Az Úr jó vitéze – ez a címe Moldova György Iványi Gábor lelkészről készített, immáron kétkötetes riportkönyvének. Egyáltalán miért is született meg ez a könyv? Miért ez a formája? Miért két kötet? Lesz-e több? Miért akart Moldova éppen Iványiról írni? És Iványi miért vállalta? Van-e még Moldova tarsolyában? Többek közt ezek a kérdések is biztosan felvetődnek majd a két, sok szempontból nagyon máshonnan érkező személy főszereplésével megtartott beszélgetésen.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Iványi Gábor az Oltalom Karitatív Egyesület alapító elnöke. Egészen biztos, hogy ha ma megkérdeznek valakit Iványi Gáborról, és ismeri őt, a legtöbbeknél ez lesz az egyik legelső dolog, ami eszébe jut róla.
Netán még az, hogy ő keresztelte meg Orbán Viktor legidősebb gyermekét, az éppen a minap családostul Marbellára költözött Orbán Ráhelt. És, ha ez már megvan, akkor az is eszébe juthat a tájékozott olvasónak, hogy Iványi Gábor a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője is, amelynek iskoláival kapcsolatosan tavaly az a döntés született, hogy csökkentik majd, meg is vonják tőlük a kiegészítő állami támogatást.
Iványi Gábor azonban a rendszerváltás előtti egyik legfontosabb, illegalitásban alapított és sokáig úgy működő folyóirat, a Beszélő egyik alapítója és szerkesztője is volt, és ő alapította a Szegényeket Támogató Alapot is a hetvenes évek végén.
Iványi Gábor a rendszerváltás utáni, első szabadon választott magyar parlament tagja volt az SZDSZ képviselőjeként, majd egy későbbi ciklusban is volt az azóta már megszűnt párt egyik parlamenti képviselője.
Iványi Gábort tavaly ősszel Karácsony Gergelyék Budapest díszpolgárává fogadták.
Moldova György vele, Iványi Gáborral készített riportkönyvet, amelyet 2019-ben mutattak be, majd nagyjából egy év múlva, tavaly júniusban elkészült a folytatás is, s így lett a riportkönyv kétkötetes.
Erről a munkáról és könyvről, az Úr jó vitézéről beszélget hétfőn este 17 órától Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában Balogh Robert, író, költő, újságíró, lapunk külsős munkatársa, a Pécs város sajtódíjának idei győztese.
