Könnyebb átszámolni, ha kerek, az biztos, de a 300 vagy a 250 jobban hangzana. Azt már nem is mondjuk, hogy a környező országok valutáit hogyan váltják az euróhoz képest. Ma délelőtt elérte a történelmi 400 forintot az euró árfolyama.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Mostanra már 397,50-ig “erősödött” vissza a forint, de nem sokkal ezelőtt még folyamatos és nagyon erős gyengülésben volt a magyar fizetőeszköz. A forint árfolyama előbb megközelítette, reggel pedig át is lépte a 390 forintos határt.

A gyengülés azonban csak folytatódott, nem sokkal 10 óra előtt 399 forintot ért egy euró, majd 5 perccel 10 óra után már 400 forintot.

A 400 forintos határ lélektaninak is mondható. Ráadásul a dollár is történelmi csúcsra ért, 366 forintba is került.

A gyengülés mögött elsősorban természetesen az ukrán-orosz katonai konfliktus áll, piaci elemzők azonban ettől függetlenül is kiemelik, hogy kifejezetten gyors és erős mértékű a pénzromlás, míg a V4-ek más országaiban ennél jóval enyhébb, aminek az az oka, hogy a magas kamat miatt sokan tartották a pénzüket magyar állampapírban, de sokan eladták, amikor azt látták, hogy a forint árfolyama kezd beszakadni – ne feledjük, kb. két hét alatt romlott a magyar fizetőeszköz több, mint 10%-ot, 360-ról most már 400 forint közelébe esett az árfolyam.

600, akár 650 forint is lehet(ne) a benzin ára

Az olajárak is az égbe szökte hétfőre, a Brent elérte a 130 dolláros szintet. Ami azt jelenti, hogy piaci áron ez 600, vagy annál magasabb literenkénti benzin- és gázolajárat jelentene, kérdés, meddig lehet a hatósági árat tartani, s egy ilyen hírre, mit lépnek majd a benzinkutakat üzemeltető társaságok.

KategóriákMETÁL