Újabb akta került fel a pécsi önkormányzat által megrendelt átvilágítások eredményét publikáló oldalra. Ahol – mint arra emlékezhetnek – korrupciógyanús, de mindenképpen kérdéseket felvető, izgalmas, nyilvánosságot érdemlő ügyek kerültek fel. A mostani is érdekes, az is sok, sőt rengeteg közpénzről szól, mint több másik ügy az oldalon. Még úgy is érdekes, hogy ez az ügy egyáltalán nem ismeretlen a nyilvánosság előtt, de egy kicsit mégiscsak különbözik az oldalon olvasható más ügyektől – és éppen ez a probléma vele.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Újabb ügy került fel a pécsi önkormányzat által létrehozott és üzemeltetett, eredendően a 2014-2019 közötti időszak korrupciógyanús pécsi önkormányzati ügyeit felsoroló honlapra, amiről már írt a Szabad Pécs.

Az “elszámoltatást” a célkeresztjébe állító oldalon eddig is különböztek az ügyek, több szempontból is, voltak már ismert, a nyilvánosságban már tárgyalt ügyek, de kerültek fel olyan akták is, amelyekről elsőként csak itt olvashattunk. Az egyik legérdekesebb és leginkább ismert ilyen ügy a pécsi Szabadság utcában, a volt központi menza helyén, a Pécsi Vagyonkezelő megbízására indult építkezésről szólt, illetve annak megpályáztatásáról, a másik ilyen eset a Király utcai egykori Aranyhajó Fogadó értékesítéséről, de sokan hallhattak például különböző önkormányzati cégeknél szerződésekkel foglalkoztatott ügyvédi megbízásokról is.

A 2019 őszén megkezdett átvilágítási munka az akkor már valamilyen eljárás alatt álló ügyeket nem érintette, így például a pécsi Volvo-gate egyáltalán nem szerepel az oldalon, és nem is volt a dr. Bodnár Imre vezetésével, koordinálása mellett zajló átvilágítás fókuszában. Az átvilágítás kimondott és hivatalos célja amúgy is az átláthatóbb és jobb működés elérése, és az esetleges korrupciógyanús, eddig nem ismert ügyek feltárása volt.

A tekintetben is volt különbség az önkormányzati elszámoltatási oldalon lévő akták között, hogy hol tartanak éppen ezek az ügyek, és persze a mérték tekintetében is. Vannak komolyabb összegeket érintő ügyek is a felsorolásban, és kisebb stiklik is – vagy stiklinek látszó kisebb ügyek.

A tekintetben azonban egységes halmazról beszélhettünk eddig, hogy Páva Zsolt utolsó polgármesteri ciklusát, azaz a 2014-2019 közti öt évet érintették elsősorban, vagy emiatt kerültek ezek elő. Nyilván voltak olyanok is, amelyeknek szálai korábbra is visszanyúlhattak, de a lényeg az az, hogy ez az oldal kifejezetten az átvilágítás során feltárt ügyek nyilvánosságra hozására szolgált.

Ehhez képest azonban a most megnyitott új akta lényegében egy évekkel korábban kezdődő, és már a sajtó által is részben feltárt, ismert ügyről szól, sőt, egyes részletekről anno még a nem Fideszesített Dunántúli Naplóban is írtunk. A Fidesz-közeli Pécs Aktuál című internetes magazin egyik vezető munkatársához, a legtöbb politikai cikket jegyző újságíróhoz (akit korábban csak “kreatív munkatársként” tüntettek fel az lap impresszumában), Kapitány Gergelyhez kötődik. Kapitány ugyanis – mint az ismert is lehet – korábban, 2009-ben, Páva Zsolt kampánytanácsadója volt, majd aztán különböző, jellemzően kommunikációs és tanácsadói megbízásokat kapott a városházától, Páva Zsolttól, vagy valamelyik pécsi önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaságtól. Azt követően persze, hogy a Fidesz és Páva gyakorlatilag 2009-től átvette a pécsi városháza irányítását – ők 10 éven keresztül vezették Pécset, Kapitány azonban, illetve családtagja, vagy hozzá köthető cégek “csak” nagyjából ezen időszak felében, első felében gazdagodtak a helyi közpénzes megbízásoknak köszönhetően.

Kapitány Gergely tehát, még pontosabban Kapitány és cége vagy cégei (vagy hozzá köthető cégek) a Fideszhez és Páva Zsolthoz közel álló, fideszes önkormányzattól rengeteg közpénzhez, pár év alatt több tízmillió forinthoz jutottak (bruttó összegről beszélünk). Ezt azonban eddig is tudtuk a Fideszhez közel álló újságíróról, és mi magunk is írtunk róla.

A most felkerült részletezés azonban egy ponton mégiscsak tartalmaz újdonságot, általunk eddig nem ismert, és a nyilvánosság előtt sem tárgyalt részletet. És ez az egyik oka annak, hogy most írunk erről az ügyről.

Péterffyék a  2019-es kampányban ígérték az átvilágítást, ez el is kezdődött, aminek ügyeit felsoroló honlapon jelent meg az új akta, mint már mondtuk. Csakhogy a most publikált Kapitány-akta nem tekinthető szorosan a beígért átvilágítási ügyek részének. És ez a másik ok, amiért foglalkozunk az elszámoltatási honlap frissítésével. Élünk ugyanis azzal a gyanúperrel, hogy elsősorban azért szenteltek most Péterffyék külön figyelmet Kapitánynak, mert a Pécs Aktuál és Kapitány folyamatosan kritizálja, bírálja, esetenként támadja a pécsi ellenzéki összefogást, Péterffy Attilát és a városvezetést – ők legalábbis mindenképpen így érezhetik, mint a hatalom képviselői idehaz, úgy általában.

A Szabad Pécs véleménye, hogy a sajtó feladata a hatalom ellenőrzése, benne a visszaélések nyilvánosságra hozása, esetleges feltárása is. Akkor is, ha a hatalomnak az éppen nem tetszik. Más kérdés, hogy politikai célok és politikai szándék nélkül kell ezt tenni, ami persze nem jelenti azt, hogy az ilyen cikkeknek ne lehetnének politikai következményei. Más kérdés, hogy a mi meglátásunk szerint nem egy esetben a Pécs Aktuálnál a politikai szándék és cél is meglehet, és sokszor tényleg úgy tűnik, hogy a botrány fontosabb, mint az igazság feltárása, de azt sem állítjuk, hogy egy-egy esetben ne olvastunk volna fontos felvetéseket és jogos kérdéseket, amit feltettek Péterffyéknek, és legtöbb esetben ezekre a kérdésekre nem adott a városháza választ.

A pécsi elszámoltatásról szóló oldal frissítése pedig azért történhetett meg éppen most – persze ez is csak felvetés, erős gyanú a részünkről –, mert Kapitány a napokban írt arról a Pécs Aktuálon, hogy egy ügyben, a Pécs Nyitva elnevezésű turisztikai, városnépszerűsítési program kapcsán hiába kért ki közérdekű adatokat, nem kapta meg azokat, ezért egy adatvédelmi hatósághoz fordultak, amely vizsgálatot is indított (azt pedig csak reméljük, hogy így tett volna hasonló esetben egy fideszes vezetésű város önkormányzatával szemben is).

Megjegyzés: a nyilvánosságban hiszünk, és abban is, hogy a közérdekből nyilvános adatokat nem csak ki kellene adni kérésre, hanem azokat jól látható helyen eleve nyilvánossá kellene tenni. A közérdekű adatokat, akárki kéri is ki azokat, hiszen nem csak újságírók, hanem bárki fordulhat az állami és önkormányzati cégekhez, hivatalokhoz közérdekű adatigényléssel, bárki számára nyilvánossá kell tenni, azaz olyan újságoknak is és újságíróknak is ki kell adni, akik amúgy nem feltétlenül és minden esetben tartják be a szakma szabályait (szerintünk a Pécs Aktuál és Kapitány Gergely nem egy esetben nem tartja be). Tehát abban ezúttal még kifejezetten egyet is értünk Kapitánnyal, ha kikér érdekes közérdekű adatokat, és ha azt nem kapja meg, akkor egyrészt ír róla, másrészt perre megy értük – hiszen elviekben minden, amiben akár csak egyetlen forint közpénz van, közérdekből nyilvános adat lehet. Márpedig a hivatkozott ügyben a pécsi önkormányzat egy külső gyártócégnek (egy gasztroblog műsorgyártójának) elviekben a mi közös pénzünkből fizetett támogatást, azaz vett tőlük, rendelt meg tőlük városreklámot. Az viszont már más kérdés, hogy Kapitány és a Pécs Aktuál akkor járt volna el teljesen korrektül, ha a cikkben, amiben arról írnak, hogy kértek ki közérdekű adatokat, közlik azt is, hogy pontosan mit és hogyan kérdeztek. Mi így szoktuk minden esetben.

Visszatérve a Péterffy Attila beköszönő szövegével induló elszámoltatási oldal új aktájához: a kísérőszöveg szerzője nem is titkolja nagyon, hogy miért is született meg ez a bejegyzés. Már a cím is beszédes: “Pont a méregdrága politikai tanácsadó kritizálja az átvilágítást”. De idézzük a folytatást is:

Dr. Páva Zsolt polgármester első ciklusában már közel 25 millió forint közpénz vándorolt Kapitány Gergelyhez, illetve a hozzá köthető vállalkozásokhoz politikai tanácsadás címén. Sokszor követhetetlen módon, teljesítés igazolása nélkül jutott pénzhez Páva polgármester politikai instruktora. Azt, hogy az instrukciók mennyire voltak sikeresek, döntse el mindenki maga.

Ténykérdés viszont, hogy ma az átvilágítások és az elszámoltatás leghangosabb kritikusa Kapitány, aki magát immár független újságírónak kikiáltva a Pécs Aktuál, a Fidesz lakájmédiája hasábjain publikál. Hitelességét nem csak a múltja, de a jelene is erősen megkérdőjelezi, hiszen kenyéradója több átvilágított és gyanúsnak ítélt ügyben is érintett.

Nem csoda, ha Kapitány Gergely nem a legaktívabb híve az elszámoltatásnak és ezen indíttatásából táplálkoznak írásai is.

Aztán felsorolnak több, mint mondtuk, lényegében már ismert szerződést, amelyben bizonyságot nyer ismét, hogy Kapitány Gergely mennyi közpénzt is vett fel tanácsadóként vagy másféle megbízással, Pécsett, az önkormányzattól vagy önkormányzati cégtől. Illetve utóbbiak nincsenek is még benne a felsorolásban, az ott látottak ugyanis kizárólag a városházát, azaz az önkormányzatot érintő vagy a városvezető politikusokat érintő egyéni vagy céges megbízások, összesen mintegy 23 millió forint értékben. Azt azonban tudjuk korábbról is, hogy önkormányzati cégeknél is volt Kapitánynak megbízása, amelyek összességében szintén tízmillós nagyságrendet jelentettek.

Kapitány Gergely amúgy nem csak megbízásokat kapott az önkormányzattól és cégeitől, gyakorlatilag attól a politikustól, akinek a polgármester-választási kampányában dolgozott korábban, hanem vezette egy ideig a Pécsi Kommunikációs Központot is.

Azt is leírtuk már korábban, hogy problémásnak látjuk, hogy Kapitány ma is független újságírónak mondja magát, csakúgy, mint korábban, amikor a már megszűnt OK Pécs nevű hírportált vitte, saját vállalkozásban, miközben időben volt átfedés annak a lapnak a működése és a városházi/önkormányzati céges megrendelések közt – például Páva Zsolttal is úgy közölt exkluzívként beharangozott interjút, hogy nem jegyezte meg disclaimerben azt, hogy kampánytanácsadója volt pár évvel korábban a politikusnak. Kapitány kapott munkát néhány éve Szegeden is, a SzegedMa című, egyértelműen Fidesz-közeli portálnál, aminek jelenleg is a főszerkesztője a lap impresszuma szerint. (A SzegedMa ráadásul azóta már KESMA-lap, és kívülről az is egyértelműnek tűnt, hogy Kapitányt azért tették oda, vagy azért kapott ott megrendelést, hogy a szegedi városvezetésről és Botka-polgármesterről írjanak a korábbiaknál erősebb, kritikusabb anyagokat.) A Pécs Aktuál is független újságnak, sőt a politikai, kommunikációs és közösségi médiás buborékon túli független lapnak mondja magát, miközben a kezdet kezdetétől olyan kormányzati hirdetésekkel volt kisegítve a lap, amelyek általában csak a nermédiás körön belülieknek jár.

Megkerestük Kapitány Gergelyt, hogy kommentálja a róla szóló akta megjelenését, illetve az abban foglaltakat.

Kapitány Gergely a következőket írta a Szabad Pécsnek:

„Újabb és újabb személyeskedés helyett leginkább azt a nyitottságot és őszinteséget kellene képviselnie a városvezetésnek, amit a kampányban még megígértek a pécsieknek. Ez a számháborúsdi egy újabb csúsztatás, ugyanis semmit nem állítanak velem kapcsolatban, csak sejtetnek, és még pontatlanul is idéznek engem. Én ugyanis nem vagyok kritikus az átvilágításokkal szemben, pusztán szeretném bemutatni az olvasóknak tényszerűen, és nem egyoldalúan azt, amit megállapítottak – az ellenzék szerint eddig már csaknem 200 millió forintért. De ez titok! Nem csak előttünk, mint sajtó előtt titok azonban, hanem a választáson győztes, fidesz-ellenes pártok képviselői egy része előtt is az (anno ezt a 12. pontos követelésben szóvá is tették).

Én mindig el tudtam, és most is el tudok számolni minden korábbi és jelenlegi megbízásommal, munkámmal és a lelkiismeretemmel.

Bízom abban, hogy a titkolózást és a politikai számítást végre a nyitottság és az átláthatóság váltja fel a városvezetésnél; és végre azok ülhetnek a kormányrúdnál, akikre szavaztak a pécsiek, és nem azok, akik a háttérben ólálkodtak és ólálkodnak most is. Ezt érdemelnék ugyanis a pécsiek!

A pécsi Fidesszel pedig önszántamból szakítottam meg a munkakapcsolatot 6-7 évvel ezelőtt; mert nem értettem egyet szakmailag az akkoriban kialakulni látszó kommunikációs szerkezettel és várospolitikai, városvezetési irányokkal. Éppen ezért a kifutó feladatok után, 2016-ban elváltak útjaink.”

Megjegyezzük mi is, az elszámoltatási oldalon is megteszik: ez az újonnan felkerült akta elsősorban Kapitányról szól (és sajnos egy pontban az ő feleségének a rövid időn át tartó városházi munkájáról, aki Kapitánnyal ellentétben nem közszereplő), de az oldalon van bejegyzés és akta Fodor-Petrov Józsefről is, a Pécs Aktuál tulajdonosáról, aki korábban elsősorban a Fideszhez kötődő médiavállalkozóként, azon túl is rádiótulajdonosként volt ismert, mi pedig egy jó helyen lévő kávézó és szép belvárosi irodák miatt is írtunk már róla.

A mostani felsorolásban azonban az a részlet újdonság, hogyan is nyerte el az egyik, igencsak jól fizető megbízást közbeszerzési eljáráson Kapitány. Merthogy az ismert, a közbeszerzéseknél alkalmazott korrupciós minta alapján lebonyolítottnak tűnik. A közöltek szerint ugyanis nem nyilvános, hanem meghívásos volt a közbeszerzés. Arra három céget hívtak meg, vélhetően a harmadik vállalkozás is ismerte a szereplőket és a dörgést, a másik kettő viszont a városháza által közöltek szerint – de ezt lapunk sem tudja másként – ugyancsak Kapitányhoz kötődő vállalkozás. Magyarul Páváék kiírtak egy közbeszerzést, amin néhány millió forintot osztottak ki egy bő féléves időtartamra, és arra a meghívott három cég közül kettő egyazon tulajdonosi körhöz volt köthető, Páva korábbi kampánytanácsadójához – és a Kapitányhoz köthető egyik cég meg is nyerte a megbízást. Megjegyzik azt is, hogy a felsorolt megbízások egy részénél nem mindig volt dokumentálva az, hogy a szerződést valóban teljesítették-e, vagy sem.

Ráadásul a látszatra sem adtak igazán, vagy épp jó mókának tűnt, a három cég ugyanis nagyon kerek, 100 ezerrel, osztható ajánlatot adott be, éppen 100 ezres eltérésekkel, havi 600, havi 700 és havi 800 ezres ajánlattal, így abban a félévben a nyertes vállalkozás havi 600 ezer forintért dolgozhatott az önkormányzatnak, Páva Zsolt felhívása alapján,  különböző politikai tanácsadói, elemzői, szövegírási, sajtó és kommunikációs feladatok ellátását végezték ezért a pénzért 2013 második félévében.

Ez pedig elég problémásnak tűnő ügy, ezért ezt a részletet érdemes volt nyilvánosságra hozni.

Sajnos azonban az is problémás, hogy elsősorban miért és miért most hozhatta ezt nyilvánosságra, illetve melegíthette fel ezt az ügyet a pécsi városvezetés.

KategóriákMETÁL