A Szabad Pécs írta meg, hogy a Mellár Tamás országgyűlési képviselő által vezetett Mindenki Pécsért Egyesület tegnap esti éves taggyűlésén arról is szavaztak a jelenlévő tagok, hogy kezdeményezik egyik tagjuk, Péterffy Attila (főállásban Pécs polgármestere) kizárását a szervezetből. Azt is megírtuk, hogy nem kizárt, hogy Péterffy maga lép ki az egy ideje már meglévő véleménykülönbségek miatt. Az egyesület most közleményt adott ki a történtekről.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Péterffy Attila pécsi polgármester Mindenki Pécsért Egyesületből való kizárásának kezdeményezését célzó tegnapi döntés után, ma reggel adott ki közleményt a Mindenki Pécsért Egyesület a Facebookon. Amit az alábbiakan olvashatnak.

„A Mindenki Pécsért Egyesület közleménye

A Mindenki Pécsért Egyesület 2019-ben az önkormányzati választásokra készülve Péterffy Attila polgármesterjelölt úrral aláíratott egy nyilatkozatot, amelyben az aláíró vállalta, hogy a város érdekében, demokratikus módon, az átláthatóság teljes tiszteletben tartása mellett végzi a munkáját. A Mindenki Pécsért Egyesület értékelése szerint vállalásait a Polgármester Úr nem teljesítette elfogadható szinten.

A jelenleg az Egyesület színeiben, de önálló pártfrakcióként működő városházi képviselőcsoportok és az Egyesület jelöltjeként megválasztott polgármester egy olyan megállapodást kötött, amely lehetővé teszi, hogy a 26 fős közgyűlés mindössze 12 fő támogatásával bármilyen kérdést eldöntsön. A létrejövő frakciószövetség ugyanis szigorú frakciófegyelemben működik, és a 18 fős frakciószövetség 12 tagjának támogatása esetén fegyelmi szankciókkal bünteti a frakciószövetség azon tagjait, akik a közgyűlésben az így elfogadott állásponttól eltérően szavaznak. Ennek egyértelmű következménye, hogy akár a jelenlegi városvezetést támogató teljes pártfrakciók véleménye is figyelmen kívül hagyható a közgyűlési döntésekben. Úgy gondoljuk, hogy a politikai támogatás egy demokráciában nem lehet kényszer eredménye. Az elmúlt évek országos és helyi politikája éppen azt bizonyítja, hogy a demokrácia feláldozása a hatékonyság érdekében soha nem a közjó érdekeit szolgálja. 

A Mindenki Pécsért Egyesület nem tehet mást, mint hogy ragaszkodik az általa megfogalmazott és követett elvekhez. Ezért az Egyesület 2021. június 24-én rendezett éves közgyűlése kezdeményezte Péterffy Attila kizárását az Egyesületből, ugyanakkor az Egyesület többségi szavazással úgy döntött, hogy megvonja a Mindenki Pécsért Egyesület név használatát attól a 14 képviselőtőtől és képviselőcsoportjaiktól, akik elfogadták a pártfrakciószövetség új szabályzatát.”

KategóriákMETÁL