Balogh Robert jegyzete a Szabad Pécsen SZFE-ről, Indexről, vírusról, médiáról. Helyzetkép.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Sajnos eszembe jutott egy kb. másfél évtizedes beszélgetés, ahol a nagydumás kertévés szar-, szappan- és szalámicsomagolásról beszélt, mármint, hogy mi is volt akkoriban a média dolga. Ma ezt gyakorlati szempontból le lehet szűkíteni a felsorolása első elemére. Aztán mégis… mégis elműködik valahogy a rendszer szóvivőstül, közszolgálatostól a kereskedelmiig.

A közelmúltban őszinte megrökönyödésemre egy jóbarátom olyan propaganda ízű véleményt fogalmazott meg, hogy fennakadt a szemem tőle. Ő is érezte a reakciómból, hogy valami furcsát mondhatott  s nem azért, mert a lakásomban beszélgettünk, vagy mert ő egy udvarias, művelt ember, mondhatnánk rá azt is, hogy a hazai értelmiségi-művész elit egyik, nem túlságosan, de elismert tagja, hanem mert egy érzékeny ember  rákérdezett, hogy mi a baj. Épp nem a legutolsó, éppen „aktuális” gyurcsányozást mondta fel – ha valami rossz történik, fogjad Ferire – amit úgy láttam, félig meddig el is hitt. Mármint, hogy az egykori KISZ-titkár ármánykodása miatt bokrosodott meg az Index szerkesztősége. Próbáltam elmagyarázni a helyzetet, az egyik kamasz gyereke pedig mindenkit lepisszegett, ha megszólaltam, mert hallani szeretett volna egy nem fideszest véleményt. Egyaránt éreztem magam megtisztelve, és állattani érdekességnek is.

De beszélhetnék néhány 80 év körüli családi barátról. Időnként felhívom némelyiket, elbeszélgetünk. Valamelyiknek bevásároltam a járvány idején, valamelyiknek segítettem elveszett kulcsát keresni a fűben. És újra és újra elmagyarázhatok nekik folyamatokat, egyik-másik kissé feledékeny már, össze is kevernek dolgokat, s mivel kicsi a nyugdíjuk, a közszolgálati televíziót nézik, a Kossuth rádiót hallgatják. Mondják, hogy Soros, meg migránsok. Türelmesen végigbeszéljük újra és újra, hogy szükséges egyfajta ellenségkép, hol a cigányok, hol a Soros Gyuri bácsi, aki túl a kilencvenen nagyon fenekedik Magyarország ellen, de hol a németek az ellenség – urambocsá’, egyszer még kurta svábozásra is futotta a propagandából, ők meg ugye visszahangozzák. Szelíden mondom, hogy úgy kell egy ellenség, mert félni csak kell valakitől! Szeretnek, elfogadják, hogy hátha igazam van, de két-három hét után újra kezdjük. Mert náluk működik a propaganda. Félnek a migránsoktól, vádaskodnak, hogy a bűnös nyugat, sosem segített rajtunk, és ha belemelegednek, még gyűlölködésre is képesek.

Volt egy döbbenetes beszélgetésem. Megkérdeztem egy 30 éves, évek óta Belgiumban élő, tanuló képzőművészt, hogy mi a legfurcsább neki itthon. Két hetekre jön haza, úgy félévente. Azt mondta, hogy a gyűlölet. Hogy akkora a feszültség itthon az emberek között, hogy attól hamar el lehet szokni, újra és újra elcsodálkozik, hogy miként lehet így élni.

Az Index felmondott munkatársai közül néhányan az utolsó napjukon a szerkesztőségben – Fotó: Bödey János

Meghökkentő számomra ma kormánypárti lapot olvasni, s mellette ellenzékit. Elgondolkodtatott, hogy mekkora a két halmaz közös metszete. A tévéműsor és az időjárás? Mert a sport már nem. Mire emlékeztet ez? Tehenészet-Méhészet focimeccs május 1-jén? Macsók kontra feministák? Népiek és urbánusok? Főváros VS vidék? Jók a rosszak ellen? Loboncosok vetélkednek kopaszokkal? Vagy fiúk a lányok ellen számháború osztálykiránduláson? 

Szeretem a színházat. Talán az egyetlen hiteles hely a világon a cirkusz mellett. Élő emberek játszanak élő embereknek. Hát már ott is megosztottság uralkodik. Adott egy szakma, amelynél jobban kevesen képesek lefedni a kor problémáit. A hatalom kontra művészi szabadság vita nem most kezdődött. Sok helyen megírtam már azt a Pécsi Országos Színházi Találkozón szerzett élményem, hogy az egyik fajta színészcsapat egyazon utca bal oldalán, a másik a jobb oldalán osont el úgy egymás mellett, hogy mégcsak egymásra sem néztek. Ez úgy 8-10 éves emlékem, a Király utcában láttam, nem csak képletesen, de ott álltam középen. Mára nem ez a helyzet. Háború van. Nem puskákkal lőnek. Gyönyörű tüntetések zajlanak a Színház és Filmművészeti Egyetem előtt az utcán, őrséget állnak tisztességes színészek, időnként világsztárok is szimpátiájukat fejezik ki. Néha, ha megnézek egy-egy videót, beleborzongok, annyira szép és tiszta dolgok történnek. Naiv vagyok? – teszem fel magamnak a kérdést. Kit érdekel ma a tisztaság, szépség? A hatalom, súgja egy hang, valahonnan hátulról. A hatalom.

Pár hónappal azután, hogy Donald Trump elnök lett, készítettem egy interjút egy amerikai, marxista politológusnővel, aki mesélt arról, hogy az USA-ban olyan tanácsadóműsorokra volt szükség, hogy miként kommunikáljunk az asztalnál, ha trumpista (majdnem azt írtam: Traum Pista) is van a családban. Vajon ma, Magyarországon ez miként működik? Egy igazhitű orbánista szót ért-e gyurcsányista nagynénjével, stb. Szidják egymást, vagy nagyokat hallgatnak? A nyelven, a kultúrán, a gasztronómián és a szerelmen/szexen kívül mi az, ami még képes egy nevezőre hozni az ellenzéki és kormánypárti hatalom híveit? Csak a mutyi?

Sztrájk a lengyelországi Gdanskban, a Vlagyimir Lenin Hajógyárban 1980 augusztusában – Fotó: Zenon Mirota – Forrás: Wikimedia Commons

Inkább nem viccelem el (minden viccben mögött megbúvik valami komolyság). Eszembe jutott egy szó. A szolidaritás. Mármint, jó lenne, ha működne. Ha a tanárok lázadoznak a rossz tankönyvek, a gyerekeket érő túlzott teher miatt, ki áll melléjük? Ha egészségügyileg veszélyeztetve érzik magukat sokan, akik dolgozni kényszerülnek, s pusmogva kimondják, hogy mi, 600 ezren feláldozhatók vagyunk, tesz-e értük valaki valamit? Ha a könyv- és levéltárosoktól vonnak meg jogokat? Ha a színművészeti főiskolásokról – bocsánat, berögzült: ha a színművészetis egyetemistákról döntenek a megkérdezésük nélkül, ki áll melléjük? Idén kevesebb fiatal író kapott ösztöndíjat, ki emel szót értük? Soroljak nagyobb ügyeket? Egészségügyi bérek? A börtönökben mióta van látogatási tilalom? Postások, vasutasok, buszvezetők, évek óta változatlan családi pótlék… Franciaországban minden második ügy miatt majdhogynem milliós tüntetés lenne… Nem egyetlen napig, hanem hetekre megbénítva nagyobb városok működését.

De a szolidaritás mit is jelent? Segítségnyújtást, amely túlmutat az önös, vagy csoportérdeken, merthogy egymásra vagyunk utalva, ahhoz hogy egy társadalom működjön, kell postás, orvos, kazánkovács és vasutas, mérnök, pilóta és vécépucoló, bölcsis néni, programozó s netán író sem árt, ha figyelmez ránk. Ha egyiknek rossz, akkor a másiknak is az lesz. Nem rögtön, de a kerék körbe jár. Elébb engem tipor, utóbb téged is, testvérem – vagy másként is mondhatom. Ott a keresztény testvéri szeretet fogalma, de a Nagy Francia Forradalom jelszavai között is ott szerepelt a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. Mit jelentenek ma ezek a nagy szavak? Lufik csupán? 

Az antivilág Lengyelországában 1980-ban alapították a Solidarność Független Önkormányzó Szakszervezetet. Éppen 40 éve, augusztusban, a Gdansk-i Lenin Hajógyárban. Lett is belőle országos sztrájkhullám, aztán hadiállapot, s pár évig megdönthetetlennek tűnt a szocializmus. Majd egy évtizedig. Lech Wałęsát pedig a Rendszerváltás után köztársasági elnöknek választották.

Olyan furcsa, hogy Magyarországon ma alig vannak jelentős tömeget megmozgató tüntetések. Nem a vírus az oka. Fel lehet húzni a maszkot. Oly megosztott ez a közösség (közösség?), hogy alig-alig állnak ki egymásért a tagjai. Megvuduzzák a legolvasottabb internetes lap szerkesztőségét, azok felállnak – biztos fizetést hagyva ott etikai okból – s még tízezeres tömeg sem jelenik meg a támogatásukra? Vagy vegyük a parlamentet! Akad ott ellenzéki képviselő, de minek? Mit csinál ott a jeles társaság? Biodíszletnek állt. Asszisztálnak a formális demokráciához. Nem tudok más mondani, minthogy milliós fizetésért legalizálják a fennálló, évtizede megdönthetetlennek tűnő hatalmat. Meg lehet magyarázni, miért maradnak a tisztelt házban, de a szofisták óta tudjuk, hogy bármi mellett lehet megdöbbentően jól érvelni. A galacsinhajtó bogár is boldogabb lefelé, mert akkor nem tolni kell a szart, hanem csak hagyni, hadd menjen…. A többit megoldja a gravitáció.

KategóriákPUNK