Régi jó ismerős tért vissza a politikába. Kiderült ugyanis a friss Magyar Közlönyből, hogy Orbán Viktor kinevezésére, a rendőrséget is felügyelő Belügyminisztérium helyettes államtitkára lett Csizi Péter, egykori pécsi alpolgármester, volt pécsi országgyűlési képviselő.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Volvo-gate nevű korrupciós ügy miatt indult büntetőper elsőrendű vádlottja arra utalt nyilatkozatában, hogy Csizi Péter volt pécsi fideszes országgyűlési képviselő szerepe több lehetett annál, mint amit a büntetőeljárás mutatott róla. Mint ismert lehet olvasóink előtt, Csizi büntetőjogi felelőssége nem merült fel, ki sem hallgatták, ahhoz, hogy egyáltalán kihallgassa legalább a bíróság, az kellett, hogy a büntető tanács helyet adjon annak a védői kérelemnek, amely Csizi Péter bírósági tanúkihallgatását kezdeményezte.

Csizi el is ment a bíróságra, kihallgatták, de lényegében azt mondta, hogy neki már a Volvo-buszok beszerzéséhez nem sok köze volt, azt a Tüke Busz és az önkormányzat intézte. Tagadta, hogy lett volna bármi döntő szerepe a buszok megvásárlásában és kiválasztásában, és azt is, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban járt volna Hollandiában. Később Bánki Erik (akit nagyon hasonló körülmények után hallgattak ki) annyit még hozzátett ehhez, hogy valóban voltak együtt Csizi Péterrel Hollandiában, de semmi köze nem volt a buszokhoz az utazásnak, koncertre mentek és a gasztronómia is érdekelte őket. Természetesen lehetséges, hogy jártak koncerten is, és éttermeket is felkerestek, azt azonban érdemes megjegyezni, hogy Csizi és Bánki a Volvo-gate szempontjából érdekes időpontban járt Hollandiában (ahonnét ugye a buszokat megvette a pécsi önkormányzati cég, jóval drágábban mint lehetett volna korábban), akkor, amikor már kiválasztották a nyertes beszállítót, egy holland magáncéget (de nem a buszok eredeti gazdáját), de a szerződést nem írták még alá velük.

Újságírói vélemény és megjegyzés: feltételezhetjük, hogy egész egyszerűen pécsi balfékek gyülekezete vásárolta meg a buszokat Hollandiában, de azért annak egy fokkal nagyobb esélye van, hogy valóban előre eltervezett korrupcióról volt. Általánosságban pedig azért az elmondható, de legalábbis nem lehet kizárni azt bármilyen korrupciós ügyet elképzelve, hogy egy korrupcióval érintett szerződés közvetlen aláírása előtti időszak igazán alkalmas lehet arra, amikor az ügyletből kivehető pénz visszaosztásával kapcsolatos részleteket még lehet finomítani és tisztázni. Hangsúlyozzuk: itt csupán arra utalunk, hogy a nyomozó és vádhatóságoknak vélhetően ezt az időszakot, azaz a buszbeszerzés kiírásáról szóló döntés és a szerződés aláírása közti időszakot kiemelt figyelemmel kell vizsgálniuk.

Csizi tehát megtette a maga tanúvallomását ebben az ügyben, ahogyan Bánki Erik is. A Volvo-gate miatt indult büntetőper közben elhunyt néhai Tüke Busz vezér, a per elsőrendű vádlottja szerint Csizi Péter nemcsak a pécsi buszcsereprogram arca és politikai felelőse volt, hanem ismerte azt az ajánlatot is, amely a buszok lehetséges vételárára vonatkozott. Igaz, az egy indikatív ajánlat volt, de jóval olcsóbb volt, mint amiért végül megvették a buszokat, ráadásul tíz csuklóssal több buszra vonatkozott. Mindenesetre a néhai vezérigazgató írásos vádlotti vallomása arra is utalhat, hogy egyes politikusok, köztük például Bánki és Csizi a beszerzésre ráláttak.

A volt vezérigazgató az év elején elhunyt. Az ügyészség szerint ő és egy másik férfi szervezte meg a korrupciós ügyet. A volt vezérigazgató magát mindvégig ártatlannak vallotta, és azon túl, hogy egy hozzá köthető cég hozta haza (jónak tűnő piaci áron) a buszokat Hollandiából, semmi jel nem utal arra, hogy ő egyénileg, személyesen jól járt volna a buszbeszerzéssel. A másodrendű és a harmadrendű vádlotthoz is rengeteg pénz került ellenben a Pécsről elutalt pénzből.

Mint szintén ismert lehet, Csizi 2018 tavaszán/nyarán szállt ki a politikából, Mellár Tamás őt győzte le négy évvel ezelőtt. Akkor a listán elfoglalt helye végül befutót, azaz parlamenti széket érhetett/ért volna végül, de akkor Csizi azt nyilatkozta, mégsem akar képviselő lenni az országgyűlésben. Ezt követően derült ki hogy többmilliós bruttó havi fizetésért három, megváltozott munkaképességű személyekkel foglalkozó állami cégnek lett a vezetője egyszemélyben.

Ehhez képest jelent bombahírt a minapi, friss Magyar Közlönyből kiolvasható hír, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök új helyettes államtitkárokat nevezett ki, másik mellett Csizi Pétert is, aki a Belügyminisztérium helyettes államtitkáraként dolgozhat a mai naptól.

KategóriákMETÁL