„A Balaton-átúszás, az csak itt van Magyarországon” – hangsúlyozta Novák Katalin az eddigi egyetlen női, és a valaha volt legfideszesebb köztársasági elnökünk, miután a hétvégén ő is “Megúszta”. Azóta a magyar közösségi oldalakon rengetegen hahotáznak ezen, és valljuk meg, első blikkre tényleg baromi vicces kijelentés. De a tények bizony makacs dolgok. Ugyanis a Balaton-átúszáshoz még csak Balaton sem kell (ami persze valójában nem is létezik).

A cikk a hirdetés után folytatódik



Sőt, olyannyira nem kell hozzá Balaton, hogy az első idei Balaton-átúszást nem is a Balatonon tartották, hanem (amennyire tudjuk persze) itt, Baranyában, azon belül is Bólyban.

Ugyanakkor a bólyiak, akik egyrészt beelőzték valamelyest “az igazi” Balaton-átúszást, és cseppet sem elítélhető módon ebből még hagyományt is akarnak rendezni, tulajdonképpen a kanyarban sincsenek a pécsi Pollack-strand üzemeltetőjéhez, Tóvári Sándorhoz, és a pollackos Balaton-átúszást kezdeményező egyik törzsvendégükhöz, Marczi Gáborhoz képest, akik ezt már évek óta űzik, időnként nagyüzemben, a Szabad Pécs is beszámolt már erről a kezdeményezésükről – és egyéb hasonlókról (például a szezonzáró kutyás fürdés is jó móka).

És igen, mint megtudtuk Marczi Gábortól, idén is lesz a pécsi Pollack-strandon (is) Balaton-átúszás, de egyrészt ők meg akarták várni az “igazit”, másrészt örülnek, hogy másutt is van ilyen kezdeményezés.

A Pollack-strandon idén augusztus 5-én, szombaton tartják a Balaton-átúszást (egész nap, a strand nyitvatartási idejében), ami azt is jelenti, hogy mindazok, akik részt kívánnak venni ebben a kihívásban, akár a teljes távot teljesítik (156 hossz), akár fél-Balatont úsznak (78 hossz), ingyen mehetnek be aznap a Pollackra.

Marczi Gábortól megkérdeztük azt is, hogy még mindig sportot űz-e abból, hogy különféle medencékben ússza le a Balaton-átúszásnak megfelelő 5200 méteres távot, és ő igennel felelt. Eddig a legkisebb medence, ahol ezt teljesítette, az egy pest megyei kis hotel 6 méter hosszú medencéje volt, ahol majdnem 900 hosszt kellett teljesítenie ahhoz, hogy “Megússza”. Amúgy ő hajlandó volt más úszós kihívásokat is teljesíteni, kosárlabdarajongóként is kitalált egy kihívást, csak a maga számára, és teljesítette is azt.

Aki viszont bármi miatt nem akar Pécsett, medencében Balatont átúszni, vagy éppenséggel nem elég neki az az egy extra pécsi úszós program, annak még szolgálnak lehetőséggel a pécsi Pollackon, főleg ha későig fenn van, vagy hajlandó korán kelni. A tavaly ugyancsak már megtartott éjszakai, illetve hajnali csillaghullás-néző hátúszás is lesz ugyanis idén is, augusztus 12-én vagy 13-án, az időjárástól függően, de az biztos, hogy hajnali 3 órától lehet majd menni erre a másik szuper programra – ahol ráadásul nem is kell sem 156, de még csak 78 hosszt sem leúszni. Ez a program is ingyenes, de ez már csak egy szűkebb kör részére, azoknak, akik rendelkeznek a Pollackon úszóbérlettel. Ők viszont ha szerencséjük van, nem csak az éjszakai égboltot láthatják miközben háton tempóznak, hanem kis szerencsével a Perseidák meteorrajt is.

Tehát lehet, hogy egy jót röhögtek vagy éppen bosszankodtak a köztársasági elnök kijelentésén (ami kapcsán azért ne zárjuk ki teljesen az iróniát/viccet, mégha nem is utalt rá túl sok jel) , de bizony Balaton-átúszásokhoz még Balaton sem kell. Habár az is igaz, hogy ő Magyarországról beszélt, és hát Bóly és Pécs is itt van, Magyarországon, azon belül pedig Baranyában. Szóval ez így rendben lehet még Novák Katalinnak is.

KategóriákPOP