Nem kevesen voltak azok a hallgatók, oktatók és a Pécsi Tudományegyetemért aggódok, akik kíváncsiak voltak arra, vajoon hogyan szavaznak majd a modellváltásról a karok és a jelentős szavazatszámmal bíró hallgatói érdekképviselet, az EHÖK. Ők tegnap este elmondták feltételeiket, de a véleményét már szintén kifejtő Nemes Balázs momentumos politikus szerint akármit is ígér a hatalom, az eddigi példa azt mutatja, az EHÖK feltételei akkor sem biztos, vagy valószínűbb, hogy nem valósulnak meg.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ebben a cikkben írtunk arról tegnap, hogy egy több ezer ember véleményére alapozott, a tegnapelőtti PTE-s plénum által elfogadott nyilatkozat szerint a plénum tagjai elvetik az alapítványi működésre való átállást.

Ma reggel pedig a Facebookon reagált Nemes Balázs, a Momentum elnökségi tagja, ifjúsági ügyekért is felelős pécsi polgármesteri biztos arra, hogy mit is követel a PTE EHÖK, vagyis, hogy milyen feltételeket szeretnének kiharcolni az alapítványi működés megszavazásáért cserébe.

Mint Nemes Balázs írta, “az alapítványi átalakulás ígéret-cunamit hoz magával, de lássuk ebből mi valósult meg a Corvinuson az alapítványi átállás után”.

Szerinte, “ha Magyarország legelső egyetemét megszállják a politikai komisszárok és folytatódik a felsőoktatás eltaposása, akkor a város a jelenlegieknél is súlyosabb gondok elé néz”. A hallgatói létszámcsökkenés és az elvándorlás kettős spirált alkot, ami megbénítja a város gazdaságát. Ahogy fogynak az egyetemi hallgatók, Pécs úgy kerül egyre nehezebb helyzetbe. Minél drágább az egyetem, annál gyorsabban fognak fogyni, és annál nehezebb lesz a város helyzete.

Nemes Balázs szerint az alábbi vár a pécsi egyetemistákra, ha megszavazzák a modellváltást Pécsett.

KategóriákMETÁL