A Fidesz ifjúsági szervezetének pécsi tagozata július közepén mutatta be új elnökét, akit Balogh Mártonnak hívnak. Az összegyetemi újság, az UnivPécs oldalán pedig tegnap jelent meg egy hír, mely szerint szeptember 1-jétől új elnöke lesz PTE Doktorandusz önkormányzatának, és az illetőt szintén Balogh Mártonnak hívják.

A cikk a hirdetés után folytatódik



“A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat (PTE DOK) Küldöttgyűlése 2021. augusztus 10-i ülésén Balogh Mártont választotta meg elnökének a leköszönő elnök, Závodi Bence utódjaként” – olvasható az UnivPécsen. Hozzáteszik azt is, hogy a tisztújító választásra két érvényes pályázat érkezett be, és 13 igen szavazattal választották meg Balogh Mártont, a Biológiai és Sportbiológiai Doktori Iskola doktorandusz hallgatóját.

Aki történetesen a Fidelitas új pécsi elnöke is, július óta, de a pécsi közéletet figyelemmel követők nem most találkozhattak először a politikussal. Áprilisban a HírTV-nek is nyilatkozott, a „Luxus lakóparkot építene a baloldal Pécsen” című összeállításban, tavasszal, amikor az egykori, rendkívül lepusztult állapotú Mandulás Kemping tervezett beépítése ellen alakult tiltakozás. Amit fideszes politikusok rendre a Mandulással mostak össze, Kővári János például az egyik első sajtótájékoztatóját a témában a néhai kempinggel szemben a Mandulás játszótérnél tartotta, noha nem is arról a területről volt szó a magánbefektetők telekátminősítési kérelmében.

Fotó: HírTV – Képernyőkép

Ebben a bejátszásban a politikai elköteleződés nem jelent meg, az anyag egyszerűen biológusként hivatkozott Balogh Mártonra, aki PTE Szentágothai János Kutatóközpont Retinális neurobiológiai kutatócsoportjában tevékenykedik, legalábbis az intézet honlapján így találkozhatunk vele. Az ügyben az Összefogás Pécsért Egyesülethez köthető, „El a fejszékkel a Mandulástól!” Facebook-csoportban is nyilatkozott. (A csoportot nemrég „Összefogás a Mecsekért”-re nevezték át az ÖPE adminjai.)

A módszer – mármint politikusokat civilként, szakértőként bemutatni – egyáltalán nem ismeretlen a Fidesz-közeli médiában: az első szerepléseit Barkóczi Csaba, fideszes önkormányzati képviselő is így hozta össze. Azóta persze már coming outolt és nyíltan vállalja politikai hovatartozását.

KategóriákMETÁL