A vártnál kevésbé szoros versenyben nyerte meg a fideszes Szollár Zoltán a haláleset miatt kiírt időközi helyhatósági választást Szekszárdon. A Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatoknak majdnem a 60 százalékát szerezte meg.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Három képviselőjelölt versengett egymással a mai időközi helyi választáson Szekszárd 4-es számú választókerületében. A voksolók többsége a Fidesz-KDNP jelöltjét, Szollár Zoltánt választotta, a második helyen az ellenzéki Éljen Szekszárd! jelöltje, Jantner Lászlóné végzett. A harmadik, 4% alatti eredménnyel a Mi Hazánk képviselő-jelöltje, Babos László lett.

A választás előtt egyértelmű volt, hogy vagy az ÉSZ, vagy a Fidesz-KDNP jelöltje lehet csak a befutó, és a Mi Hazánké lesz a harmadik hely. Utóbbi párt (időközben megváltozott jelöltje) nem tudta megközelíteni a 2019. őszi eredményt, akkor majdnem 7 százalékot szereztek, most 4% alatt maradt a szavazatok száma az ő jelöltjükre.

A választás előtt arra lehetett számítani, hogy a három évvel ezelőtti 50%-os szavazati arányt nem tudják elérni, sőt, talán jóval az alatt maradnak, és hogy szoros, fej-fej melletti lesz a küzdelem a két másik jelölt közt. Ebből a három jóslatból kettő nem jött be, nem volt szoros a verseny végül és nem is sokkal maradt el az előző választáson tapasztalt érdeklődéstől a részvétel, ugyanakkor valóban kevesebben voksoltak.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert idén júliusban elhunyt Csillagné Szánthó Polixéna, a Fidesz-KDNP szekszárdi önkormányzati képviselője, aki 2006 óta volt a szekszárdi közgyűlés tagja, mindannyiszor a 4-es választókerületből közvetlen mandátumhoz jutva.

Jantner Lászlóné volt 2019 őszén is az ÉSZ! képviselő-jelöltje ebben a körzetben, akkor csupán 8 szavazattal maradt alul, Csillagnéra 47,22%, Jantnernére 46,65% szavazott, 663, illetve 655 szavazat érkezett.

Most a fafaragó mesterként, borkészítőként és közösségi emberként is ismert Szollár Zoltán 719 szavazatot gyűjtött be, a voksok 58,27%-át, míg Jantnerné csupán 475 voksot szerzett, ami 38,49%-os eredmény, így a szekszárdi közgyűlés új tagja Szollár Zoltán lesz, akivel a Fidesz-KDNP frakciója hatfősre bővül, a hétfős ÉSZ-frakcióval szemben. Marad tehát a Csillagné halála előtti arány, azzal továbbra is, hogy a fideszes polgármester nem a Fidesz-KDNP-frakció tagja (amely frakciónak amúgy nincs KDNP-s tagja), és az ÉSZ-frakcióból kilépett ex-párbeszédes Zaják Rita pedig továbbra is független képviselőként dolgozik, s ha mindenki a közgyűlési teremben van és a pártjának/szervezetének megfelelően szavaz, ő lehet a mérleg nyelve.

Forrás: Választás.hu
KategóriákMETÁL