Két egymást követő évben is szerepelt a magyar országúti kerékpáros körverseny helyszínei közt Pécs, és azon belül a Bárány utcát is magába foglaló állatkerti befutó. Az egészen biztos, hogy ezt a szakaszt még a “hegyimenők” is megemlegetik, pláne, hogy háromszor kellett felkaptatni rajta, de nehéz elképzelni ennél jobb befutót egy olyan nagy, nemzetközi kerékpáros versenynek, mint amilyen már most, és amilyen egyre inkább lesz a Tour de Hongrie.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Tavaly 19 év szünet után érkezett ismét Pécsre a magyar nemzetközi országúti kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie. A szervezők igencsak meg lehettek elégedve a tavalyi pécsi befutóval, sőt vélhetően a versenyzők is, mert idén újra, azaz két egymást követő évben is szerepet kapott Pécs és több nagyon szép és kerékpáros szempontból kifejezetten jó és izgalmas baranyai helyszín. Sőt idén a verseny végső befutó helyszíne lett Pécs, amint azt meg is írtuk korábban

Ez akkor is nagy dolog, ha innentől – nem is 19, de – akár négy-öt év szünet következne. Szóval kellhetett az ismétléshez a szervezők elégedettsége és a versenyzők igenlése, akik számára talán legalább olyan élményt jelentett a pécsi befutó, mint amilyen erőt próbáló, sőt, nem túlzás, amilyen kínt jelentő hegyimenet a pécsi Bárány út háromszori teljesítése.

Nem csoda, hogy sokkal többen voltak a tavalyi versenyhez képest is azok, akik élőben is kíváncsiak voltak a kerékpárosokra, s főleg az olyan, elképesztő látványt ígérő helyeken, mint amilyen például az Aradi Vértanúk útja, és persze, amilyen a Bárány utca volt. Tavaly ugyan nagyon hosszú kihagyás után érkezett ismét Pécsre a kerékpáros verseny, és komoly érdeklődés is kísérte, most még többen, még lelkesebben szurkoltak a pécsiek, nagyjából kétszer többen kísérhették a versenyt ezeken a helyszíneken, ami persze a végső befutónak is szólhatott.

Amit azonban persze idén is megtettek a versenyzők. És mint kiderült, az összetett verseny megnyeréséhez elég volt a vasárnap 173 kilométerre kimért Siófok-Pécs távot negyedikként teljesíteni.

A belga Thibau Nys (Lidl-Trek) ugyanis negyedikként gurult át a Pécsi Állatkertnél lévő célvonalon, de végül 12 másodperces előnnyel megnyerte az összetettet. A második a Pécsen éppen Nys előtt végző német Emanuel Buchmann lett (BORA-Hansgrohe).

A 2024-es Tour de Hongrie utolsó, 173 kilométeres szakaszát az összetettben dobogós, harmadik helyet elcsípő holland Wout Poels (Bahrain-Victorious) nyerte, ő 3 óra 53 perc és 27 másodperc alatt teljesítette a távot, és haladt át a pécsi célvonalon.

A mezőny tehát Siófokról indult, majd Tamásit, Dombóvárt is érintette, Baranyában pedig Orfűn is tekertek.

A legjobb magyar versenyző, csakúgy mint tavaly a magyar válogatott Dina Márton lett, aki Pécsen is 13. lett, és az összetett versenyben is 13. helyet szerezte meg. Pécsen 22 másodperces hátránnyal gurult be a célba, de az összetettben is csupán 1 perc  19 másodperces hátránya volt a végső győztes idejéhez képest.

KategóriákPOP