg egy bejegyzés, amiben háttérhatalomról, a COVID-19 járvány mesterséges felnagyításáról, sőt még beültetett chipekről is írt a politikus. Mindezt egy (illetve a poszt alapján mondhatjuk, hogy több) olyan videó ihlette, amiben ismert “vírusszkeptikusok” beszélgetnek. 

A bejegyzést Hencsei Zsolt másnap reggel eltávolította. Először e-mailben kerestük, azt kérdezve, hogy miért törölte a posztját, valamint arra voltunk kíváncsiak, hogy tudja-e, kik is hangoztatták azt, amit és milyen háttérrel. Azt is megkérdeztük, hogy ő írta-e egyáltalán a posztot, nem esetleg egy “digitális munkatárs”, mint ahogy nemrég Hoppál védekezett. A politikus a levelünkre nem reagált, de telefonon utolértük és elmondta, hogy azért szedte le a videót és a hozzá fűzött gondolatait, mert igazából nem hiányzik neki az ezzel kapcsolatos felhajtás. Azt is elmondta, hogy nem tudta a videóban szereplők hátterét, azt látta csak, hogy orvosok nyilatkoznak a témában, és ráadásul olyasmit, amivel továbbra is egyetért. Nevezetesen azt, hogy “el van túlozva ez a koronavírus dolog.” Azért is vette le, mert alaposabban utána akart járni a videóban elhangzó állításoknak. “Azt is nehéz megállapítani, hogy ezekben a kérdésekben kinek hihetünk”  – mondta a politikus, aki hangsúlyozta, hogy nem akar meggyőzni senkit, és összesen amúgy is csak 60 emberhez jutott el a bejegyzése.  

A valóban nem rövid videóban elég sok zavaros, egymásnak ellentmondó állítás is van. Többnyire a maszkhasználat, a “médiahisztéria” és a háttérben meghúzódó összeesküvés körül zajlik a beszélgetés, klasszikus konteós köntösben. A legklasszikusabb kifogásokat vetik fel, és ha röviden akarnánk összegezni azokat, akkor érdemes Nagy Marcellt, az orvosi kamara titkárát idézni. Ugyanis az egyik szereplő, dr.  Tamasi József korábbi videóiról azt mondta, hogy „alkalmasak arra, hogy egy orvos szájából elhangozva meggyőzzék a laikusokat, azokat laikusok tényként kezeljék, ezáltal relativizálják a járvány mérséklését szolgáló kormányzati intézkedéseket.” Ezzel az indokkal egyébként a hírek szerint etikai vizsgálat is indult ellene, bár annak az eredménye egyelőre nem ismert. Az orvos válaszlevelet is megfogalmazott. (Írtunk Magyar Orvosi Kamarának az ügyben, ha válaszolnak, akkor frissítjük a cikket. Frissítés (11.11): közben felkerült egy videó melyben az érintett azt állítja, hogy a vizsgálat lezárult és nem marasztalták el.)

Gődény és a többiek

A megosztott videóban látható szereplőkről bővebben nemrég az Átlátszó írt, akik amúgy is nagyon alaposan figyelik a dezinformációs trendeket. Mindenesetre egyértelmű, hogy a beszélgetés résztvevői közül dr. Gődény György gyógyszerész-youtuber a legismertebb. A Facebookon százezres követőtáborral rendelkező testépítő még egy táplálékkiegészítő reklámarcaként kezdett a koronavírussal kapcsolatos videókat gyártani. Az egyik legnézettebb, március elején publikált összeállítása, ami kb. 80-90%-ban viszonylag korrekt tájékoztatást tartalmaz, azért kihangsúlyozza a táplálékkiegészítők fontosságát, és “a média” szemére veti, hogy felnagyítja a koronavírus okozta problémákat, önző módon hasznot húzva a fokozott érdeklődésből, meglovagolva azt.

Itt még egész visszafogott volt a kamupártos gyógyszerész

Ehhez képest néhány héttel később már olyannyira dr. Gődény fókuszába került a vírus, hogy azóta több külön csatornát is szentel neki, meglovagolva a fokozott érdeklődést. Sőt, úgy tűnik, hogy Facebookon túli közösségépítésbe is kezdett. Ami valahol érthető, hiszen a Youtube, a Facebook és társai nemrég jóval komolyabban kezdték venni a dezinformációt terjesztő tartalmakat. A törlések még az amerikai elnököt sem kímélik.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Hogy pontosan mi készül Gődényéknél, azt egyelőre nem lehet tudni, de megdöbbentően sokat szeretnének tudni a leendő felhasználókról, és reménybeli önkénteseiktől a Normális Élethez Ragaszkodók (NÉR) néven futó kezdeményezés oldalán. Sőt, úgy tűnik, egy komoly dezinformációs hálózat van kialakulóban, ami előszeretettel vesz át külföldi kamuhíreket – és fűti az indulatokat. Ehhez úgy tűnik, hogy újabb tartalomgyártókat, hírfigyelőket és terjesztőket is keresnek.

Ha ezek után még nem lenne aggályos dr. Gődényék információgyűjtése – az adatkezelőnél egy gmail-cím van csak megadva – akkor hozzátesszük azt is, hogy dr. Gődény egy olyan kamupárthoz is köthető figura, ami pont személyes adatoknak – és a Fidesz által átírt pártfinanszírozási törvénynek – köszönhetően közpénz százmilliókat tudott eltüntetni. Erről például itt olvashatnak részletesen. Vagy nézhetik meg a Partizán oknyomozó videóját.

A beszélgetésben részt vevő második legérdekesebb arc Guttmann Tamás, aki Safis-EVO Zrt. nevű céghez kötődik. A céget egyébként az MNB csúnyán megbírságolta (a cégnek erről ez volt a véleménye), Guttmannt pedig a cégvezetéstől is eltiltották az Átlátszó szerint. A startupok körül kavaró Guttmann klasszikus tévéshopos videókat idéző feltöltései után pont a koronavírus-szkeptikus tartalmakkal találta meg a közönségét. Ilyenekkel:

Guttmann – Le a maszkokkal

Guttmann – Le a maszkokkal – Coub – The Biggest Video Meme Platform by Ervin Gűth

Maszkhasználat

Hogy van-e értelme kételkedni, kritikusnak lenni? Kétségtelen. De hogy van-e értelme megkérdőjelezni például a maszkhasználatot? Kicsit talán furcsa kérdés ez így 2020 augusztusában. Ezután a videó után, ami a különböző maszkok hatékonyságát mutatja a cseppfertőzés útján terjedő betegségek esetében – talán még furcsább a kérdés. 

Mégis, világszerte az egyik legnagyobb, néha egészen erőszakos ellenállást a kötelező maszkhasználat váltja ki. Ezért a hatóságok, politikusok nem éppen egyértelmű útmutatása is felelőssé tehető. Talán éppen ezért, a napokban Kemenesi Gábor, a PTE virológusa ismét felhívta a helyes maszkhasználat fontosságára a figyelmet. És ne feledjük, olyan kutatóról beszélünk, akinek ez az állítása következetes, tehát már a hivatalos, kormányzati álláspont előtt is ezt mondta, ráadásul a virológia a szakterülete. Vagyis nem az alapján alkot véleményt, amit három perccel korábban a Youtube-on látott vagy a fodrásznál hallott. Mint ahogy ezt sok esetben a vírusszkeptikusok teszik. A konteógyártók pont az ilyen népszerűtlen intézkedésekből, mint a kötelező maszkhasználat, nyernek muníciót. Az egyszeri néző pedig néhány ilyen videó megnézése, ellenőrizetlen hátterű cikk elolvasása után egyre mélyebbre süllyed az összeesküvéselméletek mocsarában, ahol aztán tényleg a gyíkemberek lapulnak.

KategóriákMETÁL