Sajgó György, a Momentum városházi frakciójának vezetője nemrég hozta nyilvánosságra azt a 12 pontos követeléssort, amit Péterffy Attilához juttattak el. Nem ez az első eset, hogy kritikával élnek, de úgy tűnik most új szintre léptek a belső konfliktusok.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Akárcsak december közepén megfogalmazott kritika, úgy most is Sajgó György (a politikussal készült korábbi interjúnkat itt olvashatja) Facebook-oldalára került ki egy lista, és mellékelt nyilvános levél, amit Pécs polgármesterének – és a pécsi polgároknak – címeztek.

Érdekesség, hogy a Fidesz-közeli Pécs Aktuálhoz már a dokumentum nyilvánosságra hozatala előtt eljutott annak tartalma, ők a Momentum három képviselője mellett a DK frakciójának négy tagját, és a Párbeszéd egyik helyi politikusát, illetve Mellár Tamást tudták az aláírók között.

A helyi Momentum megkeresésünkre viszont úgy nyilatkozott, hogy a DK-ból Auth István nem írta alá a Péterffynek címzett (nem elektronikus) levelet, ami tegnap érkezett meg a városházára.

A levélben többek között Nyőgéri Lajos alpolgármesteri kinevezését, több a veszélyhelyzet alatt meghozott polgármesteri döntést (személyi, stratégiai) kérik számon, valamint az átvilágítások nyilvánosságát, a döntéshozatali folyamatok átláthatóságát kritizálják. És minden tekintetben változásokat követelnek, sok kéréshez céldátumokat is megjelöltek.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A teljes levél és a követelések itt olvasható:

Tisztelt Pécsi Választópolgár!

2019. június 30-án hét szervezet írta alá azt a megállapodást, melyben azt vállaltuk, hogy a Mindenki Pécsért Egyesület égisze alatt közös polgármesterjelölttel és közös képviselőjelöltekkel készülünk az október 13-i önkormányzati választásra, hogy a Fidesz kilenc éves despota és korrupt uralmát átadjuk a múltnak. Célul tűztük ki, hogy demokratizáljuk a közgyűlési munkát, átláthatóvá tesszük az önkormányzat működését, és érvényesítjük a személyre szóló felelősséget. Elérendő célként fogalmaztuk meg azt, hogy a lehető legteljesebb átláthatóság megteremtésével működtetjük a várost, hogy ezzel is felkeltsük a választók érdeklődését a közügyek iránt. A korrupcióval szembeni nulla toleranciánk mellett az átláthatóság önszabályozó módon is segíti, hogy a korrupció kikerüljön Pécs közéleti szótárából.

Azt mondtuk, hogy szélesre tárjuk a kapukat a civil szervezetek és a szakmai műhelyek előtt, hogy Pécs egy élhető, egymást segítő, társadalomszervező erővel bíró várossá fejlődhessen. Azt ígértük, hogy átvilágítjuk az önkormányzat cégeit, hogy az utolsó papírig elszámoltatjuk a fideszes városvezetők kilenc éves működését, és az eredményeket a város nyilvánossága elé tárjuk.

A megállapodással szemben, a választási győzelem óta eltelt tizenöt hónap alatt, a 2010 előtti múltba forduló folyamatok indultak el Pécsett az önkormányzat működésében: a közgyűlésben, a polgármesteri hivatalban, a cégeknél. Számos esetben jeleztük Péterffy Attila független polgármesternek, hogy letért arról az útról, szem elől tévesztette azokat a célokat, melyeket a 2018 novembere és 2019 júniusa közötti időben megtartott megbeszéléseken, majd a június 30-án aláírt megállapodásban közösen vállaltunk, közösen tűztünk ki.

Eddig tartott a türelmünk, eddig viseltük el, hogy szép szóval, belső megbeszélésekkel nem megyünk semmire. Mi, e levél aláírói, tartjuk magunkat az eredeti vállalásainkhoz. A dolgunk az, hogy immár a város nyilvánossága előtt tegyük közzé az alapfeltételeinket, hogy fenntartható legyen a Mindenki Pécsért Egyesület frakcióinak közgyűlési együttműködése itt, ahol élünk.

Koalíciós működésünk alapfeltételei a Mindenki Pécsért frakciók közötti együttműködés fenntartása érdekében

1.) Nyőgéri Lajos kinevezését a polgármester saját hatáskörben vonja vissza még a veszélyhelyzet alatt, illetve a kinevezéséről az SzMSz szabályai alapján demokratikusan döntsön a veszélyhelyzet utáni első közgyűlés!

2.) Bognár Szilvia alpolgármester a hatásköreit a 20/2019. (12. 02.) utasítás szerint gyakorolhassa! Minden olyan hatáskört vissza kell venni Ruzsa Csabától és Nyőgéri Lajostól, melyek Bognár Szilviától kerültek elvonásra.

3.) A Pécsi Kommunikációs Központ Kft. vezetőjének kinevezéséről az SzMSz szabályai alapján demokratikusan döntsön a veszélyhelyzet utáni első közgyűlés.

4.) Hatékony feloldását kérjük annak a morális válságnak, amit a BIOKOM Nkft.-nél létesített ’Közbeszerzés és projekt manager’ megnevezésű pozíció okozott. Fentieken túl szeretnénk mindenki számára átlátható szabályokat kialakítani az önkormányzati vállalatoknál és intézményeknél történő kinevezések ügyében.

5.) A polgármester 2021. január 31-ig nyilvánosan számoljon be az október 13-i győzelmet követő, az önkormányzati cégek előző időszaki működését vizsgáló átvilágítások eredményéről: sorrendben Tüke Busz Zrt. (Volvo-gate), BIOKOM Nkft., PSN Zrt., ZSÖK Nkft., PKK Kft., majd a többi városi érdekeltségű átvizsgált cég.

6.) A lakhatás, a lakásgazdálkodás területein az elmúlt tizenöt hónapban semmiféle előrelépés nem történt, a lakásgazdálkodással foglalkozó hivatali szervezet egy átjáróházzá vált. Ez a helyzet számunkra elfogadhatatlan! Ezért 2021. március 1-től a város lakásgazdálkodásának vezetésére pályázaton kiválasztott, a feladat ellátására alkalmas személyt kell kinevezni!

7.) Az a hivatali, intézményi, szervezeti és cégvezető, aki a közérdekű adatok vagy a közérdekből nyilvános adatok szolgáltatását az önkormányzati képviselő, valamint a jogszabály alapján hozzá forduló magánszemély (természetes személy) kérésére megtagadja, azonnali felmondással visszahívható legyen. Polgármesteri utasítás jogszabállyal nem lehet ellentétes, így arra való hivatkozás nem mentesíti a vezetőket a felelősségre vonás alól. Biztosítani kell az önkormányzati képviselők ellenőrzési jogosítványát, és a hivatalos dokumentumokat titoktartási kötelezettség mellett ki kell adni számukra.

8.) Minden olyan szerződést, melyet a polgármester, bármely városházi vezető vagy bármely önkormányzati cég megköt, teljes terjedelmében, az összes csatolmánnyal és a hozzá tartozó információkkal együtt minden önkormányzati képviselő részére könnyen hozzáférhetővé kell tenni! Ezért a jegyző a szerződéseket a tartozékaikkal együtt digitalizált formában a képviselők számára elérhető tárhelyre tölti fel.

9.) A mindenkori gazdasági alpolgármester – mint az önkormányzat gazdaságpolitikájának alakításáért felelős vezető – a tevékenységéről háromhavonta részletes beszámolót köteles terjeszteni a Közgyűlés elé.

10.) A frakciószövetség belső szavazásainál csak a közgyűlés minősített többségével, azaz tizennégy szavazattal támogatott javaslatok számítsanak a frakciószövetség egésze által kötelezően támogatandó javaslatnak, egyéb esetben szabad mandátumú szavazás következik, ha az előterjesztő fenntartja a javaslatot a közgyűlésre.

11.) Az önkormányzati képviselőket és a polgármesteri hivatal dolgozóit esetlegesen érintő összeférhetetlenségeket legkésőbb 2021. február 28-ig meg kell szüntetni!

12.) A képviselői munka felelős elvégzéséhez a polgármesteri hivatal biztosítsa a frakciók működésének feltételeit! A frakciók a kéréseiket 2021. január 31-ig juttassák el a jegyzőnek, hogy február 28-ig rendezhető legyen a frakciók infrastruktúrájának kialakítása.

Fenti kérdésekben mindannyiunk közös érdeke, hogy mielőbb egyeztessünk, beszéljünk és megnyugtató eredményre jussunk Polgármester Úrral, ezért elvárjuk a személyes és közös egyeztetés mielőbbi lehetőségét.

Pécs, 2021. január. 19.

MPE Momentum Frakció

KategóriákMETÁL