Péntek reggel újraindul a szemétszállítás Pécsett – ezt Péterffy Attila, Pécs polgármestere jelentette be a Facebookon, miután ma, a pécsi kukások előre be nem jelentett vad- vagy szolidaritási, azaz nem hivatalos sztrájkja után a Biokomnál járt. Két hét alatt szeretnének dűlőre jutni a dolgozókkal.
A cikk a hirdetés után folytatódik
„Ahogy ígértem, találkoztam a Biokom NKft. szállítási üzemének munkatársaival. Mint ismert, ma reggel nem indult el a hulladékgyűjtés a városban, miután 77-en megtagadták a munkát” – közölte a polgármester (megjegyzés: a délelőtti sajtóközleményben 91 fő szerepelt, mint megtudtuk, azért, mert ennyien dolgoznak ennél a részlegnél, 14 fő, különböző okokból nem írta alá vagy még nem írta alá a követelést).
A polgármester azt írta, hogy a “sztrájkolókkal” találkozva is megerősítette, hogy a munkabeszüntetést továbbra is jogszerűtlennek tartja, és elítéli, “mivel ezzel a pécsiek egészségét, a város közegészségügyi helyzetét veszélyeztetik”+. Éppen emiatt, a veszély elhárítása érdekében kötelessége volt felvenni a kapcsolatot a munkát megtagadó dolgozókkal, írta Péterffy.
Meixner Barnával, a Biokom Nkft. ügyvezetőjével közösen a cég telephelyén átvették a dolgozók írásba foglalt követeléseit. Cserébe sikerült egyezségre jutni velük abban, hogy péntek reggeltől újraindul a szemétszállítás Pécsett. Ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy a következő 15 munkanapban lefolytassák az egyeztetéseket.
„A célom továbbra is az, hogy a pécsiek hulladéka ne maradjon az utcán. Legfontosabb törekvésem, hogy az elszállítás folyamatosan biztosított legyen. A kialakult helyzetben annak érdekében, hogy rendelkezésre álljak, lemondtam a hétvégére tervezett hivatalos fellbachi testvérvárosi látogatásomat. Nem húzzuk az időt, pénteken délután már megkezdjük a tárgyalásokat” – közölte Pécs polgármestere.
