Nem sikerült meggyőznöm az egyik pécsi szupermarket előtt kéregető Gábort arról, hogy vállaljon értelmes munkát, és változtasson az életén. Júliusban nyilatkozott a Szabad Pécsnek a 31 éves férfi, és elmondta félrecsúszásának történetét. A beszélgetés végén jelezte, hogy esetleg megpróbálna váltani, ha segítek neki. Ungár Tamás írása.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Gábor történetére több ok miatt is visszatérünk. A legfontosabb, hogy már első cikkünkben utaltunk arra, hogy amennyiben rajtunk múlik, lesz folytatása az írásnak. Ráadásul a cikket nemcsak nagyon sokan elolvasták, de igen komoly közösségi aktivitás is kísérte, több százan kommenteltek a cikk Facebook-oldalunkra kitett ajánlója alatt, s olvasóink közül sokan azt kérték, írjuk meg, hogy a férfi képes-e új életet kezdeni. A fent belinkelt interjúnkból kiderül, hogy Gábor mivel magyarázza sorsa rosszra fordulását, a munkakerülést, a lopásokat, a koldulást, a drogozást, s azt, hogy eddig képtelen volt a változtatásra.
Azzal fejeztük be, hogy próbálok neki munkát és olcsó szállást keresni. Nem zárkózott el, azt mondta, gondolkodik rajta.
Beszéltem egy pécsi autóalkatrész-gyártó céggel, elmondták: ha jelentkezik náluk, felveszik három műszakos szalagmunkára. Szakmai végzettség nem kell, a munka nem nehéz, de odafigyelés és kitartás mindenképp szükséges. Az üzemben dolgoznak olyanok, akik nagyon mélyről kapaszkodtak vissza, s a vállalati ranglétrán többször feljebb lépve, tisztes, gyarapodó polgárként élik mindennapjaikat (egyikük portréját hamarosan önök is olvashatják majd itt a Szabad Pécsen).
Telefonon hívtam Gábort, hogy elmondjam mindezt neki, de nem vette fel a mobilját. Ráírtam, hogy akkor komolyan akarja-e a változást? Pár nap múlva visszaírt, hogy: igen. Hívtam, felvette, s találkoztunk a Hal téren. Elmondtam, hogy jelentkeznie kellene az alkatrészgyártó cégnél. Ő rábólintott, mobilján behozta a cég honlapját, és jelentkezett.
A honlap automatikusan azt válaszolta, hogy Gábor küldje el az önéletrajzát. Gábor azt ígérte, megteszi. Felajánlottam neki, hogy ha akarja, átfutom az önéletrajzot, azt kértem, legyen rövid és őszinte. Utána behívják majd egy személyes beszélgetésre, ha kéri, arra elkísérem. Megköszönte.
Aztán megkérdeztem, segítsek-e olcsó szállást szerezni? (Gábor, mint írtam már, egy hostelben lakik napi 5-6 ezer forintért, így a koldult pénzének java erre megy el, albérletbe azért nem mehet, mert nincs annyi megtakarított pénze, amiből kifizethetne 3 havi előleget.) Azt válaszolta, hogy megköszöni, ha összejön valamilyen szállás. Oké, mondtam neki, akkor felveszem a kapcsolatot olyan szervezetekkel, akiknél van erre esély, ha választ kapok, hívom őt. Kezet ráztunk, elbúcsúztunk egymástól.
Felhívtam a Támasz Alapítványt, ahol – megismerve Gábor helyzetét – azt javasolták, menjen be hozzájuk, elbeszélgetnek vele, és esetleg találnak megoldást. Hívtam Gábort, de nem vette fel. Hívtam újra és újra, ráírtam, hiába. Teltek a hetek, és nem jelzett vissza.
Aztán véletlenül találkoztunk. Annak a szupermarketnek a bejáratánál ült, ahol az interjút adta egy hónappal korábban. Kérdeztem, miért nem válaszolt? Azt mondta, ne haragudjak, de nincs telefonja.
– Elveszett? – folytattam Gábor faggatását.
– Eladtam. Kellett a pénz.
– Az önéletrajzot beadta?
– Még nem.
– Telefon nélkül hogyan akar önéletrajzot beadni?
– Nem tudom, hogy akarok-e – felelte.
– Ezek szerint már is feladta?
– Nem tudom, mit csináljak.
– Egyszerű: el kell menni dolgozni, kell keresni egy olcsó szállást, gyűjteni kell, élni kell, ha tetkót akar festeni, be kell iratkozzon egy tanfolyamra, tanulni kell, s ha már megy a festés, csinálni kell.
Ennyi…
Sokáig nem válaszolt. Majd belekezdett valami nyüglődésízű, alaktalan szövegbe, hogy ő neki furcsa ez az egész, hogy egy idegen segít rajta, ő inkább azt szeretné, ha az anyja segítene. Hívta is az anyját egy fülkéből, de nem veszi fel. Nem akar segíteni.
– Mert nem akarja eltartani magát, ő nyilván tudja, hogy maga megint ezt szeretné. Túl sokszor csalódott, nincs ereje újra kezdeni magával…– Lehet – morogta.
Még beszéltem neki arról, hogy nincs abban semmi, ha idegenek segítenek. Minden segítség csak egy kapaszkodó az út mentén. Megkapaszkodni, haladni azonban már az ő dolga. Kapaszkodó a munkahely, a szállásadó, a tanfolyam, a sorsát átérző idegenek, az új barátok. De az ő kapaszkodása nélkül kapaszkodó sincs.Erre csak hallgatott, nem is nézett rám.
– Bemegyek, veszek ásványvizet – mondtam neki -, mindjárt visszajövök, gondolkodja át addig.
Öt perc múlva kiléptem a boltból. Gábor már nem volt ott.
Azóta nem láttam őt.
