A Tour de Hongrie nemzetközi országúti kerékpáros körverseny, csaknem húsz év után, 2023-ban, pénteken ismét Pécsre ér, ami egyrészt azt jelenti, hogy kihagyhatatlan élményben lehet részük nemcsak a sport- és a kerékpársport-rajongóknak, hanem nagyjából mindenkinek, életkortól függetlenül. Ugyanakkor azt is jelenti mindez, hogy a verseny útvonalán mindenütt, és annak közelében is teljes forgalomkorlátozás és útlezárás lesz. Pécs esetében pedig déltől, illetve már kicsivel előtte is néhány órára szinte teljesen le fog állni a város közlekedése, a buszok sem járnak majd számos vonalon, mivel gyakorlatilag kis túlzással tényleg körbekerekezik a várost a verseny résztvevői. Pécs a „hegyimenőknek” lehet remek terep. A 180 kilométeres (kb. 4,5-5 órás) verseny befutója a pécsi Állatkertnél lesz.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Tour de Hongrie kerékpáros körverseny 2023-ban, a 3. szakasszal elér Baranyába és Pécsre is. Csaknem húsz (pontosabban 19) éve nem járt itt a magyar kerékpáros körverseny, de azóta talán még nagyobb sebességre kapcsolt és még vonzóbb lett a magyar körverseny.

A vitathatatlanul látványos, ám mellette elképesztő fizikai teljesítményt is ígérő versenyt így nem érdemes senkinek kihagyni, aki megteheti, hogy pénteken délután megné élményben lehet részük nemcsak a sport- és a kerékpársport-rajongóknak, hanem nagyjából mindenkinek, életkortól függetlenül. Ugyanakkor közlekedni nagyon nehezen (egyes helyeken leginkább sehogyan sem) lehet majd Pécsett dél és kb. délután öt óra közt. Az útlezárások a verseny hivatalos oldala szerint általánosan a mezőny érkezése előtt kb. fél órával kezdődnek, és az utolsó kísérő jármű elhaladásáig fennállnak. 

A kerékpárosok Kaposvárról rajtolnak el, pénteken délben (a felvezető autók már negyven perccel hamarabb elindulnak), a befutóig azonban, a Pécsi Állatkertig 180 kilométert kell tekerniük a távot teljesítőknek. Nem beszélve arról, hogy összesen 2500 méter lesz a szintemelkedés. Az ún. hegyi menők számára tehát nagyon fontos és emlékezetes verseny lehet a pécsi-baranyai, mivel komoly emelkedőkkel is meg kell majd birkózniuk.

Térkép forrása: http://www.tourdehongrie.hu

Elsősorban persze a pécsi Bárány utcán való feltekerés lesz gyilkos menet. Mint a verseny oldalán is írják: „A hegyi menők számára kulcsfontosságú, 180 kilométeres szakasz következik május 12-én. Egy rövid kaposvári kört követően a mezőny délre fordul, és a Mecsekbe érve két kört tesz meg a hegyek között. A legnagyobb kihívást a pécsi hegyoldal, a Bárány utca jelenti majd a bringásoknak: a másfél kilométer hosszú, átlagosan 11 százalékos emelkedőt háromszor kell leküzdeniük, mielőtt a Pécsi Állatkert előtt célba érnének. A három gyorsasági és a hat hegyi részhajrá, illetve a 2500 méter feletti szintemelkedés izgalmas etapot ígér”.

Mutatjuk, merre halad a verseny, és hol lesznek lezárások. Fontos információ, hogy Pécsett a lezárással érintett utcákban már mától élnek a megállási és várakozási tilalmak. A legtöbb érintett utcában és szakaszon május 11-e 18.00 óra és május 12-e 17.00 óra között a teljes útszakaszon tilos megállni és várakozni is. Az Ángyán János úton és a Dömörkapui úton pedig még szigorúbb a rend és az időpontok, itt május 11-e 18.00 óra és május 12-e 20.00 óra között tilos megállni és várakozni is.

3. szakasz (Kaposvár – Pécs, 180 km) 2023.05.12.

Rajt: 2022.05.12. (péntek), Kaposvár, Csiky Gergely Színház, Rákóczi tér

Kaposvárról Sántos felé veszik az irányt, Baranyába pedig Szentbalázs elhagyva Gödrénél lépnek be. Baranyajenő, Sásd, Oroszló, Magyarszék, majd Mánfa után érik el Pécset.

Pécs főterére délután kettő óra körül érkezhetnek meg, mintegy 80 kilométer kerekezés után.

A Széchenyi térről a Melegmányi út felé indulnak, azon jutnak el Orfűre (kb. 14.20h), hogy onnan aztán ismét  Magyarhertelend és Mánfa érintésével jussanak vissza Pécsre. A Széchenyi térre másodszor délután háromnegyed négy (15.45 óra körül) körül érnek majd, és az előbb említett kört még egyszer megismétlik, hogy aztán ismét a Széchenyi térre érjenek (kb. 16.15-16.30 között).

Innen aztán már “csak” a célt kell elérniük, a befutó nagyjából délután fél ötkor lesz az Ángyán János utcában, azaz a Pécsi Állatkertnél.

Útlezárások Baranyában (teljes forgalomkorlátozás mellett)

12.00-13.30 66-os út (Gödre-Baranyajenő-Sásd)

12.00-16.00 66-os út (Sásd-Oroszló-Magyarszék-Mánfa)

13.00-16.30 66-os út (Mánfa-Pécs)

13.30-16.00 Pécs, Lapisi út; Remeteréti út (Ranga László út és Lapisi út közt) – 6604. sz. út (a Remeteréti út és a 6608. számú út – Orfű közötti szakaszát), Orfű, Kossuth Lajos utca – 6608. sz. út (Orfű és Magyarhertelend /Fürdő utca/ között) – 6602. sz. út (Magyarhertelend /Fürdő utca/ és Magyarszék /Kossuth Lajos utca/ között)

Útlezárások Pécsett (teljes forgalomkorlátozás mellett)

09.00-20.00 Pécs, Ángyán János u. – Dömörkapui út – Entz Béla út

11.30-17.00 Pécs, Irgalmasok utcája – Széchenyi tér – Hunyadi utca (Mária u. és az Aradi vértanúk útja közötti szakasz) – Aradi vértanúk útja – Bartók Béla utca – Bárány utca – Málics Ottó utca (a Fenyves sor és az Ángyán J. u. között)

13.00-16.30 Pécs: 66-os út (pécsi szakasz) Komlói út-Szabolcsi út – Hársfa utca (Szabolcsi út-Engel J. út) – Engel János utca – Zsolnay Vilmos út (Engel J.-Rákóczi út) – Rákóczi út (Zsolnay V. utca-Bajcsy-Zsilinszky E. u.)

Forgalmirend-változások Pécsett május 12-én

13.00-17.00 (illetve a szükséges ideig)

A Zsolnay Vilmos utca 67. előtt – a belváros irányába haladó – külső forgalmi sáv megszűnik, a belső sávból csak balra kanyarodás engedélyezett a Mohácsi útra

A Mohácsi út Zsolnay utca és Gyár utca közötti szakaszán kétirányú forgalmi rend lép életbe. A Mohácsi útról a Zsolnay utcára jobbra (kis ívben) kanyarodás engedélyezett.

Változások a buszközlekedésben május 12-én

A Pécsen autóbusszal közlekedőknek érdemes holnapi utazásuk előtt érdeklődniük. A pécsi buszok holnap rövidített útvonalakon és forgalmi terelésekkel közlekednek. A Tüke Busz egyes autóbuszai pénteken nem a megszokott útvonalakon közlekednek, a lezárások alatt a járatok egy része nem a célállomásig közlekedik.

Részletesebb információkat a változásokról ITT találnak.

A korlátozással leginkább érintett időszak 13.00 és 16.30 között lesz.

A 34Y és 35Y járatok esetében a korlátozás 9.00 óra és 20.00 óra között érvényes.

A járatok, amelyeket NEM érint a pénteki változás, azaz a megszokott rendben és útvonalon közlekednek, a következők: 1-es, 12-es, 29-es, 41-es, 42-es, 42Y, 142-es, 46-os, 47-es, 55-ös járatok.

KategóriákMETÁL