A Facebookon, hivatalos, polgármesteri közösségi oldalán, másfelől pedig a Mecsekről, egy mentőautó belsejéből szólt a pécsiekhez pénteken délben Péterffy Attila. Pécs polgármestere szerint a példátlan pusztítás példátlan összefogást eredményezett. A független városvezető a csütörtöki mecseki erdőtűz másnapján foglalta össze a történteket, beszélt sérült, vagy füstmérgezést kapott tűzoltókról és pécsiekről is, és arról is, hogyan próbálnak majd segíteni a bajba jutottaknak.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Facebookra feltöltött videóban, és az ahhoz kapcsolódó leírásban a polgármester Pécs közössége nevében köszönte meg a tűzoltók önfeláldozó segítségét. Mint mondta, Baranya, Somogy és Tolna megyéből érkeztek a katasztrófavédelem munkatársai, szinte az összes hivatásos és önkéntes tűzoltó eljött, hogy megóvják a pécsiek életét, megfékezzék a lángokat, ezért az önfeláldozásért nagyon hálás Pécs vezetése.

Péterffy Attila külön köszönte a mentők munkáját is, akik már a helyszínen is elláttak bajbajutott tűzoltókat. Megköszönte a honvédség segítségét is, akik helikopterrel járultak hozzá az oltási munkához, és köszönte az erdészet és a polgárőrség segítségét is, valamint megemlítette az önkormányzat cégét, a Tettye Forrásház Zrt.-t is, akik biztosították az oltáshoz szükséges vizet.

A polgármester arról is beszélt, és erre utaltunk a címben, hogy számos pécsi polgár önzetlenül segített, vagy a lángok megfékezésében vagy éppen a lángokat megfékezőkön, számos vállalkozó és környéken élő ételt és italt ajánlott fel a tűzoltást végzőknek.

Felkeresik a károsultakat, felmérik a károsodott erdőtrerületeket

Az önkormányzat és cégei, intézményei felkeresik az érintett károsultakat, igyekeznek részükre segítséget tudunk nyújtani, akár szociális területen, akár a kárrendezésben lesz erre szükség.

A Biokom még a mai napon megkezdi az érintett dűlőutakban keletkezett károk felmérését, és ugyanígy megkezdik a károsodott erdőterületek felmérését is, erdészeti szakirányítók bevonásával, amivel a Mecsekerdő Zrt. munkáját támogatják. Mint mondta, a közműszolgáltatókkal is kapcsolatban állnak, hogy a keletkezett károk elhárításáról minél hamarabb tájékoztatni tudják a pécsieket. A terület biztosításában pedig a pécsi rendőrségtől kértek segítséget.

„Kedves Pécsiek! Talán már tudják, hogy az összefogást mindennél többre tartom. Márpedig most egy olyan összefogásnak, közösségi szellemnek lehettünk a tanúi, amelyhez hasonlóra nem is emlékszem. Végtelenül büszke vagyok arra, hogy egy ilyen közösségnek lehetek a tagja! Kérem, vigyázzanak egymásra! Vegyék nagyon komolyan a tűzgyújtási tilalmat!” – fogalmazott Péterffy Attila.

Szombat 7.30

Disclaimer: Cikkünk eredeti verziójában másik befejezés szerepelt, a most olvasható verzión túl volt még egy plusz, rövid bekezdés a cikk végén, ami azonban a közlés eredeti szándékával teljesen ellentétes értelmet nyert, ezért úgy döntöttük, hogy kihúzzuk és töröljük (ez most megtörtént), mert beláttuk, hogy hibáztunk, még pontosabban én, a cikk írója és a Szabad Pécs felelős szerkesztője beláttam, hogy hibáztam.

KategóriákMETÁL