Mint egy falat kenyér, úgy kellett a nemzeti ünnepre megszervezett hatalmas budapesti tüntetésen pécsi gimnazista által elmondott slam poetry-s beszéd Orbán Viktor feltétlen híveinek. A teljes gépezet támadásba lendült egy 18 éves diák ellen. Mindenki másnak meg marad a szégyen. A mélységes szégyen.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Jó lenne, ha végre elkezdene demokratikusan kormányozni a kormány, a rézfánfütyülős rézangyalát. Elvette tőlünk a sajtószabadságot, leépítette a jogállami kereteket, közpénzen milliárdost faragott együgyű, de lojális iskolatársából, a teringettét!
Remek szöveg lenne ez tüntetésre, ott felszólalni, őrjöngésbe is kezdene a nép azonnal. Habár, ha már vármegyék vannak, meg főispánok … csak hát az is álszent hazugság, ahogyan szinte minden korábbi, az éppen aktuális, talán az illiberális államot váltó kereszténydemokrácia is. Se nem igazi keresztény, se nem igazi demokrácia. Ahogyan – és ki kell mondani végre: valószínűleg hazugság volt a liberális is, és az is, hogy ruszkik haza. Vagy már abban is volt egy jó nagy adag. Leginkább póz. A lényeg akkor is, most is a hatalom megragadása lehetett. Csak most nem megragadni, hanem megtartani kellett, már jóval nagyobb téttel. Nekik, személyesen.
Hát, nem sokkal jobban illik egy ilyen helyzethez, nem sokkal őszintébb az, hogy „… én és mi vagyunk a kibaszott jövő”? Főleg egy tüntetésen? Főleg egy lázadó tinédzser szájából?
Lehetett volna másképpen is elmondani? Igen. Kellett is volna? Nem biztos, legfeljebb talán. Lehetett volna az is őszinte? Persze. De így, ahogy volt, biztosan őszinte volt, és hiteles. Az meg sokunknak többet, sokkal többet ér, mint bármi. Pláne annál, hogy fintorogva eltartsuk a kisujjunkat. Igen, lehetett volna faszok, bazdmegek és kurvák nélkül is!
De, ha van valami, ami számít ebben a kibaszott életben (“csak nézzük, ahogy telik a kurva élet”), az a hitelesség és az őszinteség. Nem a politika. Nem a milliárdok. Pláne nem a hazugságok. Hanem az, hogy őszinték legyünk, igazak és hitelesek. És, ha az éppen káromkodva megy, akkor úgy megy. Amúgy meg honnan tudjuk azt, miért így fejezi ki magát valaki? Miért így önmaga? Miért így őszinte? Gyónt-e miatta, utána?
Nem az a szégyen, hogy egy középiskolás lány, egy slam poetry versenyre olyan szöveget rakott össze, amiben vannak bazdmegek.
Az a szégyen, ami azután történt, hogy ezt a szöveget egy olyan színpadon is elmondta, aminek tétje, ereje van, és ami önmagában is szimbólum. Az, hogy most olyanok mentek neki, káromkodva, gyalázkodva, akik nemcsak elnézték, ami folyt és folyik ebben az országban, hanem még tapsoltak is neki, majd újra és újra megszavazták.
Igen, nem Orbánt szavaztátok meg, hanem a gyűlöletkampányt. A sovinizmust. A rasszizmust. Az idegengyűlöletet. Az egymás ellen hergelést. A demokrácia leépítését. És igen, a lopást, azt szavaztátok meg. A mini Feri-kampányokat, a háborús rémisztgetést, a folytonos sorosozást. Az európai értékek elárulását. A legújabb és egyben eddigi talán legmocskosabb plakátot a bombaként ábrázolt szankciókról. Azt szavaztátok meg, hogy a tízéves sosemlátott fejlődés és az uniós tízmilliárdok alatti tücsök-habzsi-dőzsiből ti is kaptatok valamiképpen. Nektek is járt. Orbánéknak volt annyi esze, hogy a hatalom megtartásához adni is kell. Mert mindazok miatt, amik és ahogyan az elmúlt években történtek, nem látok más okát annak, ami jó volt.
Az a szégyen, hogy ha nem is tapsoltatok a taknyán-nyálán csúszó szólamokhoz, de elfordítottátok a fejeteket, amikor Bayer lovagkeresztet kapott. Amikor a gyűlölet és káromkodás apostolát tüntettük ki.
Az országban fortyogó, gyűlöletből, hatalommániából összedobott takonypörkölthöz meg még jó képet is vágtak sokan. És most leginkább ők fintorognak. Mert hajszál került az eddig nagykanállal zabált forró pörköltbe. Mert egy tizenéves lány egy katolikus iskolából belemondta a képükbe, hogy álszent, hazug, lopós bandának tapsolnak, és hogy ez mennyire kurvára gáz.
A hatalom meg mindeközben csak egyre paranoiásabb lett. Meg kell nézni, mit csinálnak Hadházyval. Meg kell nézni, hogyan pucolt el Budapestről és bújt kordonok mögé Európa erős embere. Az utcai harcos.
Aki egykoron azt mondta, a szovjet hadsereg katonáinak el kell tűnniük az országból végre.
De nem is a tizenéves lány beszéde ám a legnagyobb baja a ner gépezetének, hanem az, hogy most már nincs visszaút, túl nagyok és túl sikeresek a tüntetések. A hatalom mindenképpen vesztett, csak az a kérdés, hogy mennyire.
A hatalom, talpnyalói és hívei most kaptak egy kicsit vissza abból, amit az elmúlt években osztogattak.
De tudják, van egy közepesen híres dakota közmondás: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
19? Lapot!
