Uhl Antal mintha nem ismerte volna a félelmet. Zsidókat mentett a biztos haláltól, majd szóval és tettekkel tiltakozott a svábok kitelepítése ellen. Az ötvenes-hatvanas években harsogott nála a Szabad Európa Rádió, beszervezni pedig hiába is próbálták. Mindenkiben az esendő embert látta, a kommunistákban is. Halálának 40. évfordulója miatt a jövő év elején könyv jelenik meg életéről.
A cikk a hirdetés után folytatódik
– Egy csoda volt ő! Hozzá bárki jöhetett, mindenkin segített. Szót értett magyarral, svábbal, horváttal, szegénnyel, gazdaggal, de még a legvadabb kommunistával is. Soha nem volt dühös, nem veszekedett, nem neheztelt senkire. A miséjén tele volt a templom, mert érthetően, szívhez szólóan beszélt, és ha temetett, akkor tényleg arról az emberről emlékezett meg, akitől elbúcsúztunk, olyan volt, mintha versbe szedte volna gondolatait.
A 71 esztendős Gálffy Béla így beszél Uhl Antalról, Baranyaszentgyörgy legendás plébánosáról. A Pécsett élő, testes kőfaragó szürkéskék szemében könny csillog, hangja meg-megremeg, amikor megidézi a második nagyapjaként emlegetett plébánost.
Uhl Antal 1902-ben született Mohácson. Szülei öt gyermeket neveltek fel, ő volt a második legidősebb a testvérek között. Apja kötélverésből tartotta el a famíliát, a tudományok iránt élénken érdeklődő, gyors agyú fiú Mohácson és Pécsett végezte iskoláit. 1924-ben szentelték pappá, szolgálatát Bakócán kezdte, Hőgyészen és Pécsváradon folytatta. Aztán 1931-ben a franciaországi Lille-be vezényelték, a világválság miatt ugyanis egyre több honfitársunk kényszerült Franciaországba, s a kint élő katolikusok szerettek volna maguknak egy magyar papot. Uhl jól beszélt franciául – hívei szerint hét nyelven levelezett, és tizenegyen értett (távol-keleti misszióján még a kínai nyelvet is megtanulta valamelyest) – így érthető, hogy ráesett a választás. Franciaország német megszállását követően Párizsba rendelték, s ő lett a magyar katolikus misszió vezetője. 1942-től összesen több mint 1200, francia földön élő, zsidó származású, magyar állampolgárnak állított ki katolikus missziós tagsági igazolványt. Ezek a Budapestről kicsempészett papírok megmentették a koncentrációs táboroktól gazdájukat és azok családtagjait is, így Uhl Antal többezer ember életét óvta meg.
A Gestapo 1943-ban leleplezte a misszióvezetőt, s a bíróság zsidópártolás és tiltott okmányok behozatala miatt öt hónap szigorított börtönre ítélte. Uhl – kihasználva, hogy az ítélet előtt még szabadon engedték – Magyarországra szökött. Virág Ferenc pécsi püspök Baranyaszentgyörgyre helyezte, s az eldugott kis faluban nem érték utol a fasiszták. 1946-ban viszont újra nyomozás indult ellene, és a népügyészségre idézték, mivel nyíltan ellenezte a németek kitelepítését. A tiltakozást nemcsak a szavak szintjén gyakorolta, hanem tettekkel is: egy kitelepített, majd a falujába visszahurcolt, otthontalanná tett, négygyermekes sváb családot befogadott a baranyaszentgyörgyi paplakba. A família három lánya később a paplakból ment férjhez (e lányok egyike volt a fentebb már megszólaló Gálffy Béla édesanyja).
Bár az egyházmegye azt tervezte, hogy Uhl Antal csak néhány hónapig marad Baranyaszentgyörgyön, a plébános végül 39 évig szolgált a faluban. A világlátott ember maradéktalanul beilleszkedett a község életébe. Megszokott volt, hogy a vasárnapi mise után kiment a szőlőbe, ahol a férfiak eszem-iszommal és kedélyes dalolással múlatták az időt. A plébánián szívesen időztek a gyerekek, mert mindig volt hozzájuk türelme. Testvéreinek néha mind a 17 gyermeke ott nyaralt nála. Amikor 1960-ban megszervezték a téeszt, és nem volt a közösnek magtára, Uhl Antal felajánlotta a szövetkezet elnökének, hogy átmenetileg a plébánia padlásán tárolják a termést. Hogy a helybéliek miképp viszonyultak plébánosukhoz, arról megint Gálffy Bélát idézzük:
– 1974-ben volt a plébános úr aranymiséje, erre az alkalomra a környékbeli iparosok felajánlották, hogy renoválják a templomot. Ingyen, vagy ahogy akkor mondták, társadalmi munkában. Hónapokig dolgoztak, de látszott is az eredménye. Az is élénken megmaradt bennem, hogy a plébános úr állandóan a Szabad Európa Rádiót hallgatta. Mivel zavarták az adást, a recsegő, sistergő, ki-kihagyó rádiót a leghangosabbra állította, nyáron is ezt tette, amikor nyitva volt az ablak. Volt, aki ott hallgatta a híreket a háza előtt, és hát mindenki tudta, hogy mi szól a plébánosnál. De soha senki nem jelentette fel. Senki!
Embermentő tevékenységéért Uhl Antal számos elismerést kapott. Utódja, Rostás Jenő, aki a faddi plébániát irányítja, könyvet írt Uhl Antalról, ez a portré 2022 elején jelenik meg majd. A 72 esztendős Rostás Jenő még kispap volt, amikor a sásdi plébános elvitte őt Uhl Antal aranymiséjére. Azt a találkozást Rostás így idézi fel:
– Kisgyerekkorom óta felnéztem rá, és az aranymise után a zsidómentő tevékenységéről kérdeztem. De ő csak annyit mondott, hogy: „tettem, amit kellett, nincs ebben semmi, sokan hasonlóan cselekedtek, bár tették volna még többen”. Azt viszont elárulta, hogy amikor lebukott, akkor a francia bíró nagyon jószándékú volt, mert mielőtt elítélte, elnapolta a tárgyalást, és megsúgta neki, hogy meneküljön. Egyébként, a háború után Virág Ferenc is kérdezte arról, hogy félt-e amikor a hamis igazolványokkal embereket mentett, s ő akkor is röviden ezt felelte püspökének: „az én életem sem érhet többet, mint a másik emberé”.
Az ötvenes években Magyarországon elindult a békepap mozgalom. A kommunisták el akarták hitetni a hívőkkel, hogy a „népért tevékenykedő” papok támogatják a szovjethatalmat. Szerették volna beszervezni a mozgalomba Uhl Antalt is, de ő nem állt kötélnek. Rostás Jenőnek így magyarázta, hogy miért:
– Aki vállalta, az vagy akart, vagy takart valamit. Vállalta karrierszándékból, vagy vállalta, mert kényszeríthető volt.
Uhl Antal 1982. április 10-én, nagycsütörtökön hunyt el. Mohácson, a család sírboltjában helyezték örök nyugalomra. Világszerte több zsinagógában mondtak érte imát. Baranyaszentgyörgyön 1995-ben szobrot állítottak Uhl Antalnak, s a falu lakói ma is őszinte tisztelettel gondolnak rá.
Baranyaszentgyörgyön Uhl Antalt gyakran faggatták arról, hogy nem volt-e neki degradáló a fényes Párizs után visszatérni egy nyomorúságos faluba, ahol nemhogy telefon, de még áram se volt. Erre azt válaszolta, hogy: „a kép nem változott, csak aranykeretből fakeretbe tették”.
A képen természetesen Jézus képét értette.
Híres és később híressé lett emberek is köszönhetik neki az életüket
Még életében, több, mint 40 éve, 1980-ban, Baranyaszentgyörgyön, a paplakban felvett interjú alapján írt riportot Uhl Antalról és (többek közt) franciaországi tevékenységéről a Dunántúli Napló – az írás ma is elérhető a Hungaricana oldalán. A cikket Kozma Ferenc írta, a fotókat Cseri László készítette. Az akkor már betegeskedő katolikus pap azt nyilatkozta a lapnak, hogy idegek, hihetetlenül erős idegek kellett ahhoz, hogy életmentő igazolványokat készített Franciaországban, de ő erre esküdött, ezért a saját életével sohasem törődött. Uhl Antal a negyvenes évek elején egy zöld noteszbe írta fel a hozzá segítségül forduló, Párizsban élő zsidók nevét és adatait is. Szerepelt a noteszben Geiger Richárd festő neve is, aki annak idején Verne Gyula könyveit illusztrálta, de egy olyan, Franciaországban élő honfitársunk is, akit nem is a saját, hanem felvett nevén ismerünk, Vásárhelyi Győző, azaz Victor Vasarely volt az, akinek neve mellett csak annyi áll, hogy „kis koffere van”. (B. A.)
