A kormány döntése értelmében, lassú és fokozatos újranyitás kezdődik Magyarországon hétfőtől. Az egyik első lépés a bölcsődék és óvodák újranyitása, illetve az iskolák esetében részleges nyitása. Az alsó tagozatos általános iskolások megkezdik a jövő héttől az iskolábajárást, elindul a jelenléti oktatás – persze, lesznek, nem is kevesen, akik nem fogják vinni/engedni a gyereküket (még) iskolába (kapcsolódó cikkünk: egy alsós osztályfőnök levele). Ehhez a helyzethez alkalmazkodik a Tüke Busz is.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A kormányzati lazítások miatt a következő hetekben az utasforgalom lassú emelkedésére számítanak a Tüke Busznál, írták pénteki közleményükben. Fokozatosan, több lépésben reagál a Tüke Busz erre a helyzetre, a lassú és fokozatos újranyitásra.
Első lépésként, jövő hétfőtől, azaz április 19-étől a Tüke Busz visszaállítja az elsőajtós felszállási rendet, írták. A kötelező maszkhasználat továbbra is érvényben van a pécsi tömegközlekedési eszközökön. Persze, azt is meg kell, meg lehet említeni, amit a napokban írtunk, hogy olcsóbb lesz a bérlet.
Jegyt is lehet majd venni ismét a sofőröknél
Az első ajtó nyitásával az autóbuszvezetői menetjegy értékesítés is újraindul. A járatokra felszállni az első ajtónál lehet, míg leszálláshoz a hátsó ajtókat kell igénybe venni. A társaság az autóbuszvezetőket az utastértől korábban elválasztó kordonszalagot eltávolítja, azonban az utasokat arra kéri a társaság, hogy a felszállást és az esetleges jegyvásárlást követően a vezetőfülke közvetlen környezetében továbbra se tartózkodjanak.
A busztársaság minden helyzetben az utasok egészségének megőrzését tartja a legfontosabbnak, ezért kiemelt figyelmet fordítunk a buszok folyamatos fertőtlenítésére, írták. Az autóbuszvezetők és a menetjegyellenőrök részére a szükséges többlet védőeszközök biztosítottak, ígérik. Egy korábbi közleményben is volt szó arról, hogy ezt a kérdést kiemelten kezelik – ami amúgy minimálisan elvárható.
A menetrendben is változások lesznek, 2021. április 19-én, hétfőtől az alábbiak szerint
A Tüke Busz Zrt. az általános iskola alsó tagozatainak részleges tantermi oktatásának a bevezetése és az esti utasforgalom élénkülése miatt 2021. április 19-én, hétfőn menetrendi módosítást vezet be, valamint a reggeli és a délutáni csúcsidőben kismértékben növeli a járatai számát.
A társaság mindemellett továbbra is folyamatosan nyomon követi az utasforgalom alakulását, és szükség esetén módosítja a menetrendet. Az április 19-étől munkanapokon a megszokottnál több tartalék autóbusz áll készenlétben, s amennyiben az utasforgalom indokolja, rásegítő járatokat fognak közlekedtetni.
2021. április 19-étől munkanapokon:
3-as: Kertvárosból 20:43-kor és 21:13-kor is közlekedik járat.
4-es:
- Az Uránvárosból 6:45-kor induló 4-es járat Hősök tere után Gesztenyésig közlekedik.
- Gesztenyésből Hősök terén (7:29) át Uránváros felé 7:21-kor járat közlekedik.
- Az Uránvárosból 15:45-kor induló 4-es es járat Hősök tere után Széchenyi-aknáig közlekedik.
- Széchenyi-aknáról Hősök terén (16:32) át Uránváros felé 16:26-kor járat közlekedik.
6-os:
- Az Ipar utcából 20:40-kor is közlekedik járat.
- Kertvárosból 20:58-kor is közlekedik járat.
7-es és 73-as (973-as):
- A Főpályaudvarról (20:23, 20:53, 21:23) 973-as járatok helyett 73-as járatok indulnak 20:20, 20:50 és 21:20-kor.
- A Malomvölgyi útról 20:18-kor (7-es), 20:48-kor és 21:18-kor (73-as) indulnak a járatok a 973-as járatok (20:23, 20:53, 21:23) helyett.
8-as: Fagyöngy utcából 20:25-kor is közlekedik járat.
14-es vonal: Petőfi-aknáról 7:40 helyett 7:44-kor indul a 14Y járat.
23Y: A Deindolból 20:16-kor induló járat a Fagyöngy utcáig közlekedik.
24-es: Uránvárosból 6:15 helyett 6:28-kor, Mecsekszenkútról Uránvárosig 6:30 helyett 6:40-kor közlekedik a járat.
27-es: Benczúr Gyula utcából 20:02-kor 25-ös helyett 27-es járat közlekedik.
33-as: Főpályaudvarról 20:25 helyett 20:40-kor, a Tettye havi-hegyi útról 20:40 helyett 20:55-kor közlekedik a járat.
40-es:
- Iskolai előadási napokon a Főpályaudvarról Gesztenyésbe 6:55-kor, Gesztenyésből a Főpályaudvarra 16:00-kor is indul járat.
- Gesztenyésből 20:40-kor is indul járat.
42-es: Iskolai előadási napokon a Főpályaudvarról 6:50-kor, Nagyárpádról 16:00-kor közlekedik járat.
102-es vonal: az Uránvárosból 6:51-kor induló járat Somogy betéréssel közlekedik (102Y).
109E: A Fagyöngy utcából 7:06-kor és 7:26-kor új járatok közlekednek.
140-es: Iskolai előadási napokon a Főpályaudvarról Gesztenyésbe 15:30-kor, Gesztenyésből a Főpályaudvarra 7:30-kor indul járat.
142-es: Iskolai előadási napokon a Nagyárpádról Fagyöngy utcába 7:05-kor, a Málom-hegyi útról Nagyárpádra 15:30-kor közlekedik járat.
2021. április 24-étől szabad- és munkaszüneti napokon:
3-as: Kertvárosból 20:43-kor és 21:13-kor is közlekedik járat.
6-os: Kertvárosból 20:58-kor is közlekedik járat.
33-as: Főpályaudvarról 20:25 helyett 20:40-kor, a Tettye havi-hegyi útról 20:40 helyett 20:55-kor közlekedik a járat.
73-as (973-as):
- A Főpályaudvarról (20:23, 20:53, 21:23) 973-as járatok helyett 73-as járatok indulnak 20:20, 20:50 és 21:20-kor.
- A Malomvölgyi útról 20:18-kor, 20:48-kor és 21:18-kor indulnak a járatok a 973-as járatok (20:23, 20:53, 21:23) helyett.

19? Lapot!