Egy pécsi, fideszes városházi képviselő írt a Szabad Pécsnek azt közölve, hogy nehezményezi, hogy egy ma délután három órakor, a pécsi városházán kezdődő civil egyeztetésre csak tegnap este kaptak meghívót a fideszes politikusok, és még csak nem is mindenki. Egy másik, ÖPÉ-s képviselő pedig erről sajtótájékoztatón is beszélt. Megkerestük a városházát azt tudakolva, miért az utolsó pillanat előtt küldték ki a meghívókat.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Civil koncepciót szeretne elfogadni a pécsi önkormányzat. Az erről való első egyeztetések és felvetések már jóval korábbiak, 2020-ban megkezdődtek, mára azonban már több nagy egyeztetésen túl vannak. A folyamatba civileket is bevontak, sőt a koncepció megalkotásával, illetve az ehhez szükséges egyeztetések lebonyolításával is civil szervezetet, a Nevelők Háza Egyesületet bízták meg. Október közepéig bárki véleményezhette a tervezett koncepciót, és úgy tudjuk, a véleményezési jogukkal sokan éltek is, és a legfontosabb véleményeket bele is építették a tervezett szövegbe.
Ebben az egyeztetési folyamatban ma délutánra újabb fórumot hívtak össze a városházára, ezzel kapcsolatban azonban az egyik pécsi fideszes városházi képviselő írt lapunknak. Azt nehezményezte, hogy őket csak az utolsó pillanatban, tegnap este hívták meg a ma délutáni fórumra, illetve volt, aki nem is kapott meghívót. Egy másik, ÖPÉ-s politikus pedig sajtótájékoztatón panaszkodott (amire csak Fidesz-közeli médiumokat hívtak meg), hasonló módon, illetve elmondta, hogy szerinte a tavalyi koncepcióalkotási folyamatot kellett volna tovább vinni – megjegyezzük: éppen ez történt.
A koncepció korábbi tervezete amúgy ITT olvasható.
Megkerestük a pécsi önkormányzatot is, mert azt is hallottuk, hogy civilek csak pénteken kapták meg a meghívót. A városháza azt írta, hogy a szóban forgó koncepciót az önkormányzat megbízásából civilek készítik civileknek. A mai a negyedik alkalom, amikor a koncepciót civil szervezetek elé tárják, szakmai vitára.
Hozzátették: amikor pedig a szakmai vita – amit alapvetően civil szervezetek folytatnak civil szervezetekkel, a készítők a véleményezőkkel – lezárul, akkor fog elkezdődni a koncepció politikai vitája. Ez lesz az a pont, ahol a teljes pécsi közgyűlés – időben – kezébe veheti, megismerheti a javaslatot, és véleményt formálhat róla. Ezzel együtt természetesen a sajtó és a város teljes nyilvánossága is megismerheti a koncepciót.
A mai találkozó célja azonban nem a politikai vita volt, hanem a fent leírtak. Gesztusértékkel valóban kaptak rá meghívót az önkormányzat képviselői, ideértve az ellenzékieket is, szerencsétlen módon valóban csak előző nap. Ám, még egyszer: a mai elsősorban a szakma, a civilek vitája – közölték. Végül hozzátették: a civil szervezeteknek nem pénteken, hanem csütörtökön lett kiküldve a meghívó.

19? Lapot!