„Megtörtént. COVID-19 POZITÍV-ak lettünk. Ha eddig nem ismertél Covid beteget, akkor most már ismersz, rögtön többet is” – így kezdte tegnapi Facebook-bejegyzését dr. Beöthe Tamás, egy, ma már Budapesten dolgozó, Pécsről származó urológus főorvos.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Pécsett végzett, és hosszú éveken át a PTE KK Urológiai Klinikáján dolgozó, pécsi származású, ötgyermekes szakorvos részletesen leírta, milyen tüneteket észleltek magukon.

Már az sem mindennapos történet, hogy egy orvos a közösségi médiában, nyilvános, osztható posztban leírja, hogyan fertőződött meg koronavírussal ő és családja. Ráadásul náluk voltak olyanok, akiknél nem enyhék voltak a tünetek, ezért a tünetek leírása a személyesség miatt, és mert ezt egy orvostól hallja az ember, egészen biztosan erős üzenet még egy ilyen, sokat tárgyalt témában is.

„A tünetek legfontosabb jellemzője: ijesztőek. Nagyon erős tünetek, nagyon hirtelen futnak fel, és nem tudod, hogy hol állnak meg. Aztán egyik pillanatról a másikra vége, és kezdődik egy teljesen új panasz. És a gyerekeket se kerülte el: a tizenéves is megszenvedi – csak jobban bírja. Volt magas láz, hidegrázással. Fejfájás. Nagyon erősfájdalom a szemgolyók környékén. Erős, tűrhetetlen köhögés. Mellkasi övszerű, égető fájdalom, úgy hogy minden lélegzetet külön érzel. Letaglózó fáradtság. Olyan “köd” a fejemben, hogy még csak olvasni sem tudtam. És mi még szerencsések voltunk, mert nem volt légszomj, nem volt súlyos, kórházi kezelést igénylő szövődmény (remélem nem is lesz). És néhányan szinte teljesen tünetmentesek – írta dr. Beöthe Tamás”

Szóval arra is felhívta a figyelmet, hogy komolyan kell venni a fertőzést és a betegséget, nem szabad félvállról venni és könnyelműnek lenni.

Az ötből csak egy gyermeke nem él már velük, azaz hatan laknak egy fedél alatt, négy főt teszteltek, mindegyikük pozitív lett, de a fennmaradó két személyt is COVID-osként kezelték, mindannyian karanténban vannak otthon, egyiküknek tünetei is vannak. Mára egyébként már azoknak is enyhültek a tüneteik, akik korábban rosszabbul voltak.

„Nem egy influenza. Igyekezz elkerülni, ha lehet.”

Az urológus arról is beszélt, hogy nem tudják, honnan kapták el, valószínűleg a gyerekek vitték haza, hiszen most elsősorban a fiatalok között terjed.

„Látva, hogy mivel jár, mennyi időre kiesnek megint a tanulásból, hány és hány embernek adhatják tovább – csekély ár ezért, ha a gyerekeket is megtanítjuk a maszk használatára”.

És elsősorban ez az, ami miatt a Szabad Pécs is foglalkozik az urológus főorvos posztjával – az ő előzetes beleegyezése után, abból részleteket is közölve.

Merthogy az orvos hosszasan beszél a maszkhordásról, annak fontosságáról és helyes használatáról.

„Hála Isten, hogy tartottam a szabályokat. Csak maszkban dolgoztam. Orron-szájjon maszk. Persze, nekem könnyű, mert 20 éve erre tanítanak a műtőben. De megnyugtatlak: ettől még nem butultam el. És nem kevés mögötte az oxigén! “

Utalt persze arra is, hogy nyílván lesznek olyan helyzetek, amikor nem lesz rajtunk maszk, de ahol csak lehet és fontos, ott viseljük: „Azért persze elő fog fordulni, hogy leveszed (…) – de butaságból, hiúságból ne vedd le!”

„Engem megnyugtatott, amikor a kontaktjaimtól (köztük idősebbektől is) egyre-másra jöttek vissza a negatív eredmények.”

A helyesen viselt maszk a fertőzések legnagyobb részét kivédi,hangsúlyozza. Ő megkapta ugyan a fertőzést, de annak köszönhetően, hogy maszkot viselt és helyesen viselte, nem adta tovább.

„Szóval a maszk véd. Különösen akkor véd, ha TE vagy a beteg, és rajtad van. Ezt egyébként már a Covid előtt tudományosan igazolták. Persze kényelmetlen. De nem okoz semmilyen bajt, vagy alacsonyabb oxigenizációt. Ezt egy minden rendelőben megtalálható kis mérőkészülékkel ellenőrizni lehet, de tudományosan is igazolták.”

A maszkviselésről részletesen is ír a vasárnap frissített posztja végén dr. Beöthe Tamás – a frissítés egyik oka az volt, hogy le kellett tiltania a Facebookon nem ismerős profilok kommentálási lehetőségét, mert többen is agresszíven és sértő hangnemben érezték úgy, hogy hozzá kell szólniuk a témához.

„Legtöbbet sebészi maszkot látok az embereken. Az nagyon jó, feltéve, ha időnként eldobod. Gyárilag 4 óra viselést írnak, mert utána átnedvesedik. Ha többrétegű, akkor a varrt szövetmaszk is sokat segít. Csak rendszeresen és megfelelően tisztísd! A sima kendő több a semminél, de az a legkevésbé hatékony. Ha nincs más, azért ez is megteszi. A szelepes maszk: Téged véd, a kilégzett levegő szabadon távozik, ezért mások Tőled nem védettek. Azt is jó tudni, hogy ezeket a maszkokat a legkényelmetlenebb viselni. A maszkot mindig úgy kell feltenni, hogy az orrot, szájat fedje. Ha nem így viseled, tényleg csak nyűgnek jó. A legtöbb esetben van egy fémlap az orr résznél, azt ügyesen oda kell nyomkodni, és akkor a szemüveg sem párásodik. Érdemes a szemüveget is tisztán tartani, de van speciális páramentesítő bevonat is, ami majd télen jól fog jönni”.

„És persze a maszkot felhelyezés után nem tapogatjuk. Van füle, mint a szatyornak, ott kell megfogni ezt is, viszont a kezünket alaposan mossuk meg! Sokszor!”

KategóriákMETÁL