Ifj. Lomnici Zoltán, az MTVA által megkérdezett jogi szakértő (Századvég), amúgy nem mellékesen a fideszes békemeneteket szervező CÖF egyik vezetője is beszélt az amerikai eseményekről.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ifj. Lomnici erősen kezdett. A bemondó kérdésére-kérésére, hogy kicsit beszéljen az előzményekről, miszerint az amerikai szenátus és a képviselőház együttes ülése tartott éppen, amikor a tüntetők behatoltak a Capitoliumba, a jogi szakértő ugyanis azzal kezdte, hogy „valóban egy, Amerika lelkéért, Amerika megmentéséért zajló, nagy formátumú eseménnyel párhuzamosan a Capitoliumban is zajlottak események” (igen, jól értik: a bevezető elején a hangsúly alapján amolyan mellékesen jegyezte meg ifj. Lomnici, hogy az amerikai törvényhozás házában is volt valami esemény-féleség).

Aztán persze már elmondta a lényeget, amit tudhatnak is, hogy egy, elvileg formális esemény, az elektori kollégiumok szavazatait az amerikai kongresszus alsó- és felsőháza jóváhagyja. De a hitelesítési folyamat megakadt, tekintettel arra, hogy az elnök és jónéhány republikánus szenátor úgy látja, hogy „a demokrata baloldal” elcsalta az amerikai választásokat. Azt is megemlítette, hogy a zavargások előtt Trump is beszédet mondott, aki elégedetlen tömegekről beszélt.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint

„elégedetlen tömegek ezrei, tízezrei, százezrei, sőt a látottak alpján azt kell, hogy mondjuk, hogy milliói vannak a látottak alapján, akik nem tudják elfogadni a választási eredményeket, és ennek adnak hangot.”

Habár az amerikai alkotmány első kiegészítése nyilván nem erre vonatkozik, az erőszakra nem ad lehetőséget, fogalmazott a jogi szakértő, aki viszont azt nyomatékosítani szerette volna a magyar tévénézők számára, hogy nem kaptak számos kérdésre választ az amerikaiak „a választási csalásokkal és azok kivizsgálásával” kapcsolatban.

Az MTVA bemondó-médiamunkása szerint az amerikai baloldali média arról ír, hogy az elnök hergelte a tömegeket és ennek az lett az eredménye, amit láttunk.

Ifj. Lomnici (természetesen) ezzel nem ért egyet, ő azoknak az álláspontján van, akik azt mondják, hogy az elnök nem hergelte a tömegeket, az elnök (=Donald Trump) együttérez a tömegekkel. Többen is úgy látják szerinte, hogy nem voltak tiszták a választások, és itt, a szakértő hosszasan sorolta azokat az általa érzékeltetően gyanúsnak nevezhető körülményeket, amelyek a választás elcsalására utalhatnak – „számos kérdése van az amerikaiaknak, amelyre nem kaptak válaszokat.

És mivel most éppen „a Capitolium szimbolizálja a hatalmat, a Deep State-et, az erőközpontot”, ezért nyilván az elégedetlen, „de azt kell, hogy mondjuk a látottak alapján, hogy végtelenül elkeseredett elcsigázott emberek tömegei” nyomultak be a Capitoliumba.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint az említett elcsigázott emberek közt vannak, akik erőszakosabban lépnek fel, és vannak, akik békésebben, de ennek a törvény adta joguknak akarnak hangot adni, hogy adjanak egyértelmű bizonyítékokat a demokraták arra nézvést, hogy tisztességesek voltak a választások.

Lomnici később sem ijedt meg a nagy számoktól, amikor arról beszélt, hogy az USA-ban van nagyjából 60-65 millió ember (Trump 74 millió szavazójának 80, akár 90 százaléka is), akik úgy gondolják, hogy a demokraták elcsalták a választást.

Tump-mozgalom

A néplelket a CÖF-ben igazán jól megismerhető Lomnici szerint a baloldali média azt próbálja beállítani, hogy néhány félőrült lázadozik csak, de meggyőződése, hogy nem erről van szó, mert szerinte tisztességes amerikaiak milliói is úgy látják, hogy nem tudnak beleszólni a közéleti-politikai eseményekbe, azok csak elhaladnak előttük, és ennek az elégedetlenségnek az élére állt, ezt képviseli Donald Trump, vagyis már nem csak az elnökválasztásról, hanem egy mozgalomról, a Trump-mozgalomról van szó – szerinte.

„Mondjuk ki, ne kerteljünk, ez a normális Amerika megvédéséért szóló mozgalom jelenleg” – összegzett.

Lezárták a Capitoliumot

Lezárták a Capitoliumot

KategóriákMETÁL