Időben közelinek mondható az a két Facebook-bejegyzés, amit keresztény, európai, magyar politikusok posztoltak ki a világ legkedveltebb sportjáról.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ma egy szenzációssá lett döntővel és a Lionel Messi által vezetett és Lionel Scaloni által irányított argentin válogatott győzelmével véget ért Katarban a helyi időjárási viszonyok miatt különleges időpontban, adventkor megrendezett labdarúgó világbajnokság.
Ami a mérkőzések szempontjából kifejezetten erős világbajnokság volt, a szervezés és rendezés joga oldaláról viszont az eddigi legkorruptabb labdarúgó világbajnokság, amelynek ráadásul előzményeként a stadionok építése közben számos ember halt meg balesetben, de az áldozatok számát pontosan nem is ismerhetjük. Ahogyan a rendező ország más tekintetben is lábbal tiporta az emberi jogokat, még olyan ügyekben is, amelyekben a pénznek behódoló FIFA előzőleg azt hitte, és azt kommunikálta, hogy elsimította azokat.
Szóval a korrupció tetten érhető volt, sőt elérte az Európai Uniót is, a Katargate az eddigi talán legdurvább korrupciós botránya a közösségnek, a futballrajongók azzal védekezhettek, már akit ez egyáltalán foglalkoztatott, hogy a csapatok és a játékosok nem tehetnek semmiről (és ez így is van), sőt, azok, akik valamit igyekeztek a maguk részéről lépni, azokat egészen döbbenetes módon szorították sarokba.
Magyarország sajnos idén is lemaradt, így lehetett semlegesként drukkolni. A miniszterelnök pedig jó szokásához híven, erre a világbajnokságra is elment, kétszer is, egy elődöntőn kért ott a honvédség gépével, és ma is ott volt a díszpáholyban, ahogyan annyi más vb-döntőn is korábban. Sőt, előtte tippelt is, az amúgy szenzációsan, de balszerencsésen játszó szerbeket tippelte, hiszen most éppen a szerb miniszterelnök a haverja. A korábbi mi kutyánk kölkei, a horvátok pedig nyertek egy bronzérmet, szerencsével is, de nem csak azzal.
A világbajnokság kezdetén, a Nagy-magyarországos sál viselése után mondta azt Orbán Viktor, hogy a foci nem politika, ne lássunk bele olyat, ami nincs.
Orbánt még következetesnek is mondhatnánk, hiszen ilyesmit jóval korábban is mondott, 2010-ben, még a választások előtt, amikor arról beszélt, hogy a felcsúti egy befogadó és nyitott akadémia, amit ha méltatlanul támadnak, akkor miatta támadják, mert vannak, akik a politikát nem tudják szétválasztani a sporttól.
Na, persze, azt még a legelkötelezettebb Orbán-szavazók is tudják, hogy ha 2010-ben ennek volt is némi igazságtartalma, az mára teljes badarság és szemrebbenés nélküli hazugság. Kivéve, ha nem azt értjük ez alatt, vagy ő nem azt érti ez alatt, hogy a legenda szerint a miniszterelnököt futballmérkőzés megtekintése közben tilos politikáról kérdezni. És persze badarság és hazugság, hiszen Orbán volt, aki olyan szintű politikát csinált a sportból, és azon túl kedvenc sportágából, a fociból, amihez hasonlóra kevés példa van, a stadionépítésektől kezdve, a felcsúti sportbirodalmon át a tao-pénzekig, a mesés adókedvezményekig és legújabban a válogatottak életjáradékáig, és az egész szimbólumaként felfogható felcsúti arénáig, ami csak pár méterre áll Orbánék házától.
Na és, persze, ha nem politika a futball, és óvakodjék mindenki attól, hogy ezzel a gondolattal eljátszik, akkor nem érthető, hogy miért jelenik meg miniszterelnökként a vb-döntőkön, mert nem Orbán Viktor magánszemély utazik egyik alkalommal sem, hogy futballt nézzen élőben.
Orbán persze ma is ott volt, és üzent is a végén, papíron Messinek, valójában persze ez a hazai közönségnek szól: “Meg van írva: a legkisebből lesz a legnagyobb. Viva Messi!”
Hát még mennyire annak, sőt azon túl is egy szűkebb magnak üzent Németh Szilárd pacalügyi főbiztos és honvédelmi államtitkár, aki egy nettó náci szöveggel rondított bele (próbált) a sportot és labdarúgást, illetve az argentin csapatot és Messit kedvelők örömébe, amiben abbéli örömének ad hangot, hogy nyert Argentína, egy fehér, keresztény, és európai értékeket képviselő csapat.

Hagyjuk is, hogy mennyire ostoba és aljas kijelentés ez, hogy mennyire mond ellent az európai és keresztény értékeknek, mennyire ellene van a sport egyenlőségének és egyetemleges értékeinek, hisz ez azért sokaknak, remélhetően nagyon sokaknak egyértelmű, de milyen szinten áll ellentétben azzal, amit papíron mondott és közvetített Orbán. Még, ha nem is volt igaz.
Tragikus, de az még inkább, hogy idáig el kellett jutnunk, és kitartó, nem rövid, de nem is elég hosszadalmas munkával Orbánék el is kormányozták ide, eddig a pontig az országot.
Hisz épp ott vagyunk most, ott tartunk, hogy erre ugyan még nem bólogat mindenki (közel sem), és még a hardcore szavazók egy jó része sem (remélhetően), de a nagyobbik kormányzó párt egyik arca és alelnöke ezt így kimondta, és már nem csak egy meghívásos fideszes lakossági fórumon, maguk közt, hanem nyilvánosan, sőt írásba is adta.

19? Lapot!