Visszaeső hazudozó Orbán Viktor. Az egyik legnagyobb hazugsága, miszerint a fideszes parlamenti képviselők bátrak lennének, még megbocsátható, hiszen ott legalább van egy erős pozitív töltet: a sajátjait dicséri, még ha éppen az ellenkezője is igaz, mert valójában gyáva, beszari társaság. De Orbánnak van ennél is nagyobb hazugsága, ami azonban már nem olyan könnyen bocsátható meg.

A cikk a hirdetés után folytatódik



„Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” – ez Orbán Viktor egyik legtöbbet idézett, és nem véletlenül sokat idézett, idén ősszel öt éve elhangzott mondása. A magyar miniszterelnök 2018. szeptember 11-én, Strasbourgban, az Európai Parlamentben, a Sargentini-jelentősről szóló vitában mondta ki ezeket a szavakat. És nem véletlenül röhögték ki azonnal. Már akkor is köztudott volt, hogy ez nemhogy nem igaz, hanem orbitális nagy hazugság, sőt nem egy esetben egészen kicsinyes bosszúra is képesek, hajlamosak és hajlandóak Orbánék. Az egyik legújabb hazugságát az évértékelő beszédében mondta, ami azért is fontos, mert az nem egy spontán beszéd, vagy reakció, hanem átgondolt kommunikáció. Éppen Soros Györgyről hazudott, de olyat, hogy arra még talán azok közül is csóválják a fejüket, akik amúgy nem rajongói a milliárdos filantróp üzletembernek. Ebben a Telex-ellenőrző cikkben szépen leírják, hogy milyen súlyos hazugság is volt Orbán egyik legutóbbi kijelentése (is).

És most, a mai napon, a magyar parlamentben megint bebizonyosodott, hogy milyen szemérmetlenül hazudik az ország miniszterelnöke. Igaza volt Zacher Gábornak, amikor azt mondta, hogy az ország első emberének bizony az életmódjával is érdemes lenne példát mutatnia. Ő akkor Orbán fizikai megjelenéséről beszélt, nem véletlenül, hiszen a magyar társadalom sajnos nagyon rossz általános egészségi és fizikai állapotban van. Az, hogy amúgy mentálisan és lelkileg is, abban megint csak van szerepe az Orbán által vezetett kormányoknak, hiszen ami állandósult mint a különböző okokra hivatkozott veszélyhelyzet, akkor az a gyűlöletpropaganda és bűnbakképzés, vagy a vélt vagy valós ellenfelek folyamatos torpedózása és karaktergyilkolása.

Egy ilyen rossz egészségi állapotban lévő, és ilyen rossz egészségügyi infrastruktúrával és rendszerrel bíró országban a tömegsport vagy közösségi sport helyett az élsportra költeni tízmilliárdokat, a futballklubok és más ún. látványsportok egyesületeibe engedni a közpénz egy részét, legalább olyan bűn, mint az, hogy a hatalom a neki nem tetsző csoportokat, vagy a nem vele együtt menetelőket negligálja, eltiporja, és ha kell, a hatalom minden eszközével fellép ellene. Most biztosan nem telt el néhány napnál több onnan kezdve, hogy valakinek a fejében felmerülhetett az ötlet, hogyan is lehetne és miért is kellene megregulázni a Magyar Orvosi Kamarát, amikor a bátornak kikiáltott orbánista képviselők már meg is szavazták a MOK jogainak a csorbítását.

Ők, aztán tényleg soha nem vetemednének arra… csak épp a plafon nem szakadt rá a nagyon bátornak kikiáltott fideszes és magukat kereszténynek és demokratának hazudó képviselőkre. Éppen arra vetemedtek. Orbán és az emberei. Akik nem bátrak, hanem gyávák és beszari alakok egytől egyig. Olyan a világon nincs ugyanis, hogy ennyire jól működjön a kontraszelekció. Hogy Orbán képviselői egytől egyig Rogán Antalok (Ádámok és Barbarák nélkül) és Semjén Zsoltok legyenek, akik lelkiismeretfurdalás és szemrebbenés nélkül szavaznak meg bármit, amitől azt remélik, hogy az a hatalmukat, hatalomban maradásukat szolgálja.

Hogy ne legyen senki, aki nem szavaz igennel, amikor direkt módon mennek neki egy csoportnak, vagy azt üzenik, hogy nem lehetsz a hatalom ellensége, ha jót akarsz magadnak. Be kell állnod a sorba, különben eltiprunk.

Ebben az országban a hatalom nekimegy a tanároknak és az orvosoknak. Másutt (nem mondom, hogy pont azokban az országokban, ahol még Szijjártó Péter szívesen látott vendég) a tanárok és az orvosok a társadalom megbecsült tagjai. Finnországban valódi társadalmi vita és közmegegyezés után reformálták meg az oktatást, amire a világ csodaként tekint. Azonnali és csúfos politikai bukást jelentene, ha bármely kormány bele merne szólni a kiemelten szakmai kérdésnek tekintett oktatásügybe azon túl, hogy biztosítja a szükséges forrásokat.

Nálunk viszont a szakmaiságnak a nyomát nem látjuk, csak avítt elméleteket, alulfinanszírozást, kifacsart, egyre fáradtabb és egyre motiválatlanabb tanárokat. Ahogyan az egészségügynek is kalapáccsal mentek neki Orbánék és Rogánék. És olyan gyorsan és példásan, mint a kata megváltoztatása idején, avagy úgy, hogy arra még a Fundamenta-szabályokat tönkretevő Bánki Erik, vagy a rendszeresen éjféltájt eszmélő Semjén Zsolt is csettintene. A Putyinéknak biztosan nem tetsző svéd és finn NATO-csatlakozás jóváhagyása mindeközben nem sikerült Orbánéknak hónapok óta. Most tudták és rövid határidővel tudták csorbítani a kormánynak beintő Magyar Orvosi Kamara jogait. Egy ilyen beteg és rossz egészségi állapotban lévő országban.

A helyett, hogy végre vége lenne a futball és egyéb sportok tao-jának! És mondjuk a kórházakra, szakrendelőkre, iskolákra, meg színházra, kultúrára ajánlhatnák fel a tao-t a cégek. És persze nemcsak az lenne a szép világ, ha ez valósulna meg, hanem ha nem állna senki sorban a miniszterelnök vagy pl. a belügyminiszter unokáinak az iskolájánál, hogy oda irányítsa a pénzt, csak mert azt reméli, hogy akkor majd azt a megfelelő helyen értékelik és egyáltalán nyilván tartják és megjegyzik, jó pontokkal jutalmazzák.

Miért, mit gondoltak, hogy mi másért kaphatja hosszú évek óta messze a legtöbb tao-t (értsd: 100% közpénzt) a felcsuti futballakadémia?

Ehelyett költünk az aranylábúakra, a kórházak egy része pedig még mindig rohad le, a pedagógusokból és most már az orvosokból is ellenséget kreálnak.

Olyanok teszik ezt sokan, akiknek az útjuk az egyetemről a parlamentbe vezetett és a karriert nem a katedra vagy a gyógyítás jelentette, vagy más, végzettségüknek megfelelő hétköznapi és piaci alapú munka, hanem a hatalom megszerzése és megtartása. Igaz, azt már művészi szinten űzik, és bármire képesek érte. És, ha kell hazudnak bárkiről, bármiről, bármit, bármikor.

KategóriákPUNK