Magyarországon lesz először harmadik oltás a világon, jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Orbán szerint bajos, ha egy politikus úgy csinál, mintha járványszakértő lenne. A kormányfő ehhez képest korábban sokszor beszélt “szakértőként”, most pedig azt mondta a harmadik oltás kapcsán, hogy az biztosan nem árt.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Nem egységes a szakmai álláspont abban a tekintetben, hogy kell-e oltás, abban azonban Orbán Viktor biztos, hogy az nem árthat. Ezzel a felütéssel kezdte a kormányfő a szokásos, a Kossuth Rádióban elmondott, aktuális bejelentésekkel tarkított politikai beszédét, amelyet ezen a héten is meg-megszakítottak kérdésekkel, hogy úgy tűnjön, a kormányfő interjút ad.
A mai pénteki “interjú” azonban ismét azok sorát gyarapította, amelyet előre beharangoztak: már a tegnapi kormányinfón közölték, hogy a miniszterelnök fontos bejelentéseket tesz.
Ahogyan az várható volt, az utóbbi hetekben jócskán belassuló magyar oltási program, esetleg a felhalmozott vakcinakészletek mennyisége miatt, illetve vélhetően a korábban viták kereszttüzébe került kínai oltás hatékonysági mutatói miatt a miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarországon lehet majd elsőként a világon harmadik oltáshoz is hozzájutni a kormányzati koronavírus elleni oltási programban. Orbán szakemberekre hivatkozva azt mondta, hogy a második oltás után el kell telnie négy hónapnak, de ettől a háziorvos eltérhet.
A bejelentés részeként a kormányfő azt mondta, hogy a harmadik oltást mindenki ott kapja, ahol az első kettőt kapta.
Nos, ez elég érdekes, hiszen a legtöbb helyen, így Pécsett is, azok az oltópontok, amelyekben a legöbben megkapták a két vakcinájukat, bezártak, éppen azért, mert lelassult az oltási program. Azaz például Pécsett sem oltanak már az egykori Honvéd Kórházban, hanem a volt Megyei Kórházban, ahol a pécsi covid-osztály is működik.
Magyarán vélhetően arra készülnek, hogy ismét megnyitják majd a nagy oltópontokat, amelyekben katonák is segédkeztek a logisztikában, a lebonyolításban. A katonákat egyes hírek szerint szeptember közepével rendelték vissza a laktanyákba, azaz vélhetően legkésőbb akkortól már az oltópontokra is vezényelhetik őket.
Orbán Viktor azt mondta, hogy a járvány várható negyedik hullámának esélyét igyekeznek csökkenteni a harmadik inygenes koronavírus elleni oltás engedélyezésével.
Orbán azt kérte, hogy csak akkor menjenek külföldre a magyarok, ha védettek, azaz ha mindkét oltásuk megvan, mert a nem védettek nagyobb eséllyel hozzák haza a fertőzést.
A fiatalok oltásával a 16 éven felüliek esetében jól állnak, nagyjából minden második érintett megkapta már az első oltását, a kisebbek, azaz a 12-16 évesek közt azonban egyelőre nem ilyen jó a helyzet, ötből csak egy főnek van oltása, ezért ezt az arányt iskolakezdésig igyekeznek majd feltornászni – a fiatalok oltásához továbbra is kell a szülői beleegyezés.
Az idősek, azaz a 65 év felettiek nagy része, 85 százaléka be van oltva, ebben a korosztályban azonban a be nem oltottak gyakorlatilag életveszélyben vannak a kormányfő szavai szerint, ezért ezeket az idős embereket személyesen keresik majd fel a háziorvosok. Hogy ezt a feladatot győzzék, rezidensek is segíteni fogják ezt a door to door kampányt. Az oltás azonban nem lesz kötelező, kivéve az egészségügyben dolgozóknak. Akinek nincs oltása, nem dolgozhat az egészségügyben.
Orbán nyilatkozatának erősen politikai része ott kezdődött, amikor azt mondta, hogy az igazi baj az, ha politikusok járványszakértőknek hiszik magukat, mert onnantól ezeknek a politikusoknak a saját politikai karrierjük a fontos, nem az emberek élete. Ő pedig bármit is mond, azt szakértőkkel való konzultálás után mondja.
A politikai rész ott erősödött fel igazán, amikor a kormányfő Brüsszelről kezdett beszélni. A pedofília büntethetőségének szigorítása címén indult, de közben homofóbbá lett, az emberi jogokat és emberi jogi követeléseket a pedofíliával összemosó magyar törvénymódosítás komoly kritikát kapott nem csak itthon, hanem az EU-ban is. Amiről Orbán nyilván úgy beszélt, mintha az egy, a Fidesz (és így természetesen az orbáni narratívában a magyar emberek) elleni poltikai akció lenne. Brüsszel ugyanis nem csak kritikát fogalmazott meg, hanem a történtek érinthetik a covid-járvány miatt keletkező gazdasági válság miatti helyreállítási alapból Magyarországnak jutó pénzek kifizetését is, illetve kötelezettségszegési eljárás indulhat az ország ellen.
Orbán arra utalt, hogy a családjog és az oktatás tagállami hatáskör, ezért szégyenletes, hogy Brüsszel ebbe is bele akar szólni, szerinte azért, hogy be kelljen engedni az iskolákba az LMBTQ-aktivistákat.
Orbán ezt úgy értékelte, hogy „el akarják venni tőlünk a gyerekeinket”.

19? Lapot!