Már csak egy hely kiadó a négy baranyai egyéni országgyűlési választókerületek közül az előválasztáson kiválasztott közös ellenzéki jelöltek versenyében, miután kiderült, hogy ki nyerte a mohácsi körzetet.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A végleges eredményre még akár néhány órát is várni kell az ellenzéki előválasztás első fordulója után (második fordulót csak a miniszterelnök-jelölteknek rendeznek), mert még nem mindenhol végeztek a szavazatszámlálók. Ilyen például az országban a legtöbb települést magában foglaló Baranya 4-es körzet is. Friss fejleményként azonban megszületett a Baranya 3-as végeredménye, ahol nagyon, nagy többségl, a jobbikos Schwarcz-Kiefer Patrik nyert. Schwarcz-Kiefert az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a MMM is támogatta, ő 1999 szavazattal, a voksdok 59,58%-át megszerezve szerzett jogot arra, hogy ő legyen a választókerületben az egyesült ellenzék közös jelöltje. Ellenfele, Frey Benjámin, a Momentum jelöltje, aki a DK és a Liberálisok támogatását is élvezte, 1356 szavazatot kapott, ezzel 40,42%-ot szerezve.

Nem, hogy Baranyában, de országos viszonylatban is az ellenzék számára az egyik legnehezebben nyerhető körzet a Baranya 3-as, ahol immáron több ciklus óta a KDNP-s Hargitai János a parlamenti képviselő, és az egyik legFideszesebb körzetnek számít közel, s távol. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne győzhetne az ellenzék, de azt igen, hogy bombameglepetés lenne.

A miniszterelnök-jelöltek versengése eredménye sem ismert még, az viszont már most bizonyos, hogy csak Dobrev Klára és Karácsony Gergely lehet a győztes, és hogy lesz második forduló is. Valamint az is biztos, hogy a harmadik helyet Márki-Zay Péter szerezte meg, így ők hárman juthatnak a második, már csak róluk szóló előválasztási fordulóba. Az is kijelenthető, még ha nem is meglepő adatok ezek, hogy az előválasztást a DK nyerte meg, vidéken Dobrev Klára nyert, míg a fővárosban Karácsony Gergely az első. Az persze kérdés, hogy a második forduló előtt lesz-e visszalépés (meg, hogy ez mennyire egyezkedik az előválasztás szellemiségéhez, habár választási lehetőség két induló közt is van), és ha igen, akkor megfogadják-e a kérést, illetve, hogy a jobbikosok és a momentumosok kire fognak szavazni inkább, habár valószínűsíthető, hogy több tartaléka lehet e tekintetbe Karácsony Gergelynek, sőt akár Márki-Zay Péternek is, Dobrev Klára támogatása terén e szempontból talán kevesebb lesz a mozgástér és az átszavazási hajlandóság.

KategóriákMETÁL