Az egyik pécsi Fidesz-közeli sajtóorgánumot, a Pécs Aktuált ugyan végül beengedték Karácsony Gergely múlt heti pécsi lakossági fórumára, de az elején vita volt ebből. A szervezők ugyanis először útját állták a stábnak. Ez ellen a Szabad Pécs tiltakozik. Akkor is, ha a Fidesz-közeli, pártpolitikai célokat szolgáló Pécs Aktuálról van szó, amely még ezt a saját magáról szóló hírt sem tudta korrekt cikkben megírni.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Tisztelt “Kollégák”!
Az egyik friss cikketek, illetve új videótok kapcsán írok.
Ha minket, engem megkérdeztetek volna, ahogyan az a szakma legalapvetőbb szabályai szerint illik, sőt kötelesség, akkor ebben az esetben nagyon szívesen válaszoltam volna nektek. Még akkor is, ha a Pécs Aktuált, csupán a politikai-közéleti cikkei, és azok propaganda-faktora alapján jó szívvel nem nevezném újságnak.
A bulvár, persze, már más kérdés, még ha abból az esetek többségében nem is a legszínvonalasabb a produkciótok (ég a covid-kórház épülete … igaz, csak épp Romániában, amit a címben “elfelejtettek” megjegyezni minőségű cikkekkel). Megjegyzem, a sokat hangoztatott hatalmas facebookos forgalmat az ilyen bulvár hozza az Aktuálnál, éppen ezért korrekt módon nem lehet összehasonlítani a forgalmat, olvasottságot más olyan lapokkal, amelyek nem közölnek bulvárt, vagy csak a legritkább esetben, mint például a Szabad Pécs. Arról nem is beszélve, hogy hányan dolgoznak és milyen költségvetésből, például az Aktuálnál, vagy épp a Szabad Pécsnél, de ti időről időre azért megpróbáljátok az almát a körtével összemérni.
Visszatérve az új videótokra: nyilatkoztam volna. Ha kérdeztek. Persze nem tettétek a cikk/videó élesítése előtt – és azóta sem. Miközben a cikk (videó) már kinn van.
Nyilvánvaló, hogy azért nem tettétek, azért nem voltatok a véleményünkre, a véleményemre kíváncsiak, mert velünk ellentétben nektek semmi sem szent, ti pártpolitikai céllal írtok, politikai következményt remélve. Mi szakmai céllal írunk, időnként politikai következményeket is okozva ezzel.
Akit pedig bármi okból szeretnétek lejáratni, azt bármilyen eszközzel, de megpróbáljátok lejáratni. Ez a mostani cikk/videó is ékes példa erre.
Ahogyan ékes példa volt erre az a “cikk” is, amit azért írtatok pár napja, mert kérdezni mertem tőletek, mivel egy, Kővári János által tartott sajtótájékoztató kapcsán felmerült, hogy ti szóltatok arról a Pécs Pride szervezőinek. És ők el is mentek, és ott emiatt lett is egy olyan jelenetsor, ami különálló hír volt. Csakhogy itt felmerült a hírkonstruálás lehetősége. Ha valaki látta az Éjjeli féreg című nagyszerű filmet, akkor tudja, mire utalok, még ha nagyon más is a mérték.
Érdekes egyébként, hogy magukat újságíróknak hívó személyeket, titeket, milyen könnyen össze lehet zavarni néhány kérdéssel.
Ezek után vajon hogyan fogtok másokat kérdezni?
Ha nektek valaki feltesz néhány teljesen higgadt és jogos kérdést, akkor még nektek áll feljebb?
Na persze értettem, hogy miért kaptátok fel a vizet, arra a munkamódszerre nem lehettek büszkék, ami hírt konstruál, ahelyett, hogy híreket írna, és nagyon nem akarhattátok, hogy ez nyilvánosságra kerüljön. Inkább pocskondiáztatok, sarat dobáltatok, hazudoztatok.
Ha az az ügy tiszta lett volna, akkor nyilván nem így reagáltok rá. Mondjuk a Pécs Aktuál egyik, “kreatív” vezetője feketeöves hírkonstruáló.
És egyébként itt is lebuktatok. Ti mondtátok el a Pécs Pride szervezőinek, hogy lesz a sajtótájékoztató, ők pedig – ezt már később, tőlük tudtuk meg – jelezték, hogy elmennek rá. Az erről szóló cikketek címében, nagybetűs kiemeléssel mégiscsak a meglepetés szót emeltétek ki.

Sokkal fontosabb ennél az ócska trükknél persze, az, hogy sem a válaszotokban, sem az annál bővebb cikketekben fel nem merült, hogy tiltakozzatok, hogy megjegyezzétek azt, ami alapvető ebben a szakmában, az hogy Kővári János nem eljárása, amit rendszeresen elkövet, egyes újságok és újságírók lehagyása a sajtólistáról, súlyosan sérti a helyi sajtóviszonyokat, politikai okokból avatkozik be abba.
Az egyedüli korrekt eljárás ebben az esetben az, hogy minden helyi lap meghívást kap, azonos tartalommal és azonos időpontban.
Nektek viszont ez jó volt így, ezek szerint. Amikor előnyben voltatok, amikor titeket meghívtak, míg másokat, például minket nem, ahogyan nem egyetlen alkalommal már.
A friss videóban látható, Karácsony Gergely főszereplésével megszervezett lakossági fórumra nem kaptunk sajtómeghívót. Szerintem ti sem, más sem.
Igaz, minket nem állítottak meg, bementünk az épületbe, bár akkor már jóval többen voltak benn.
És azért itt tegyünk egy nagyon fontos kitérőt. Ti időben, előbb érkeztetek a házba, mert ha jól láttam, akkor ti már ott voltatok, amikor mi bementünk és odaértünk.
A videótok viszont arra játszik rá, nagyon tudatosan, ezért meghamisítja az igazságot, hogy mi már benn voltunk akkor, amikor ti megérkeztetek. A videóból az jön le, hogy ti ránk mutatva mondtátok az épület bejáratánál azt, hogy ők is bemehettek, akkor mi miért nem. Ez tényferdítés, minimum, de inkább ócska manipuláció.
Igaz, minket nem állítottak meg a bejáratnál. Mi már csak az épületen belül találkoztunk a szervezőkkel. (Nimmerfroh Ferencről és rólam van szó, mi együtt mentünk, minket mutattatok külön, közelről a videón.) És igaz: nekünk nem mondták, hogy ne menjünk be, és hogy nem sajtónyilvános az esemény. Külön sajtóregisztráció sem volt a belépésnél.
Mondom még egyszer, mi sem kaptunk meghívót, egy nyilvános, lakossági fórumra érkeztünk. Eszembe nem jutott ezért, hogy nem fognak beengedni. És elképesztő is, hogy ezt megpróbálták.
Nagyon nem értek egyet azzal, hogy titeket megpróbáltak kívül tartani. Tiltakozom, tiltakozunk ez ellen!
Akkor is tiltakozom, ha nem tetszik, amit ti politikai újságírás néven műveltek, mert az egy egészen más lapra tartozik. Azt nem politikusoknak és politikai események szervezőinek kell eldönteni, hogy egy újságot ők hogyan sorolnak be, mert ez szakmai kérdés, szakmai vita.
Akkor is, ha a Pécs Aktuálnál a politikai cikkekért valójában a kreatív munkatársként feltüntetett Kapitány Gergely felelhet, aki a mai médiaviszonyok felépítéséhez nemhogy végig asszisztált, de tevékeny részese volt ennek a folyamatnak.
Akkor is tiltakozom az ellen, hogy nem akartak beengedni, ha utána, végül, beengedtek titeket, bejutottatok a rendezvényre. Ellentétben azzal, hogy korábban, nem egy alkalommal a Szabad Pécset nem engedték be oda, ahová a hozzátok hasonló más ner-es sajtóorgánumokat beengedték.
Ez tűrhetetlen és nem lehet másképpen megoldani, minthogy van egy minimum, ha ilyen esetben nem megyünk be, mi akiket éppen beengedtek vagy beengednének, míg másokat nem. Vagy szóvá tesszük ezt, akár így, utólag is. Hiszen nekünk nem volt, nem is lehetett tudomásunk arról, hogy mi történt a bejáratnál, mit mondtak nektek. A ti videótok erről mást állít, mást sugall. Amit pont azért sajnálok, mert számtalanszor elmondtam már erről a véleményemet, ez jól ismert.
Mikorra mi odaértünk a fórumra, addigra ti már benn voltatok a rendezvényteremben. Mi nem voltunk ott akkor, amikor a vita volt a beengedésnél.
Egészen biztos, hogy ha ott vagyok, akkor mellétek állok, és kikövetelem a belépést, veletek együtt. Vagy azt mondom, hogy ha nem mehettek be, akkor én is elmegyek, mert nem megyek be olyan helyre, újságíróként, ahonnan a sajtó egy részét kizárják.
Persze, arra, hogy mit gondolok erről, nem voltatok kíváncsiak, nem kérdeztetek. Igaz, ez a mi szakmánk alapszabálya. Kár, hogy nap mint nap megpróbáljátok eljátszani, hogy ezt a hivatást művelitek.
12.57 – A két érintett Pécs Aktuál cikk FB-posztja alá, külön kommentár nélkül a Szabad Pécs cikkének linkjét betette Babos Attila. A Pécs Aktuál azonban előbb törölte a kommentet, majd kitiltotta a Szabad Pécs felelős szerkesztőjét az oldaláról. Egy olyan cikk linkje miatt, amely kritizálja őket, hiszen hírhamisítást követtek/követhettek el (a videóval, amit fent kitárgyaltunk), de amely egyben ki is áll értük a legalapvetőbb kérdésben (a nyilvánosság és sajtószabadság kérdésében). Egy olyan cikk FB-posztjai alatt törölték a kommentet és tiltottak, amelyben ők a szabad nyilvánosságért aggódnak.

19? Lapot!