Augusztus 19-ére szervezett LMBTQ+-emberekről szóló nyilvános programot Pécsett az Amnesty Magyarország és egy hozzájuk közel álló, baranyai fiatalokból álló társaság, de ma kiderült, hogy az eseményt nem tudják megtartani az eredeti helyszínen, mert a helyszínt biztosító egyesület visszamondta a programot. Nem sokkal korábban pécsi orbánista politikus is kikelt a rendezvény ellen, és a Mi Hazánk is feljelentést fontolgatott. Ami történt, arról mesél, hogy az elmúlt egy évben hogyan csökkent tovább a melegek nyilvános megjelenésének a valódi lehetősége.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nemcsak a Pécs Pride, vagyis az első és eddigi egyetlen Budapesten túli magyarországi meleg büszkeség felvonulás miatt lehet azt írni, hogy Pécs bizonyosan az egyik legszabadabb, legnyitottabb és legbefogadóbb magyarországi vidéki város, de biztosan egy jó érv lehet e mellett, hogy a szeptemberi már a harmadik Pécs Pride-felvonulás lesz.

És egy nagyon hasonló, vagyis szabad, nyitott és békés rendezvényt szervezett volna szervezni Pécsett az Amnesty International Magyarország és egy hozzájuk közel álló, baranyai fiatalokból álló társaság, a Freedom Club. Csakhogy, mint az ma kiderült, abban a formában, illetve ott, ahová eredetileg tervezték, ez nem valósulhat meg. A Szivárványos Nap Pécsett elnevezésű eseménynek eredetileg helyszínt biztosító Civil Közösségek Háza ugyanis ma visszamondta a rendezvény befogadását – mindezt Rimai Dávidtól, az Amnesty regionális koordinátorától tudtuk meg. Mint mondta, korábban több politikai felszólalás is volt a nyilvánosságban, elsőként a ner-közeli pécsi sajtóban is a tervezett eseményük ellen, leginkább arra hivatkozva, hogy gyerekek is részt vehettek volna az eseményen. Sőt, a Mi Hazánk pécsi és baranyai politikusai egyenesen arról beszéltek, hogy feljelentik a “Pride” és a Szivárványos Nap szervezőit (megj. a Pécs Pride szervezője egy független LMBTQ-érdekvédő civil szervezet a Diverse Youth Network – a szerk.). 

A volt fideszes országgyűlési képviselő is felszólalt ellene

A másik hangos ellenzője a programnak Kővári János pécsi politikus volt, aki korábban a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője is volt, de amúgy egy papíron civil, de politikával is foglalkozó szervezet, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) pécsi városházi képviselője. A szervezetet 2002-ben hozták létre, a választást akkor elbukó Orbán Viktor hívására alapított polgári körök egyike volt ez a szervezet akkor tulajdonképpen. Kővári jelenleg a pécsi közgyűlésben a KDNP-ÖPE frakció vezetője. Ő is a gyerekek jogaira és a gyerekek befolyásolására hivatkozva ellenezte az eseményt, illetve azért, mert nem túl messze attól a helyszíntől, ahol a Szivárványos Napot is tartották volna, a Pécsi Püspökség rendez ugyanarra a napra és párhuzamos időpontban családi napot. Utóbbi a Barbakánnál lesz, a másik pedig a Szent István térről nyíló kerthelyiségben lett volna, ami azzal a kis utcával párhuzamos, amelyben a püspökség eseménye lesz. 

Azt nem teljesen mellékesen jegyezzük meg, hogy fizikailag a két esemény közt ugyanakkor lesz elvileg egy civil-jótékonysági esemény is, és nem sokkal távolabb, a pécsi múzeum utcának is nevezett Káptalan utcában a Múzeum Utca nevű, várhatóan sokakat vonzó, több napos gasztronómiai és kulturális rendezvény is zajlik majd.

Csak egy oka volt a visszamondásnak

Mi úgy tudtuk, hogy az egyik oka annak, hogy a Civil Közösségek Háza (CKH) végül lemondta a programot az is volt, hogy tartottak attól, hogy a legújabb, gyermekvédelminek nevezett jogszabályok miatt esetleg valamiféle bírságot is fizetnie is kell a CKH-nak, de a pécsi-baranyai civilek számára ernyőszervezetként is működő, s több évtizede működő szervezet vezetője, Vincze Csilla szerint valójában a másik, általunk is ismert ok volt az egyedüli oka annak, hogy végül lemondta a rendezvényhelyszínt, mégpedig az, hogy attól tartott, hogy ebben a felfokozott hangulatban esetleg atrocitás érhet valakit, esetleg akár kisgyerekek szeme előtt történhet kellemetlen incidens, aminek a kockázatát nem kívánták felvállalni. A másik lehetséges okkal kapcsolatban azt mondta, hogy amúgy szerinte nem teljesen tiszta a jogi helyzet, mert valóban vannak az új gyermekvédelmi szabályok, de mellette vannak esélyegyenlőségi szabályok is, amelyek viszont elviekben védenék az ilyen eseményeket és a résztvevők jogait is, de ami miatt végül a korábbi igen miatt nemet mondtak, az tényleg az volt, hogy féltek attól, hogy nem egyik vagy másik társaság tagjai miatt, hanem a verbálisan már fenyegetőleg fellépők miatt bántódása esik valakinek, akár az LMBTQ-rendezvényen lévők, akár a Barbakánnál lévők közül.   

Rimai Dávid arra kérdésünkre, hogy miért volt szükség egyáltalán a Szivárványos Napra, miért kezdték el szervezni, illetve mi lesz ezután, megtartják-e az eseményt, azt mondta, hogy a rendezvényt mindenképpen megtartják, de egyelőre még helyszínkeresésben vannak. Mindenképpen a belvárosban szeretnék megtartani, olyan helyen, ahol zöldfelülethez is lehet csatlakozni. Ha mégsem sikerül ilyet találni, akkor az Amnesty pécsi irodájában lesz az esemény, de annak adottságai miatt inkább másik új helyszínt keresnek még. Az időpontot nem kívánják módosítani viszont, tehát az egyik esetben sem fog változni, azért sem, mert az egyik szervezője az eseménynek, tulajdonképpen az ötletadója és főszervezője külföldön tanul és vissza fog utazni az új tanévre.

A Szivárványos Napot elviekben korábban akarták megtartani, július végén még, a Pride hónap miatt, de később úgy döntöttek, hogy talán szerencsésebb a Pride hónap letelte és a Pécs Pride időpontja közé belőni az esemény időpontját, amelyet először próbáltak megszervezni Pécsett. A miértre pedig az volt a válasz, hogy úgy érezték, abban a helyzetben, ami felé az elmúlt időszakban elindult az ország ismét – gondoljunk csak a kormánynak nem tetsző könyvek lefóliázására – szükség lehet olyan, az LMBTQ-emberek és témák megjelenésére is a Pride időszakán kívül is, ami segítheti a megértést, az elfogadást, és az érintett embereknek is biztosít megszólalási, konzultálási és találkozási lehetőséget egymással és az ő életük és problémáik felé nyitott és érdeklődő emberekkel.

Miről is árulkodhat ez?

Érdekes, sőt azon túl beszédes részlet, hogy az amúgy pécsi önkormányzati tulajdonban álló ingatlant bérlő Civil Közösségek Háza korábban, az elmúlt években több alkalommal is adott ki helyszínt emberi jogi eseményekre (itt van például egy két éve, épp a Pride hónap apropóján szervezett eseményről szóló cikk /és ez volt a Facebook-esemény bejegyzés róla/ korábbi – a Népszavának tudósított a külsősként lapunknak is dolgozó Ungár Tamás), azon belül LMBTQ-témákkal foglalkozó eseményeknek, és olyan szervezetek prograqmjainak is, amelyek az orbáni Magyarországon szinte már ellenségnek tekintett civileknek számítanak. Vagyis a mostani visszalépésüket akár úgy is lehet értékelni, hogy pl. a könyvek fóliázása mellett ez is mutatja azt, hogyan csökkent a melegek, LMBTQ-emberek bemutatkozási és megszólalási lehetősége, vagy ezen témák kitárgyalása a nyilvánosságban.

A szervezők szerint jogszerű

Rimai Dávid kérdésünkre határozottan azt mondta, hogy az ő jogi véleményük szerint nem lehetett volna és nem lehet jogi akadálya az esemény megtartásának és nem követnek el semmi olyat, amely bárminemű szankciót vonhatna maga után.

Egy önfeledt nap

Az esemény facebook-os leírásában a tervezett programról a szervezők többek közt ezeket írják: “tölts egy önfeledt napot az elfogadás, a szeretet és a szórakozás jegyében az Amnesty Magyarország pécsi aktivistái által szervezett Szivárványos Napon. Mindannyian egy nyitott, szabad és boldog Magyarországon szeretnénk élni, ahol nyugodtan megnézhetünk egy kiállítást fontos LMBTQ+ emberekről az Ókortól kezdve napjainkig, miközben a legkisebbek egy kreatív sarokban töltik el az időt, a nagyobbak pedig akár kvízeznek, akár a drag fotósarokban kreálnak ruhakölteményeket. Egy programokkal és panelbeszélgetésekkel töltött nap után pedig egy közös filmmel zárni a napot az igazi. Mi így képzeljük el a Szivárványos napot egy nyitott, szabad és boldog Magyarországon.”

Ez a cikk a “Szabad oldal” kezdeményezés részeként jelent meg, együttműködésben a Szabad Európával.

KategóriákMETÁL