Változó intenzitással ugyan, de 2017 őszétől folyamatosan részt vettem a Szabad Pécs működésében. Ez a mai nappal megváltozik.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A helyi hírektől, a helyi nyilvánosságtól nem búcsúzok, csak más koncepció mentén, más megközelítéssel egy „egészséges hírdiétával” kísérletezve folytatom. Máshol.
Utoljára 2016 őszén búcsúztam kiadótól, újságtól nyilvános posztban. Ez a kiadó a Mediaworks volt, és külsősként, szabadúszóként megtehettem, hogy – a Népszabadság bezárása után, de még a Dunántúli Napló pártpolitikai szolgálatba állítása előtt – megszakítottam velük a kapcsolatot. Persze, nem volt könnyű döntés, de tudtam, hogy ott mi következik…
Ez most egy teljesen más jellegű búcsú. A Szabad Pécsnél sokkal szabadabban dolgozhattam, mint korábban bárhol bármikor. Nagyon sokat tanultam, és nagyon sokat köszönhetek az itt töltött éveknek.
Ennek a szabadságnak, a lehetőségeknek köszönhetően nagyon sok olyan anyagot csinálhattam meg, sok olyan fontos témát dolgozhattam fel, amire máshol biztosan nem lett volna lehetőségem.
De, hogy ez ne csak egy érzelgős, hálálkodó bejegyzés legyen, hanem talán érdekes is: összegyűjtöttem 5 olyan cikket a 2017-2022 közötti időszakból, amik máshol nem biztos, hogy ebben a formában elkészülhettek volna.
1, Önkontroll vs. civil kontroll – Működhet Pécs átláthatóbban?
Ebben a cikkben arra kerestem a választ, hogy a Fidesz pécsi bukása óta sikerült-e egy demokratikusabb, átláthatóbb működést kialakítania az új városvezetésnek. Egyszerű válasz nincs, viszont a hosszú cikk röviden: vannak eredmények, de az ideális állapottól messze vagyunk.
2, Árnyékosabb lett az egyik legújabb játszótér, de az eredeti elképzelésektől így is elmarad
Bár sokaknak apróságnak tűnhet, de a helyi fejlesztésekkel kapcsolatos problémák, rossz gyakorlatok iskolapéldája, ami a Magasház helyén történt.
3, Csak rájött a városi cég, hogy válaszolnia kell a kérdéseinkre. Mutatjuk, miért titkolózhattak
Az önkormányzati átvilágítások során feltárt ügyek egy részével már korábban, azaz az előző városvezetés idején is foglalkoztunk. Ha felelős gazdálkodás folyt volna, akkor már sok cikkünk után lépnie kellett volna a politikai döntéshozóknak. Ez is egy ilyen lehetőség lett volna, de nem történt semmi.
4, New York–Angkor–Budapest-háromszög miatt hiányzik 400 kollégiumi férőhely Pécsről
A cikknek volt egy előzménycikke is, itt olvasható, amiben a lelépő kivitelezőt is sikerült megszólaltatni. Egyébként az ügy most is aktuális, hiszen a kollégiumot még mindig nem adták át, tehát már több mint 3,5 éves csúszásban van a projekt.
5, Az ellenzékiség mellett a demokráciát is újra kellene tanulnia a Fidesznek
Ezt a 2019 októberében írt véleménycikket csak az utolsó két bekezdés miatt válogattam be, hiszen az alapállítása (és előrejelzése) láthatóan érvényesebb, mint valaha:
A demokráciát nem a Fidesz térfelén kell keresni. Ők következetes, évtizedeken át tartó munkával elbarikádozták magukat és megtévesztett választóikat ettől a lehetőségtől.
A demokrácia szabályai szerint ma az olyan szövetségeken belül játszanak, mint amilyet Pécsen sikerült összehozni. És, ahogy a demokráciákban mindig vannak, most is lesznek konfliktusok, lesznek botlások. De a résztvevők kénytelenek együttműködni és ezért sokkal könnyebb lesz korrigálni. Ehhez pedig nincs túl sok szükség a Fideszre és csatolmányaira.