A Fidesz-szavazók többsége tud arról, hogy a párt vezetőit és gazdasági érdekkörét az ellenzék és az Európai Unió vezető politikusai korruptnak tartják. És nemcsak tudnak róla, el is hiszik ezeket a vádakat. Van, aki befogja a fülét az ilyen híreket hallva, de van, aki megölné a korrupt politikusokat. Ettől még rájuk szavaz.
A cikk a hirdetés után folytatódik
– A Fideszre szavazok, mindig is fideszes voltam, nincs okom ezen változtatni, elégedett vagyok a kormánnyal, és nem szeretem az ellenzéket – így beszélt az a 30 éves, Szilviként bemutatkozó asszony, akit Pécsen, az uránvárosi játszótéren szólítottam meg tavaly júliusban egy pártszimpátiákról szóló riport okán. Amikor az ellenzék szerint a kormánypolitikusokhoz köthető lopásokra tereltem a szót, a lányát hintáztató Szilvi sokáig kereste a választ, aztán ennyit mondott:
– Természetesen tudom, hogy sok lopás történik. Zavar, nagyon zavar, de ha mások erről beszélnek, nem figyelek oda.
Az egyik pécsi önkormányzati cégnél dolgozó nő egyébként úgy látta, hogy a pártszimpátiák egyre inkább bebetonozódnak, és ezen nemigen változtat, ha egy választó arról értesül, hogy az ő kedvenc politikusa valószínűleg milliárdokat vág zsebre az állami vagyonból.
Az elmúlt években számos olyan riportot írtam, amelyek arról szóltak, hogy a választók miképp vélekednek a kormány döntéseiről és kampányairól. Így a közmunkaprogramról, a migránskérdésről, a koronavírus-fertőzés kezeléséről, az LMBTQ-mozgalmak elleni fellépésről, a 13. havi nyugdíjról, az adóvisszatérítésről.
A Fidesz hívei mindezek kapcsán feltétlen elismeréssel beszéltek szeretett pártjukról. Ha szóba hoztam, hogy a párt meghatározó személyiségeit számos esetben éri korrupciós vád az ellenzék és az EU Csalás Elleni Hivatala (az OLAF) részéről, akkor kiderült, hogy – bár a kormánymédiumok hallgatnak ezekről – a Fidesz szavazótáborának döntő többsége azért hallott ezekről az ügyekről. Sőt, el is hiszik azokat. Innentől kezdve azonban nagyon sokfélén reagálják le a számukra kellemetlen történeteket. Ezeket a vélekedéseket „gyűjtöttem csokorba” most.
A bevezetőben idézett Szilvi a 24.hu számára 2021 júliusában megjelent riportban szólalt meg. Egy hónappal korábban, a Népszava számára írtam arról riportot, hogy a Dráva menti falvakban – ahol a kormánypártok támogatottága 70-80 százalékos – mi a Fidesz népszerűségének a titka. Ott is a fentebb már említett kormánylépésékkel magyarázták a helybéliek a vonzódásukat az erősebb kormánypárthoz. Ha a korrupcióról kérdeztem a riportalanyokat, akkor általában azt felelték, hogy minden politikus lop, nincs ebben semmi meglepő. A drávafoki kocsmában iszogató férfiak is csak legyintettek erre a felvetésemre. A kocsmát vezető Nagy Katalin, aki férjével korábban öt évig dolgozott külföldön, ekképp összegezte a helybéliek véleményét:
– Azzal, hogy az ellenzék elmondja, a Fidesz lop, nem lehet legyőzni a kormányt. Az emberek úgy gondolják, hogy aki megteheti, az lop. Igazuk van. Ha én lennék közel a tűzhöz, én is lopnék.
A drávafoki kocsmában söröző három idős férfi ezt hallgatva egyetértőn bólogatott. Egykor valamennyien a téeszben dolgoztak, a háztájiban tartott jószágok eladása révén jutottak előre, abból építkeztek, gyarapodtak. Aztán a rendszerváltást követően, a téesz felszámolása után hosszú ideig állástalanok lettek, így nagyon hálásak voltak, amikor a Fidesz a falvakban mindenkinek biztosított közmunkát. Errefelé a 100 ezer forint feletti nyugdíj jónak számít, ha valakinek annyi van, az már rejtelmes mosollyal csak azt morogja, hogy az övé „hatszámjegyű”.
Ugyanebben a riportban szólalt meg a Drávapiskin két fiával élő, 61 esztendős Varga János. A 27 éves Skodáját reparáló férfi így elmélkedett:
– Az emberek falun fel se fogják, mennyi pénze van a gazdagoknak. Amióta megszűnt a téesz, nincs állásom, közmunkás vagyok. Én azt nem tudom felfogni, hogy valakinek milliárdjai vannak. Azt tudom, hogy mennyi százezer forint, annyi jut nekem is néha, tudom, hogy mire elég. Itt más is így van ezzel. És ha valaki ellop ezer forintot, az felháborít minket, de ha milliárdokat lop valaki, az nem, mert annyi pénz úgysincs.
2021 novemberében arról írtam a Népszavának, hogy Baranyában az emberek miképp fogadják, és mire költik a 13. havi nyugdíjat, mennyire befolyásolja őket ez a pénz a voksoláskor. Egy Bélaként kezet nyújtó, 70 esztendős, pécsi férfi elmondta, hogy évtizedekig a MÁV-nál dolgozott helyi és régiós középvezetőként, s ő 1990 óta meggyőződéses fideszes. Biztos volt abban, hogy a nyugdíjprémium nem választási húzás, hanem annak köszönhető, hogy a kormány jó gazdaságpolitikát folytat, nem úgy, mint Medgyessy idején, a 100 napos osztogatáskor. Arra a megjegyzésemre, hogy sokaknak elege van a kormánypolitikusokhoz köthető lopásokból, Béla adta talán a legmeglepőbb választ:
– Engem nem loptak meg – mondta határozottan –, úgyhogy ez engem nem befolyásol.
Vagyis az évtizedekig állami cégnél, felelős beosztásban lévő, diplomás férfi szavaiból az derült ki, hogy ha az államtól lopunk, az nem számít igazán bűnnek. Valószínűleg ő is átérezte saját szavainak képtelenségét, mert később még hozzátette:
– Talán a másik oldal nem lopott, nem hazudott? Ugyan, kérem!
Mindamellett azért az is előfordult, hogy a Fidesz-hívők nehezteltek a sajátjaikra a korrupció miatt. A Jelen hetilap számára arról írtam 2020 júliusában, hogy a legszegényebb baranyai falvakban mitől népszerű a Fidesz. Kisasszonyfán három, az ötvenes éveit taposó férfi nagyon hálás volt a Fidesznek a közmunkáért, és azért, hogy a migránsokat a kormány nem engedi az ő falujukba (ahol egyébként soha egy menekültet se láttak). Egyikük – hogy szóba került a kormányhoz köthető korrupció – társai egyetértésével így beszélt:
– Minden politikus lop. Ez ellen nem lehet tenni. De ezek legalább gondoskodnak rólunk, falusiakról.
Pár kilométerrel odébb, Vejtiben a 72 esztendős Mária – bár mozdíthatatlan Fidesz-hívő, s emiatt csakis a kormánymédiára hallgat – ugyancsak tudott arról, hogy a Fideszhez kötődő vállalkozók milliárdos vagyonhoz jutottak, érdemtelenül. Az akkor 69 ezer forintos nyugdíjból élő asszony szavaiban egyszerre volt ott a csalódás és a belenyugvás:
– Nem szép dolog, nem szép… – mondta Mária a lopásokról, majd hozzátette: – … de akkor is rájuk szavazok.
A legszélsőségesebben az a három, közmunkából élő, 61-62 éves férfi fogalmazott, akikkel a 330 lelkes Piskón beszélgettem. Az egyik, lakatlan, romos épület előtti fapadon ücsörgő férfiak dicsérték a Fideszt, hogy az mennyire gondoskodik róluk, egyikük emiatt el is könnyezte magát. Ők hárman szinte csakis a kormánytévé és -rádió híreit figyelték, ennek ellenére ők is hallottak azokról a korrupciós ügyekről, ami miatt az ellenzék bírálja a Fideszt. A hármak egyike Orsós Sándor ideérve felcsattant:
– Hát, hogyne hallottuk volna?! Azt állítják, hogy a Mészáros, meg az Orbán lop. Én mindkettőt föl is tudnám érte kötni! Hát minek nekik az a sok pénz?!
A többiek – akik egyébként a riportban szintén vállalták nevüket és arcukat is, hisz a cikkhez fotó is készült róluk – ugyanezt morogták.
Meg is jegyeztem nekik:
Maguk felkötnék Orbánt, de azért mégis rászavaznak?…
– A sok lopásért haragszunk, de ő a mi emberünk, mert sokat tesz a falusiakért – válaszolt Orsós Sándor.
A fenti beszélgetéseket megosztottuk Tistyán László szociológussal, és megkérdeztük, mivel magyarázza azt, hogy a kormánypárti szavazók ilyen beletörődő, mentegető közönnyel tűrik és védik a szívükhöz közel álló politikusok korrupcióját. Tistyán így kezdte válaszát:
– Még mindig nem alakult ki az a fajta polgári tudat, ami ezt a magatartást elfogadhatatlannak tartja és küzdene ellene. A polgári tudat és morál hiánya a magyar társadalom történelmi öröksége, ez már hiányzott a Horthy-rendszerben is, és hiányzott a szocializmus építésének korában is, hisz akkor a közös meglopása (hogy hazaviszek a cégtől építőanyagot, alkatrészt, élelmiszert, takarmányt, munkaruhát, papírt, tollat stb.) egyfajta széles körben elfogadott jövedelem-kiegészítésnek számított. Ha a kertemből ellopnak két kiló cseresznyét, azon kiakadok, akkor meg a szemünk se rebben, ha egy cég milliárdokkal megdrágít egy sztrádaépítést, iskolafelújítást, világításkorszerűsítést. Mert úgy gondoljuk, hogy az államtól lehet lopni, az nekünk nem fáj. Holott az állam mi vagyunk, aki az államtól lop, az tőlünk, mindannyiunktól lop. Amúgy a tízparancsolat se tesz a között különbséget, hogy valaki egy magánszemélytől vagy az államtól lop. Csak annyit mond, hogy: „Ne lopj!”. Annyit beszélnek a magyarság keresztényi kultúrájáról, akkor miért kijátszható mégis ez az istentől kapott parancs?
– Úgy tűnik – vetettem közbe –, hogy csak akkor kijátszható a Biblia, és csak akkor tolerálható a lopás, ha az elkövető velem egy politikai platformon van, a másik oldal lopása viszont égbekiáltó bűn.
– A bűnnek bűnnel történő mentegetése (vagyis az, hogy ők lopnak, akkor mi miért ne lophatnánk?) folyamatosan erodálja a társadalmat. Így sokan arra gondolnak, hogy ha szabad lopni nagyban, akkor én is csinálhatom kicsiben. Ezért is nem adunk számlát a saját munkánkról, és nem kérünk számlát a nálunk dolgozó iparostól, „megcsináljuk okosba”, adómentesen, az államnak így kevesebb jut, de kit érdekel (?!), ha nekünk viszont több jut. És erodálja a morált a törvény előtti egyenlőség nyilvánvaló hiánya is, hogy az államot milliárdokkal meglopó emberek a törvény felett állnak, a boltból egy tábla csokit lopó nincstelent viszont „karóba húzzák”. Persze, ez se mai jelenség, elég, ha idézzük Tiborc panaszát:
„És aki száz meg százezert rabol, / Bírája lészen annak, akit a / Szükség garast rabolni kényszerített.”
Ez ellen a feudális jelenség ellen csakis a megerősödő polgári öntudat képes felvenni a harcot, de annak most nyoma sincs nálunk, inkább apátia van, hogy minek ugráljak, úgyse érek el vele semmit…
