A kormányhatározatban rögzített határidő előtt, szeptember 28-án elutalta a pécsi önkormányzat az előző városvezetés felelőtlen gazdálkodása miatt keletkezett hiány fedezetéül nyújtott, összesen 9 milliárd 540 millió forintos állami hitel erre az évre esedékes törlesztőrészletét” – közölte szerda délelőtt a pécsi önkormányzat. Mint írták, hiába kérték több alkalommal is a kormánytól az idei törlesztőrészlet átütemezését, így szerdán 1 milliárd 750 millió forintos törlesztőrészletet kellett kifizetnie Pécsnek. A kormány azonban egy elképesztő húzással arra hajlandó lett volna, hogy a Délkomot megvegye a Pécsi Tudományegyetem részére, Péterffyék azonban a Bőrklinikát, illetve a Tüke Busz egy részét ajánlották fel.

A cikk a hirdetés után folytatódik



„1750 millió forint, csecsemőtől az aggastyánig minden pécsivel számítva több mint 12 ezer forint fejenként. Ha időre bontjuk, akkor naponta ötmillió, óránként – éjjel és hétvégén egyaránt! – 200 ezer forint” – fogalmaz egy szerdai pécsi városházi sajtóközlemény.

Ekkora összeget, azaz 1,75 milliárd forintot kellett idén visszafizetnie a jelentős anyagi nehézségekkel küzdő pécsi önkormányzatnak.

Ebből – írják – akár járda- és útfelújításokra, a buszvezetők fizetésének emelésére, ezzel a helyi közösségi közlekedés színvonalának emelésére, a legelesettebbek lakhatási problémáinak enyhítésére, avagy további gazdaságösztönző fejlesztésekre is futhatta volna.

A pénzt mégsem a pécsiek közössége használhatta fel a saját gyarapodására. A kormány ugyanis az önkormányzat többszöri kérelmére sem járult hozzá az előző városvezetés által felhalmozott adósság idei évi törlesztőrészletének átütemezéséhez, és nem támogatta az adósság rendezésére tett pécsi javaslatokat sem.

Péterffyék ezek után egy idővonalat rajzolnak fel, arról beszélnek, mikor és mi történt eben az ügyben az idén, hogyan igyekeztek meggyőzni Orbánékat és Varga Mihályékat arról, hogy ne kelljen idén visszafizetni az elvileg idénre ütemezett részletet.

Mi történt 2022-ben?

  • 2022. január 20. – A nehéz gazdasági helyzetben lévő önkormányzat levélben azt kérte a kormánytól, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások számára biztosított hiteltörlesztési moratóriumhoz hasonlóan az önkormányzat számára is engedélyezzék az idei évi törlesztőrészlet kifizetésének halasztását.
  • 2022. február 15. – A Pénzügyminisztérium válaszában leszögezte, hogy a kormány sem indokoltnak, sem támogathatónak nem találja az önkormányzat hiteltörlesztési moratóriumra vonatkozó kérelmét. A válasz szerint „ilyen jellegű kedvezményt még egyetlen önkormányzat sem kapott a központi költségvetés felé fennálló tartozásaira, így fennáll a veszélye annak, hogy precedenst teremtene” a kérelem.
  • 2022. június 17. – A pécsi önkormányzat újabb kérelmet juttatott el a Pénzügyminisztériumhoz az idei évi törlesztés visszafizetésének elhalasztása érdekében – hangsúlyozva, hogy nem a tartozás elengedését, csupán a 2022. évi törlesztőrészlet kifizetésének elhalasztását kéri.
  • 2022. augusztus 19. – Mivel a júniusi levélre nem érkezett válasz, ezért újabb kérelmet nyújtott be a pécsi önkormányzat. Ebben azt kérte a város, hogy a jelentős költségvetési hiány sikeres kezelése érdekében legalább az idei évre esedékes törlesztőrészlet 50%-ának visszafizetését ütemezze át a kormány 2025-re.
  • 2022. szeptember 6. – A Pénzügyminisztérium levelében újfajta adósságrendezési javaslatot tett, mely szerint a város közvetett tulajdonában álló, regionális szinten hulladékgazdálkodást végző Délkom Kft. önkormányzati üzletrészét vásárolná fel az állam, az üzletrészt a Pécsi Tudományegyetem kapná.
  • 2022. szeptember 9. – Mivel a javaslat az egyszeri bevételnövekedésen kívül nem javítaná hosszabb távon a városi költségvetés helyzetét, ezért ezt a javaslatot a pécsi városvezetés nem támogatta. Ehelyett ellenjavaslatot tett. Ebben a pécsi önkormányzat egy, a Pécsi Tudományegyetem bevonásával megvalósuló országos zöldbusz mintaprojekt kialakításának reményében a Tüke Busz Zrt. kisebbségi állami tulajdonba adását, illetve alternatívaként a Pécsi Tudományegyetem hallgatói létszámemelése és fejlesztési céljainak megvalósítása érdekében a Bőrklinika területének állami tulajdonba adását kínálta fel.
  • 2022. szeptember 28. – Az önkormányzat javaslatára nem érkezett válasz, a 2020-ban kiharcolt adósság-átütemezés alapján viszont szeptember végén lejár az idei évi hiteltörlesztés befizetésének határideje, ezért a pécsi önkormányzat nem tehetett mást, és elutalta az erre az évre vállalt 1 milliárd 750 millió forintos törlesztőrészletet.

Péterffyék közleménye később, az alábbiakban részletezve arról is szólt, hogy milyen előzmények vezettek mostanáig. A fenti, szó szerint idézett részben azonban írnak néhány elég érdekes ügyről, amik önmagukban is elég érdekesek és felvetnek kérdéseket, amelyeket a későbbiekben, új cikkekben igyekszünk majd kibontani. A legérdekesebb ügyeket vastagítva és dőlve emeltük ki.

Mi történt korábban?

Az előző, fideszes városvezetés 2015 és 2017 között olyan felelőtlen gazdálkodást folytatott, amely miatt a pécsi önkormányzatnak 2018-ban 9,5 milliárd forint állami hitelt kellett felvenni, és gazdálkodását a Magyar Államkincstár Pécsre delegált szakértői vették gondnokságuk alá.

Az előző városvezetés a felvett hitelből 2019-ben mindössze 1 milliárd forintot tudott visszafizetni, így a 2019 októberében megválasztott új városvezetésre maradt a fennmaradó 8,5 milliárd forintos adósság törlesztése. A folyamatosan forráshiánnyal küzdő, koronavírus-járvánnyal sújtott önkormányzat először arra tett javaslatot a kormánynak, hogy az adósság rendezésébe ingatlanokat számíthasson be. Ezt a kormány nem fogadta el, ezért a városvezetés az adósság törlesztésének átütemezését kezdeményezte.

2020 őszén az egyeztetéseket siker koronázta: a kormány hozzájárult, hogy a fennmaradó összeg törlesztését egyenlő részletekben 2024 végéig teljesítheti a pécsi önkormányzat. A városvezetés tartotta a megállapodást, amelynek eredményeként az alábbi befizetéseket teljesítette az adósság visszafizetése érdekében:

  • 2020. november:1,54 milliárd forint
  • 2021. szeptember: 1,75 milliárd forint
  • 2022. szeptember: 1,75 milliárd forint

Ez három év alatt tehát összesen 5,04 milliárd forint visszafizetését jelenti.

Hozzátették, hogy a pécsi városvezetés elkötelezett a még fennmaradó, összesen 3,5 milliárd forintos tartozás visszafizetése mellett. Továbbra is törekszik arra, hogy felelős, átlátható és takarékos gazdálkodással végrehajtsa azokat a fejlesztési terveit, amelyek a pécsiek gyarapodását szolgálják. Ezt azonban az egyre romló gazdasági körülmények – az egekbe szökő infláció, az elszabaduló energiaköltségek – miatt csak akkor tudja végrehajtani, ha a kormány hajlandó az együttműködésre.

„Meggyőződésünk, hogy a cél azonos: a törlesztés nem taszíthatja újra kilátástalan gazdasági helyzetbe pécsi önkormányzatot, és ezzel nem okozhat kárt végső soron valamennyi pécsinek” – fogalmaznak a pécsi önkormányzati sajtóközlemény végén.

KategóriákMETÁL