Burkolatfelújítási munkálatok folynak Pécsett, a Kertvárosban az 57-es és az 58-as főutak csomópontjában a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában. A felújítás következő fázisában, 2020. augusztus 13-án, csütörtökön és augusztus 14-én, pénteken este 8 és reggel 6 óra között a szakemberek az aszfalt kopóréteget építik, amelynek idejére teljes útzárat vezetnek be.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az útlezárás ideje alatt a térségben közlekedők a Harkány-Kozármisleny viszonylaton az OMW benzinkút mögötti szervízúton, Pécs-Kozármisleny útvonalon az Interspar – Nagyárpád közötti úton, Kertvárosm nyugati része felé pedig az Árnyas út-Málomi út-Aidinger úton, a Kertváros-Harkány irányban az Aidinger út-Nagy Imre úton tudnak kerülni. A lezárások környezetében sárga jelzőtáblák segítik a közlekedést, írta tegnapi közleményében a Magyar Közút.

A burkolatfelújítás amúgy várhatóan augusztus végéig tart majd, amelynek során megújítják a burkolatot, cserélik a burkolatba eső közműfedlapokat és víznyelőket, valamint új burkolati jeleket festenek fel. A munkavégzést igyekeznek a reggeli és a délutáni csúcsidőszakon kívül végezni, de a csomópont forgalmi terhelése miatt időszakosan jelentős torlódásra kell számítaniuk a közlekedőknek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. éppen ezért arra kér mindenkit, hogy a munkaterület környezetében fokozott óvatossággal, a sebességkorlátozás betartásával közlekedjenek. A felújítási munkák idején az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódni a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.huweboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék, írták.

Címkék:
KategóriákPOP