Gulyás Gergellyel tárgyalnak ma a megyei jogú városok vezetői, az ellenzéki polgármesterek előzetes közleménye szerint a céljuk világos.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Kormánydöntések, a veszélyhelyzetben meghozott rendelkezések sora érinti hátrányosan az önkormányzatokat. A kisebb településeket automatikusan kompenzálják a bevételkiesések miatt, azonban a 25 ezer főnél nagyobb lakosságszámú városok vezetésével tárgyalásokat folytat a kormányzat. Ráadásul ezek a városok is két kategóriába kerültek: a pécsi városvezetés mai közleménye szerint a megyei jogú városok polgármestereivel Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter külön találkozik a mai nap folyamán.

A kompenzáció mértékét, mikéntjét azért is fontos tudni, mert az erre az évre vonatkozó költségvetést március 15-ig el kell fogadni. A kieső bevételek, és a védekezés költségei már nagyjából ismertek Pécsen: 5,6 milliárd forint fog hiányozni a büdzséből. Az ügyben Péterffy Attila levelet írt Hoppál Péternek és Mellár Tamásnak, hogy lobbizzanak a kompenzációért. Mellár Tamás nyílt levelet írt Orbán Viktornak, míg Hoppál Péter nem tudni pontosan, hogy mire válaszolt, és kivel is akar tárgyalni.

A helyi Fidesz is megszólalt a költségvetés kapcsán, bár erről az 5,7 milliárdos tátongó lyukról, legalábbis annak mértékéről, mintha megfeledkeztek volna a javaslataik összeállítása során.

A városvezetés mai közleményéből az derül ki, hogy Gulyás Gergellyel ma találkoznak a megyei jogú városok polgármesterei, és a teljes kompenzációt szeretnék elérni. A közlemény teljes szövege itt:

Teljes körű kompenzációt kérnek a megyei jogú városok a kormánytól

Dr. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a héten két körben találkozik a magyar városok képviselőivel: szerdán a 25 ezer főnél nagyobb települések polgármestereit fogadta, pénteken pedig a megyei jogú városok polgármestereivel találkozik Kossuth téri irodájában. A tárcavezető a találkozókon a koronavírus járvány miatt megtett helyi, illetve kormányzati veszélyhelyzeti intézkedések, valamint a gazdasági visszaesés okozta negatív gazdasági hatások állami kompenzációjáról egyeztet az önkormányzatokkal.

A tényadatok azt mutatják, hogy a magyar városok gazdálkodását komolyan nehezítő körülményekről van szó. Már 2020-ban is súlyos, városonként milliárdos nagyságrendű érvágást jelentettek a védekezési költségek, az adóbevétel-visszaesés, a kormányzati adóelvonások és a városi cégek veszteségei. Ugyanezek a veszteségek 2021-ben a előzetes kalkulációk alapján egyes városokban meghaladják a működésre szánt források 15 százalékát. Az adatokból jól látható, hogy ez a forráshiány rendkívül feszes gazdálkodás mellett is a közszolgáltatások ellátását fenyegeti az érintett településeken. Fennáll a veszélye annak, hogy kompenzáció hiányában nem jut elég pénz a közösségi közlekedés üzemeltetésére, a közvilágításra, vagy a köznevelési intézmények működtetésére, azaz a gyermekek maradéktalan ellátására.

Az általunk képviselt városok egyértelmű és kiemelt célja, hogy elérje a fent vázolt veszteségek minél teljesebb kompenzációját.

A megyei jogú városokat képviselő polgármesterekként komolyan bízunk abban, hogy a kormány nem hagyja cserben az ország legjelentősebb városait. Azt várjuk, hogy pénteken érdemben tudunk tárgyalni a kormány képviselőjével, és ennek eredményeként a legnépesebb magyar városok a lehető legteljesebb kompenzációra számíthatnak a kormánytól. Kérjük továbbá, hogy városaink is megkapják azt az 1,38 milliárd forintot, amelyet 2020 decemberében 11 másik nagyvárosnak már átutalt a kormány.

A magyar városok erőn felül vették ki a részüket a járvány elleni védekezésből, a települések polgárai példamutató módon álltak helyt ebben a küzdelemben. Nem érdemlik meg, hogy másodrangú állampolgárok legyenek, mert a városuk működése, a közszolgáltatások ellátása ellehetetlenül.

Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere
Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere
Csőzik László, Érd Megyei Jogú Város polgármestere
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere
Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere
Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere
Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere
Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere

KategóriákMETÁL