Csűrös András gyömrői református lelkész a Facebookon, egy bejegyzésben hozta nyilvánosságra döntését, miszerint minden hónapban elutalja a lelkipásztori fizetés-kiegészítését a bicskei gyermekbántalmazások elszenvedőinek, amíg a jelenlegi református egyházvezetés hivatalban van.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Magyarán mindaddig biztosan a teljes fizetés-kiegészítésével segíti anyagilag a szexuális visszaélés áldozatait, amíg Balog Zoltán le nem mond. A lelkész bejegyzését a Gulyáságyú Média vette észre.
Csűrös András Pál apostol Galatákhoz írt leveléből is idézve ezt írta a közösségi oldalon:
„Isten előtti bűnbánattal és az áldozatok iránti együttérző szeretettel ajánlom fel a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete által számomra folyósított lelkipásztori fizetés-kiegészítést a gyermekbántalmazások elszenvedői javára. Adományomat a hivatalban lévő egyházkerületi vezetés mandátumának ideje alatt minden hónapban eljuttatom a részükre.
„Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.” (Gal 6, 7-8.)”
Mint ismert, a 444.hu február elején írta meg (még pontosabban a pályáját Pécsen kezdő újságíró, Kaufmann Balázs), hogy még tavaly tavasszal Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyerekotthon volt igazgató-helyettesének, akit jogerősen elítéltek azért, mert megpróbálta eltussolni egy pedofil ügyet, megakadályozni azt, hogy nyilvánosságra kerüljön az, hogy a gyermekotthon vezetője hosszú éveken át szexuálisan kihasznált rábízott gyerekeket. Mindkét férfit elítélték a saját tetteik miatt. A cikk hatására nyolc nappal később, múlt szombaton lemondott Novák Katalin az államfői tisztségről, és még aznap Varga Judit volt igazságügyi miniszter bejelentette, hogy visszavonul a közélettől.
Orbán Viktor még a lemondás előtt egy videóban reagált az esetre, egy jogszabályi változtatást, szigorítást bejelentve, azóta azonban egy, még aznapi fotót kivéve, ma délelőttig hallgatott, semmilyen posztja nem volt a Facebookon, ma azonban egy semleges bejegyzéssel megtörte a csendet, egy fotót közölve arról, hogy kormányülés van, dolgozik a kormány. A kegyelmi botrányról, az államfő lemondásáról és a volt minisztere visszavonulásáról nem ejtett szót, pedig úgy volt, hogy Varga Judit vezetheti a Fidesz EP-listáját.
Az elmúlt napokban került az a független sajtó oknyomozásának eredményeként nyilvánosságra, hogy a kegyelmi döntésben szerepet játszhatott a volt emberierőforrás-miniszter, református püspök, jelenleg a Magyar Református Egyház feje, Balog Zoltán is (jegyezzük meg: nem kevesen vannak, akik azt mondják, akármit is ismert el Balog Zoltán, ezt elterelésnek tartják, hogy ne Orbán Viktorról és esetlegesen a K. Endre és Felécsút, illetve Orbán testvére közt fennálló kapcsolatról beszéljen a sajtó). Aki végül tegnap közölte azt, hogy valóban kikérték a véleményét, és ő támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét, de nem ő szorgalmazta azt, nem ő terjesztette fel, és nem ő kérte Novák Katalintól a döntés meghozását, ezért bocsánatot kért, mert hibázott, de azt mondta, hogy – mivel a református egyház vezetői egy ülésen kiálltak mellette – nem mond le egyházi hivataláról. Erre a hírre reagálva hozta meg döntését és írta meg posztját Csűrös András.

19? Lapot!




