Cikkünk címe becsapós, ráadásul többszörösen is. Nyilván a legtöbben arra gondolhatnak, hogy Orbánék önkormányzatokat sújtó megszorításaira utalunk, de nem erről van szó a kérdésben, hanem Paksról és Paks II-ről.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A pécsi média egy része a közelmúltban foglalkozott egy pletykával: azzal, hogy vajon lehet-e Péterffy Attilából miniszter, a paksi fejlesztés tárca nélküli minisztere.

Tudják, arról a pozícióról van szó, amelyet jelenleg Süli János tölt be, aki korábban paksi polgármester volt, ráadásul jobboldali jelöltként, a fideszes indulót legyőző jelölt. Még fontosabb, hogy hosszú időn át dolgozott az erőműben, sőt a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója is volt.

Ahogyan Péterffy Attila is mérnök, energetikával foglalkozó mérnők, s többek közt a Pécsi Hőerőmű vezérigazgatója volt. Vagyis a felvetés nem tűnik légbőlkapottnak.

Olyannyira nem, hogy mi is hallottuk ezt a pletykát, e hírek megjelenése előtt. Csakhogy az említett híradások arról szóltak, hogy Orbán Viktorék nézhették ki maguknak paksi fejlesztési miniszternek Péterffyt, ami már nem, hogy nem egyezett azzal, amit mi hallottunk, de képtelenségnek is hangzik.

Az “indoklás” szerint azonban Péterffynek ez túl nagy csábítás lenne, egy újabb, nagy szakmai előrelépés, Orbánék pedig nyernének egy esélyt arra, hogy Pécsett újra fideszes polgármester legyen. Hiszen abban az esetben polgármester-választást kellene kiírni.

A napokban megkerestük a pécsi polgármestert, hogy kommentálja ezt az értesülést, de azt mondta, hogy igazából nincs mit mondania, ez zöldség, merő kitaláció. 

Mint mondtuk, a mi értesülésünk is az volt, hogy felmerült a neve Péterffy Attilának a paksi fejlesztési miniszteri posztra, ráadásul azzal, hogy ha valóban kinevezik, akkor az összeférhetetlenség miatt tényleg le kell mondania a pécsi polgármesteri pozícióról. Csakhogy mi arról értesültünk, hogy ez a szerep és ez a forgatókönyv (természetesen) nem Orbánéknak jutott az eszébe, hanem az összellenzéki összefogás szereplőinek. És nyilván nem mostanra, hanem 2022 tavaszát követő időszakra, egy esetleges ellenzéki győzelem, azaz kormányváltás esetére. Mert az is nyilvánvaló, hogy az ellenzéknek ilyen jellegű ötleteléseket és tárgyalásokat is folytatnia kell a több egyéb más projekt, így például a közös program összeállítása, az előválasztás megszervezése stb. mellett. Feltettük így azt a kérdést is, hogy az információ ebben a formában már helytálló-e, kapott-e ilyen megkeresést, és ha igen, elvállalná-e.

Péterffy Attila azonban azt mondta, hogy erről sem érdemes most még beszélni, személyi kérdéseket érinteni pedig végképp nem érdemes. 2022 tavasza még messze van, s minden ilyen és ehhez hasonló kérdésnek, függetlenül attól, hogy van-e valóságalapja vagy sem, vagy hogy éppen kit érintően teszik fel, fontos előfeltétele, hogy 2022-ben nyerjen az ellenzék.

A biztos az, és őt csak ez érdekli most: hogy ő 2019-ben arra vállalkozott, hogy Pécset fogja vezetni a lehető legjobb tudása szerint. Nincs más napirenden ma sem, csak ez, ez a cél kell, hogy a szeme előtt lebegjen továbbra is. Magyarán ő Pécs polgármesterének jelentkezett, ehhez kérte és kapta meg az emberek bizalmát.

Varga Mihályékkal kell majd egyeztetniük az iparűzési adóról

Megkérdeztük, hogy tárgyaltak-e már a kormány részéről közvetlenül valakivel az iparűzési adó megfelezése miatt. Vagyis arról tárgyaltak-e már, hogy kaphat-e Pécs kompenzációt. És, hogy ha nem, tudják-e már, hogy kivel fognak tárgyalni. 

És persze azt is megkérdeztük, hogy mennyi pénz eshet ki, és mire számítanak azt követően, hogy Orbán Viktor éppen a Megyei Jogú Városok Szövetsége vezetőivel, köztük vele is való tárgyalás után jelentette be, hogy megfelezik az egyéni vállalkozók és a kkv-k iparűzési adóját. 

Péterffy Attila a Szabad Pécsnek azt mondta, hogy egyelőre még személyes, kifejezetten Péccsel, a pécsi önkormányzat képviselőjével való egyeztetés az iparűzési adó ügyében még nem volt. Az biztos, hogy az esetleges kompenzációról és annak mértékéről a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériummal kell majd tárgyalniuk. Ennek még nincs időpontja, bíznak benne, hogy a lehető leghamarabb erre sor kerül, azért is, hogy tervezni tudjanak. Sajnos van félelmük arra vonatkozóan, hogy Pécs milyen ellentételezést kap, hiszen egyrészt a múlt év végén csak fideszes vezetésű nagyvárosokat támogatott a kormány a koronavírus miatti kiesés okán.

A pécsi önkormányzatnál úgy számolnak, hogy az iparűzési adókiesés a kormány döntése miatt mintegy 2 milliárd forint lesz, míg a koronavírus-válság miatt újabb 2 milliárdos csökkenéssel kalkulálnak. S mivel az iparűzési adóbevétel Pécsett mintegy 8 milliárd forint, ez azt jelenti, hogy ennek az összegnek a felét, mintegy 4 milliárd forintot elveszíthetik. És mert a városnak ugyan 73 milliárdos volt tavaly a költségvetése, annak kb. a fele volt a közvetlen olyan működési kiadás, amelyek a kötelező feladatok ellátását finanszírozzák. Azaz annak is több mint egytizedét érintheti a kieső iparűzési adó, másrészt nyilvánvaló, hogy a kieső pénz a nem kötelezően vállalt feladatok finanszírozásából fog hiányozni.

KategóriákMETÁL