Napi szinten kerül a hírekbe mostanság Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője. Előbb azzal, hogy ő lehet az egyesült ellenzék köztársasági elnök-jelöltje, utóbb, tegnap azzal, hogy fegyveres NAV-ellenőrök szálltak ki Iványiékhoz be nem fizetett adók és járulékok miatt. A Szabad Pécs nem is teljesíthetné e szempontból jobbkor egy régi adósságát. A múlt év őszén ugyanis Iványi Gábor Pécsett járt, sőt nem csak ő, hanem az Iványiról könyvet író, nem kevésbé ismert Moldova György. A Művészetek Házában a Szabad Pécs külsős szerzője, Balogh Robert író, újságíró beszélgetett velük. Podcastunk ennek a beszélgetésnek a rögzített és szerkesztett verziója. A beszélgetés alábbi szöveges összefoglalóját és kommentárját is Balogh Robert írta.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ki is azaz Iványi Gábor? Egy férfi, aki Magyarországon él, már elmúlt 70 éves, foglalkozása szerint metodista lelkész, de volt országgyűlési képviselő kétszer is, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője, a SZETA tagja is volt (Szegényeket Támogató Alap alapító tagja), a Beszélő alapító szerkesztője, és még sorolhatnám a tisztségeket, díjakat.

Manapság különösen gyakran ír Iványi Gáborról a sajtó, a közelmúltban komolyan szóba került, mint az ellenzék köztársasági elnök-jelöltje (végül Róna Péter, 80 éves közgazdász kapta meg a lehetőséget). Iványi Gábor ezer embernek ad munkát, akikkel együtt tízezer embernél többről gondoskodnak, s nem mellesleg ő az Oltalom Karitatív Egyesület alapító elnöke. A NAV február 21-én, a választási kampány idején razziát tartott az Oltalomnál és több Iványihoz köthető szervezetnél költségvetési csalás gyanúja miatt (Iványi szerint 12 milliárddal tartozik szervezetének a magyar állam, amely viszont 3 milliárdos csalással vádolta meg Iványiékat). Iványi a vizsgálatot a választási kampánynak tudta be.

Iványi Gábor: A szegénységben van a probléma

Listen to this episode from Szabad Péntek – A Szabad Pécs podcastja on Spotify. Napi szinten kerül a hírekbe mostanság Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője. Előbb azzal, hogy ő lehet az egyesült ellenzék köztársasági elnök-jelöltje, utóbb, tegnap azzal, hogy fegyveres NAV-ellenőrök szálltak ki Iványiékhoz be nem fizetett adók és járulékok miatt.

Manapság különösen gyakran ír Iványi Gáborról a sajtó, a közelmúltban komolyan szóba került, mint az ellenzék köztársasági elnök-jelöltje (végül Róna Péter, 80 éves közgazdász kapta meg a lehetőséget). Iványi Gábor ezer embernek ad munkát, akikkel együtt tízezer embernél többről gondoskodnak, s nem mellesleg ő az Oltalom Karitatív Egyesület alapító elnöke. A NAV február 21-én, a választási kampány idején razziát tartott az Oltalomnál és több Iványihoz köthető szervezetnél költségvetési csalás gyanúja miatt (Iványi szerint 12 milliárddal tartozik szervezetének a magyar állam, amely viszont 3 milliárdos csalással vádolta meg Iványiékat). Iványi a vizsgálatot a választási kampánynak tudta be. 

Amíg a NAV nyomozók kutakodtak a többek között beteg hajléktalanok gyógyításával vagy hajléktalanok nappali melegedőjének üzemeltetésével foglalkozó Oltalom Karitatív Szervezet iratai között, addig én elővettem egy 2021. október 4-én, a Pécsi Művészetek és Irodalom Házában zajlott beszélgetés hanganyagát. Az akkori apropó egy könyv volt, Az Úr jó vitéze című kétkötetes riportkönyv (2019-2020-ban jelent meg), melyet Moldova György írt Iványi Gáborról. 

Az este hanganyagának vágott verziójában felváltva kérdeztem a 87 éves Moldova Györgyöt és az akkor 70 éves (és egy napos) Iványi Gábort.

Az est eredetileg kis késéssel indult, először a tiltakozás lehetőségeiről beszélgettünk – Moldova otthagyta a főiskolát, ahová együtt járt Csurka Istvánnal is –, de beszélt arról is, hol lehet kalasnyikovot találni.  Iványi Gábor 1977-ben a szakállát nem vágta le, mert kiszorították a közösségét a kápolnából.

Iványi és Moldova barátsága első pillanatban meglepő, a Kossuth-díjas író Kádár János tisztelője, róla azt is elmondja, ki váltotta meg az egykori pártfőtitkár sírhelyét. Iványi a Kádár-kor ellenzékének egyik prominens figurája, keresztény lelkész, míg Moldova ateista zsidónak határozza meg önmagát. 

Beszélgettünk arról, hogy kinek hány nadrágja volt gyerekkorában, de talán az est legerősebb része az volt, amikor a szegénységgel való meghatározó találkozásra kérdeztem rá.

A hitről éppúgy szó volt, mint Orbán Viktorról, az etikáról, a szolidaritásról vagy a cigányokról… És arról is, kit kellene tollban forgatni mezítelenül, s egy bakkecske hátára ültetni.

Azt tudják, hogy Iványi Gábor mikor vesz fel fizetést? És hogy mit él meg csodaként? S hogy mit él meg nem megtérülő befektetésnek az EMMI? Ezeket mid megtudhatják, ha meghallgatják a beszélgetésről készített podcast-adást.

KategóriákMETÁL